Az idei adventi időszakban két gyűjtést is szerveztünk:
1. Minden évben rendez a diákönkormányzatunk karácsonyi jótékonysági vásárt, erre gyűjtöttünk/készítettünk ajándékokat
2. A faluban van kupakgyűjtő konténer, ebbe folyamatosan gyűjtjük, visszük a műanyag kupakokat, hogy ezzel is segítsünk a beteg gyerekeken.
Boldogító jó cselekedetek
Az idei adventi időszakban két gyűjtést is szerveztünk:
1. Minden évben rendez a diákönkormányzatunk karácsonyi jótékonysági vásárt, erre gyűjtöttünk/készítettünk ajándékokat
2. A faluban van kupakgyűjtő konténer, ebbe folyamatosan gyűjtjük, visszük a műanyag kupakokat, hogy ezzel is segítsünk a beteg gyerekeken.
1-ES SZÁMÚ NAPKÖZIOTTHON, NAGYKÁROLY
A decembert talán nem véletlenül hívjak „Álom havának” is, hisz a gyerekek számára egyfajta misztikumot és az áhított ajándékról szóló álmodozást is magába foglalja. Talán ezért is áll a szívükhöz oly közel. A hónap során előtérbe kerültek az örömszerzések és a meglepetések.
Tevékenységeink alkalmával sokat beszélgettünk a gyerekekkel a közelgő ünnepekről, a szeretetről, és fontosnak találtuk kiemelni a jócselekedeteket is.
Mesefoglalkozás keretén belül feldolgoztuk „Az alma és a kerti manó” című mesét, s végül elkészítettük közös fenyőfánkat.
Sok kis ügyes kéz dolgozott együtt:
„Hüvelykujjam fenyőfa,
mutatóujjam szép gyertya,
középső ujjam csillagfény,
gyűrűs ujjam a remény,
kisujjam kicsi angyalka,
karácsony csöndes éjjelén.”
A fenyőfa ékei színes gömbök voltak, melyek a gyerekek jócselekedeteit szimbolizálták.
A „Milyen jót tettél?” kérdésre mindannyian nagy örömmel és odaadással válaszoltak.
A várakozás időszakában sokszor kihangsúlyoztuk és gyakoroltuk, hogy jónak lenni jó.
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
A 3. osztályosok a karácsonyvárás napján az egymás által írt verseket húzták ki, ezzel ajándékozták meg egymást.
December havi témánk feldolgozását beszélgetéssel kezdtük. A gyerekekhez nagyon közel áll az ünnep, a „csoda” várása és nagyon lelkesek lettek a beszélgetés közben, milyen jó cselekedeteket is tehetünk ilyenkor karácsony közeledtével.
A választható feladatok közül a „Jót várj!” -feladatot választottam. A gyerekek örömmel nézték meg Alex és Leó meséjét és lelkesen kezdték el rajzolni a mese eljátszásához szükséges diafilmeket. A rajzok elkészülése után eljátszottuk a mesét, ami nagyon tetszett a gyerekeknek. Sokat tanulhattak arról, milyen jó segíteni a másikon, és egy kis segítség is nagy örömet szerezhet a társuknak. Zárásként meghallgattuk a hónap dalát, ami nagyon tetszett a gyerekeknek.
December a jó cselekedetek hónapja. Hiszen ebben a hónapban jön a Télapó, és a kis Jézuska is, ami boldogsággal, szeretettel tölti meg szívünket, és jócselekedetként, megajándékoznak bennünket.
Mielőtt elfoglaltuk volna helyünket a szőnyegen, pár malomkörzést végeztünk, majd együtt mozogtunk Bagdy Bella: Jó emberré csak a szívemmel válhatok című dalára. Körbe ültünk a szőnyegen és beszélgettünk arról, hogy mi a jó cselekedet, mit kell csinálni hozzá. Bevezetésként eljátszottuk az Almát szedj, ügyesedj játékot. A gyerekeknek nagyon tetszett ez a mozgásos feladat. Elmeséltem az Alma és a kerti manó című mesét. Megbeszéltük, hogy hogyan cselekedtek jót a szereplők a mesében. Közösen kivágtuk a papírformákat, az azonos színű szalagokat az almára. Ráragasztottunk 4 vagy 6 szalagot a formára. Minden gyerek elkészítette az almát és boldogan vitte haza.
Mielőtt kimentünk az udvarra, levezetés képen a boldogságvár negyedik lépcsőfokára ráragasztottuk a jó cselekedetek szimbólumát.
Azt gondolom, hogy a gyerekek megint nagyon jól érezték magukat, élvezték az almás játékot és az alma ragasztását.
A jó cselekedetek, az egymásra figyelés, az egymás segítése a jó hangulat, a szeretet légköre jellemezte a csoport decemberi hónapját. A gyermekek is ráéreztek arra, hogy milyen nagyszerű dolog egymásra figyelni, szeretet adni és kapni ami összeköt minket. A gyermekeket jóságkártyával is motiváltam, minden jó cselekedetet észrevettünk és jutalmaztunk. A szülők bevonásával az otthoni jó cselekedeteket is értékeltük, közösen megbeszéltük. Az ajándékozás hónapjában az egymásnak készült ajándékoknak is jelentős szerepe volt. A szeretet ünnepére készülve sokat beszéltünk a szeretetről, a jóságról. Erről meséltünk,énekeltünk, verseltünk és a végén ünnepeltünk. Nagyon tetszett a gyermekeknek a ” Jó emberré csak a szívemmel válhatok” ének. Mindent megteszek hogy a szeretet légköre a következő hónapokban megmaradjon és fokozatosan erősödjön.
A témaként a közlekedést jelöltük meg. Ez egy nagy társasjáték, amely feltételezi a pozitív emberi viszonyokat.
A munkák ezeket a viszonyulásokat fejezik ki.
Kapóra jött, hogy az osztály a perspektíva ábrázolási rendszerét tanulja. A rajzok többé kevésbé jól tükrözik ezt.
Azt kapjuk, amit adunk. Amennyiben úgy érezzük, hogy valami hiányzik az életünkből, akkor adjuk meg azt valaki másnak! Ha például több barátot szeretnénk, akkor figyeljünk rá, hogy jobb barátai legyünk a már meglévő ismerőseinknek. Ha úgy érezzük, hogy nem hallgatnak ránk eléggé, akkor igyekezzünk jobban odafigyelni másokra. Ha több szeretetet akarunk az életünkben, akkor adjunk több szeretetet másoknak. A jó szándékban fogant tettek idővel mindig visszatérnek hozzánk, sokszor a legváratlanabb módokon és pillanatokban. Ezeket a gondolatokat boncolgattuk a gyerekekkel! Jónak lenni, másnak segíteni jó! A karácsony kiemelkedő időszak az érszékenyítésre, adománygyűjtésre, de ha szeretet van a szívünkben, akkor minden nap lehet karácsony!
Az év utolsó hónapját a „jobb adni, mint kapni” kifejezés jegyében töltöttük. Az idén az adakozás, segítségnyújtás érzését szerettem volna megtapasztaltatni és kialakítani a gyerekekben. Így két jótékonysági feladatban vettünk részt. Az első esetben csokoládét gyűjtöttünk a békéscsabai gyermekotthonban élő gyerekeknek. A felhívás olyan jól sikerült, hogy 43 db csokoládét tudtunk küldeni a rászoruló gyerekeknek. A másik jó cselekedetünk pedig a cipősdoboz akcióhoz való csatlakozás. Ebben is lelkesen és odaadóan vettek részt a tanulók. 37 dobozt tudtunk így eljuttatni azoknak a gyerekeknek, akiknek karácsonykor nincs lehetőségük ajándékot kapni.
Igaz nem a feltett feladatokból választottunk,de a cél és a megvalósítás ugyanaz volt. A végeredményt is elértük, mert a segítségnyújtás és az érzékenyítésre nevelés konkrétan megvalósult.