Az adventi időszakban valahogy jobban odafigyelünk egymásra, „adakozóbbak” leszünk. Minden évben meglátogatunk egy vidéki óvodát a gyerekekkel és néhány szülővel, ajándékot viszünk a gyereknek, üdvözlő kártyát készítünk nekik, a mellékelt képen néhány látható ebből.
Arra törekszünk, hogy a jócselekedetek jelen legyenek a mindennapokban, ne csak az adventi időszakban.
Boldogító jó cselekedetek
A gyerekek önállóan és párokban is nagyon szép karácsonyfákat rajzoltak, amelyeken a jócselekedetek a díszek.
Báthory István Általános Iskola
Szeptember 24-én iskolánk tanulói részt vettek a Veszprém Szolgáltató Város által szervezett Fenntarthatóság mindenKOR rendezvényen, ahonnan tulipánhagymákat hoztak ökoiskolánknak. A hagymákat október 4-én ültették el technika óra keretében a 6.a osztályos tanulók. A virágok kihajtottak és már virágoznak is iskolánk előkertjében. 🌷 ✅
Báthory István Általános Iskola
A veszprémi városüzemeltetési iroda jóvoltából ökoiskolánk 5 kerti padot kapott. Ezek felújítását a Csalán Környezet – és Természetvédő Egyesület pályázati összegéből valósítottuk meg. A lecsiszolt padokat és az ahhoz vásárolt léceket szülők és gyerekek festették le. A 6.b és a 7.b osztály tanulói illetve a madaras szülők is sokat segítettek. Góg Márk (7.b) és Szabados Zsombor (7.a) több alkalommal is segítette karbantartónk munkáját!
Báthory István Általános Iskola
Az iskolai ruhagyűjtés után a Sulizsák Kft. 2022. január 28. pénteken szállította el iskolánkból a megtöltött zsákokat.
Összesen 880 kg gyűlt össze, a tavalyi mennyiség 731 kg volt.
Köszönjük munkájukat, amellyel iskolánkat segítik!
Báthory István Általános Iskola
A közelgő gyermeknap alkalmából a 7.a osztály ajándékot vitt a Csolnoky Ferenc Kórház újszülött osztályának. A dolgozók nagy szeretettel várták a tanulókat és hálás köszönetüket fejezték ki a jótékonykodó gyermekeknek. Emlékül szívhezszóló képeslapot és csokit is kaptak.
A csoport gyűjtögettek, hogy mikor és hogyan tudnak jót cselekedni, szoktak e jót cselekedni. Mivel nagyon sok segítséget kapnak. Egy napon keresztül gyűjtöttük a jócselekedeteket. Majd egy nagy napba rendeztük.
Egy képet mutattam a gyerekeknek, azt elemeztük, megbeszéltük, mit fejez ki a fotó.
Idézeteket olvastam fel, megbeszéltük, kinek mit jelent.
Jó cselekedetek leltára: virág készítése
Az ünnepek közeledtével egyre aktuálisabbá válik, hogy szeretteinket meglepjük valamilyen apró kedvességgel, hogy örömöt szerezzünk számukra. Nagyon jó megélni azt a boldog pillanatot, amikor a szívből készített ajándék mosolyt csal annak az arcára, aki kapja.
A saját maguk által készített mézeskaláccsal kedveskedtek a gyerekek családtagjaiknak.
A Boldogságóra munkafüzetből idézeteket, bölcsességeket olvastunk fel, majd mindenki elmondta a véleményét róla.