Ha valaki jó hozzánk, hirtelen melegünk lesz. Érezted már?… Hogy átsuhan rajtad valami megnevezhetetlenül kellemes érzés. Sőt, meg is lepődsz, hogy ilyesmi van még egyáltalán. Egy jó szó, egy jó tett – és szinte megszédülsz… Érezted már?”
(Müller Péter)
Tagozatunkon a december hónap a „jó cselekedetekről” szól. Iskolánkba vendégek érkeznek, akik adományt, ajándékokat hoznak tanítványaink számára. A vendégeknek mi is apró ajándékkal kedveskedünk. Az idén, magunk készítette mézeskaláccsal vártuk testvériskolánk (EURÓPA 2000) képviselőit. Exc. Ft. Dr. Ternyák Csaba egri érsek
meghívása a Érseki magánkápolnába a legszebb Adventi ajándék volt 2021. december 10-én a
Prügyi Móricz Zsigmond Általános Iskolát képviselő diákjaink részére, ahová szintén tanítványaim mézeskalácsát (is) vittük ajándékba.
Karácsonyi hangulatot, illatot varázsoltak a gyerekek szegfűszeggel tűzdelt narancsokból, melyet meglepetésül készítettek a tagozaton tanító kollégáknak.
Elkészítettük a „A nap hőse” c. feladatot, melyet a tanterem ajtaján „publikáltunk”.
Zenehallgatás munkavégzés közben: Jó emberré csak a szívemmel válhatok
Boldogító jó cselekedetek
A decemberi Boldogságóra anyaga a jócselekedetek.
1. Relaxációs gyakorlatok: Almát szedj, ügyesedj! Szőlőt szedj, ügyesedj!
2. Hüvelykujjam almafa – mondóka eljátszása
3. Alma – körte – szőlő: futójáték. A felmutatott képnek megfelelő mozgás végzése (alma: megállás, körte: guggolás, szőlő: összekapaszkodás)
4. Zenehallgatás: Bagdi Bella: Jó emberré csak a szívemmel válhatok (részlet)
5. Az alma és a kerti manó c. mese meghallgatása
6. Jó tett helyébe jót várj c. rajzfilm megnézése. Beszélgetés a jó cselekedetekről. Mi jót tettél ma?
7. Szeretet gyertyájának továbbadása
8. Gyógyító szívek készítése ragasztással, és elküldése a hiányzóknak
Mindegyik tevékenységben jól érezték magukat. Sajnos a fele csoport hiányzott betegségek miatt, nekik készítettünk, díszítettünk szíveket, amiket elküldtünk nekik, jobbulást kívánva.
Ebben a hónapban az Adventi várakozás idején átélhették óvodásaink az adni és kapni érzés boldogító hatását .Nemcsak az egyes csoportokon belül cselekedtek jót gyermekeink hanem mindenki igyekezett másokkal is valamilyen jót cselekedni, valamivel megörvendeztetni.Nagycsoportosaink Karácsonyi műsorral kedveskedtek a többieknek, vagy videón keresztül a szüleiknek voltak akik báb előadással örvendeztették meg óvodásainkat . De a ragasztással készült karácsonyfáinkra is sorra kerültek fel a „Boldogító jó cselekedetek ” gömbjei. Mi ezekkel a jó cselekedetekkel zártuk ezt az évet, hálát adva azért hogy együtt lehetünk .
E havi boldogságóránkon a boldogságot okozó jó cselekedetekről beszélgettünk, amely igazán aktuális így karácsony tájékán. Mindenki beszámolhatott egy jó cselekedetéről. Az egyik ilyen eseményről írásban számolt be egy gyerek.
E havi boldogságóránkon a boldogságot okozó jó cselekedetekről beszélgettünk, amely igazán aktuális így karácsony tájékán. Mindenki beszámolhatott egy jó cselekedetéről. Az egyik ilyen eseményről írásban számolt be egy gyerek.
Szeretet Manók voltunk ebben a hónapban.
Gyakoroltuk a jót, segítést.
Több gyermeknek sikerült a „titkos küldetés”.
Angyalkát hajtogattunk, mindenki vitte haza az otthoni karácsonyfára, ajándéknak.
Öleléssel elköszöntünk!
Boldog Karácsonyt kívántunk!
Jó cselekedetek
Ilyenkor advent idején valamennyien fogékonyabbak vagyunk a jó cselekedetekre. Készülünk a karácsonyra, szeretteinkre gondolunk és meglepetést készítünk. A fiatalok ezért is örültek a jó cselekedetek témájának, mert nem csak odahaza, hanem az iskolában, barátaikkal, osztálytársaikkal is gyakorolhatták a jótékony, figyelmes szeretetet.
Sokat beszélgettünk és ötleteltünk a segítés formáiról, odahaza a családban is alkalmazható ötleteket gyűjtöttünk , és meghallgattuk egymást arról is, hogy a másiknak mi jelent segítséget? Kiderült, hogy sokszor nem az a hatékony segítség, amiről kívülről tekintve azt gondoljuk, hogy nyilvánvaló. Meglepő, új felfedezések születtek, amelyeket aztán a tanulók sikeresen alkalmazhattak a „ Titkos segítő” játékban. Gyorsan vált sikersztorivá, ezért többször is játszottuk.
A kakukktojás játékban a jó cselekedetekhez kapcsolódó kifejezések közül ügyesen fedezték föl az oda nem illőt, és persze akadt néhány vitaindító kifejezés is. pl. az elvárás, szegénység, gazdagság. A szegénységben élő ember hajlamosabb a jó cselekedetekre, aki már megtapasztalta a nélkülözést, vagy a gazdag, akinek van miből jótékonykodni?
A „jótett- hóesés” majdnem olyan fehérré változtatta az osztálytermet, mint a kinti havas táj. Mivel a Normafánál található az iskolánk, télen akkor is van nálunk hó, ha a városban sehol máshol.
Meghallgattuk és nagy sikert aratott a hónap dala: „Jó emberré csak a szívemmel válhatok”, Bagdi Bella Repülj velem című albumáról. A fiatalok élményfestésként bármit alkothattak, ehhez vízfesték vagy színes ceruzák álltak rendelkezésükre. A jó hangulatú festést tánc, és egymás alkotásának megcsodálása követte.
A hónap témája, a jó cselekedetek gyakorlása, nem csak a boldogság felé vezető úton, hanem az osztályközösség építésében is hatékonyan segítette a fiatalokat.
A Maroslelei Zengő Óvoda boldogságóráinak beszámolója. Boldogító jócselekedetek téma körében.
Biharkeresztesi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde Nagykereki Tagóvoda
A boldogságóránkat a már ismert „Hüvelykujjam almafa” mondókával indítottuk. Az almát szedj, ügyesedj…!, ráhangoló gyakorlatokkal igyekeztünk motiválni a gyerekeket. Szívesen hallgatták meg Az alma és a kerti manó című mesét. Nagy odafigyeléssel követték a felnőtt útmutatást, mely alapján utánzó mozgássort végezve készítették el a kerti manó festékét. Almákat is ragasztottunk színes papírcsíkokból, ami díszként került a karácsonyfánk alá és haza is vittek a gyerekek személyes ajándékként karácsony alkalmából a családtagoknak.
Elérkeztünk 2021 végéhez. Gyorsan elrohant ez az év. Azt tartottam a legfontosabbnak, hogy a gyerekek éljék át, éljék meg a várakozás idejét, ne vesszen el ennek az időszaknak a varázsa.
Ünnepi díszbe öltöztettük csoportszobánkat, a faliújságra és az otthonokba is gyönyörű alkotások kerültek. Versekkel, dalokkal vártuk a Mikulást, készülődtünk Karácsonyra. Az idei évben a Télapó óvodánk udvarán találkozott a gyerekekkel. Hagyományos karácsonyi műsorral is készültünk a szülőknek és nagyszülőknek, melyet online formában továbbítottunk a családoknak. Az óvodásainkkal megbeszéltük, hogy mi énekekkel és versekkel tudtunk jót cselekedni, örömet szerezni másoknak.
Nemrég került csoportunkba egy autista kisfiú, aki testvérével nehéz körülmények között él. Nem is volt kérdés számunkra, hogy segítsünk nekik a közelgő ünnepek alkalmával. Ruhákat és játékokat gyűjtöttünk a családnak, melyeket örömmel fogadtak.
Természetesen a Boldogságóra tervezett feladatait is megvalósítottuk. Gyakran szóltak Bagdi Bella dalai, Bezzeg Andrea meséjét is meghallgattuk. A tavalyi évhez hasonlóan csoportszobánk falán szívecskéket helyeztem el, minden kis óvodásomnak egy darabot: „Ragassz a társad szívébe egy hópelyhet, ha valami jót cselekszel vele!” Ez a „feladat” az idén is nagy sikert aratott. Óvodásaim figyelmesebbek, segítőkészebbek voltak egymással. A csoportszobánk ajtajára készítettem egy adventi fenyőfát zöld borítékokból, melyben minden napra jutott egy-egy pozitív üzenet, a Boldogságórák megerősítő kártyáiból.
A téli időszak a nátha, köhögés időszaka. Sok volt a beteg kisgyermek a csoportunkban. Nekik video üzenetben kívántunk jobbulást, jó egészséget.
Kolléganőimmel apró, vicces ajándékokkal leptük meg egymást és egy hatalmas öleléssel megköszöntük az elmúlt időszak munkáját.
Boldogsággal töltött el, hogy részese lehettem ezeknek az eseményeknek, ünnepi pillanatoknak, jó cselekedeteknek.