A gyerekek meghallgatták a hónap dalát, amely igazi lendületet adott a további beszélgetéshez. Saját tapasztalataikból merítve mondtak példákat arra, hogy hogyan szereztek örömet barátaiknak, szüleiknek. A jócselekedetivity játék nagyon tetszett mindenkinek. Konkrét jócselekedeteket ügyesen gyűjtöttek. Felírták színes kártyákra, majd a tartalmát megosztották egymással. Lelkesen mutogatták el és jól érzékeltették a párok a kihúzott kártyán lévő jócselekedeteket. Végül őszintén beszéltek arról, hogy az adventi időszakban segítőkész, önzetlen cselekedetek végrehajtására kinek milyen lehetősége van.
Boldogító jó cselekedetek
A foglalkozás elején közösen összegyűjtöttünk néhány jócselekedetet. Megbeszéltük miért fontos a kedvesség és az, hogy másokkal szemben jót cselekedjünk. Felidézhették, hogy milyen jó dolgok történtek velük az elmúlt napokban, hetekben. A gyerekek pozitívan álltak a feladathoz, sikerült minél több jó cselekedetet összegyűjtenünk, amely köré a további tevékenységeket társítottam.
A programban leírt feladatok közül az alábbiakat választottam:
1. A macskagrófkisasszony esete a medvevitézzel
A gyerekekkel közösen felolvastuk a verset. Megbeszéltük, hogy a mesében milyen jócselekedetekkel találkozunk, kikhez fűződik. Csoportmunkában elkészítettük hozzá a három képkockából álló képregényt.
2. Jobb Veled a Világ Képeslap
A tevékenység elkezdése előtt megbeszéltük, hogy sok esetben előfordul, hogy az emberekkel nem mindig csak jó dolog történik. Vannak olyan helyzetek, amikor akadályba ütköznek és nehézségeik adódnak. Mindenki kiválasztott valakit az osztályból, és elképzelték, hogy nehéz időszakon megy keresztül. Neki szól ez a képeslap, amely kedves szavakat, bátorítást tartalmaz.
3. Mesélj még nekem!
Közösen alkottunk egy mesét, amely témája szintén a jócselekedetek. A gyerekek ügyesen megalkották saját meséjüket, amelyhez felhasználtuk a megadott mondatokat is.
4. Zárókör
A zárókörben összegeztük az óránk témáját.
„Talán igazuk van az optimistáknak: Minden rossz szülhet valami jót.” A mondat jelentését is megbeszéltük és összekapcsoltuk az alkotott mesénkkel.
Zárásként meghallgattuk a hónap dalát. A tanulók a foglalkozás során végig motiváltak voltak. Szívesen végezték el a feladatokat, mindenki részt vett benne. Az óra jó hangulatban telt. Ügyesen dolgoztak együtt.
Karácsony közeledtével egyre többet beszélgettünk a gyerekekkel jóságról, a jócselekedetekről. Kinek mi okoz boldogságot, kit mivel lehet boldoggá tenni. Ehhez készültek képeslapjaink is.
Szeressük egxymást!
Cél: A gyermekek ismerjék meg a jó cselekedeteket, hogy jobb adni, mint kapni, tanulják meg, hogy a segítség adás fontos, szeretettel fordulj feléjük, továbbá azt, hogyha te segítőkész és kedves vagy másokkal, az jó érzéssel tölti el azt aki kapja, .
Korcsoport: 4-6 éves óvodáskorú gyermekek
Elhelyezkedés: körben ülünk a szőnyegen.
Foglalkozás menete:
Ráhangolódás a foglalkozásra: A gyermekekkel a Simogató üdvözlet jógasort végeztük el a gyerekekkel, mely során ellazultak. A gyakorlat sor után leültünk egymás mellé, majd simogatást adtunk át egymásnak.
Motiválás: Egy kutya bábot vettem a kezembe, melynek az alkalmazásával elmondtam a Kerekerdő kalandra hív téged verset, melyet már a gyermekek is mondtak velem együtt, majd a végén elmondtam a gyerekeknek, hogy miről fogok mesélni. Mese címe: Engem nem szeret senki!
Mesélés: Kislány bábbal a kezemben meséltem el a mesét, mely során a gyermekek élvezettel hallgatták a történetet. A mese végén eljátszottuk a gyermekekkel, hogy milyen az, amikor valaki szomorú, és milyen az, amikor boldog, mert örömet szereztünk neki. Az érzelmek eljátszása metakommunikációs eszközökkel.
Beszélgetés: Az adventi koszorú mellett megbeszéltük a gyermekekkel, hogy milyen jó cselekedeteket tudnának felsorolni, ki miben, és hogyan segít otthon, és, hogy mennyire fontos a jó cselekedetekért kapott jutalom (ölelés, simogatás, puszi). Megbeszéltük a gyermekekkel, hogyha segítenek szüleiknek, annál előbb végeznek a munkával, így többet tudnak játszani együtt (Sok kéz, hamar kész.). Együtt takarítottunk az óvodában, így vártuk a Mikulást, Jézuskát! Közösen mézeskalácsot sütöttünk, ahogy a mesében is várták a nagymamát. Megnéztük a falu Betlehemét is! A beszélgetésre itt is nyílt lehetőségünk.
Dramatikus játék: Szituációs játékban eljátszottuk, hogy anya fáradtan jön haza, miben tudtok segíteni, mutassa el mindenki, és a többiek kitalálják, hogy milyen tevékenységben segít. Gyakorlatban is kipróbáltuk, hogy hogyan lehetne rendet rakni.
Játék: Jóságos manó játék! Mindenki kihúzta valakinek a jelét, és azzal a gyermekkel kellett kedvesnek, figyelmesnek lennie! Nagyon leleményesek voltak a gyermekek.
Zenehallgatás alkotás közben: Alkotás közben meghallgatjuk Bagdi Bella: „Jó emberré csak a szívemmel válhatok” című dalát, melynek ritmusára a gyermekek mozoghattak, táncolhattak.
Orosháza Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvoda Könd Utcai Telephely
A gyerekek a boldogító jó cselekedetek kapcsán képeslapot festettek egymásnak, amiket oda ajándékoztak azoknak a társaiknak, akik aznap valami kedveset tettek velük. Ezt követően párokban dolgozhattak és közösen készítettek ArTeC kockából fenyőfa díszeket, miközben kedvenc óvodai élményeiket elevenítették fel.
Téma feldogozása
A kedvesség erősségének jótékony hatásai
Virágszirom jó cselekedetekkel.
31 napos kihívás
Jó cselekedetek leltára (kinek?mikor?)
Megadott kérdések megválaszolása a témakörben
Szegedi Fekete István Általános Iskola
A Macskagrófkisasszony és a Medvevitéz történetét dolgoztuk fel.
I. Relaxáció
II. Beszélgetés a jócselekedetekről.
III. A hónap dalának meghallgatás, éneklése együtt.
IV. Jócselekedetivity játszása párokban.
V. Erdős Sándor : az Egérke új háza című vers meghallgatása és beszélgetés róla.
VI. A képeslap elkészítése és átadása osztályon belül.
VII. Zárókör beszélgetés
VIII. Meditáció