.
Boldogító jó cselekedetek
Mesét hallgattak, majd beszélgettünk az ajándékozásról, egymás segítéséről. Miért jó adni és miért jó jót cselekedni?
A Boldogító jócselekedetek kapcsán nagyon megható élményben volt részünk. Éppen a boldogságórás osztályba jár egy diák, aki betegség miatt magántanuló, bár szerencsére idén egyre többet be tudott járni az óráira, az osztályközösségbe. Most a vizsgái miatt a délelőttöt is bent töltötte, így kitaláltuk, hogy kis csoportokban, a mai boldogságóra foglalkozás keretében, a képeslapokat neki készítjük el. Valami rá jellemző kis figyelmességgel, idézettel és jókívánságokkal halmozták el a többiek. Át is adtuk neki a képeslapokat, osztályfőnöke és több pedagógus jelenlétében. Fantasztikus élmény volt mindenkinek, látszott, hogy nagyon örül neki.
Ha a boldogságóra program nem lenne, nem tudnánk ennyire tudatosan, ilyen sok közös élményt és szép pillanatot gyűjteni! Köszönjük!
Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet Mindenkinek!
Nyíregyházi Bem József Általános Iskola
A gyerekek, akik az osztályomba járnak, valóban jobbá teszik a hétköznapjainkat! Cselekedeteikkel, megnyilvánulásaikkal, mondandójukkal, egymáshoz való pozitív viszonyukkal, apró meglepi üzeneteikkel minden percben élményt adnak a körülöttük lévő Világnak!
A csoport szívesen készített ajándék jócselekedetek kuponokat különböző személyeknek.Akár karácsonyi ajándékként.
A csoport szívesen készített ajándék jócselekedetek kuponokat különböző személyeknek.Akár karácsonyi ajándékként.
Az egész november hónapunk és decemberünk ez idáig a jó cselekedetekről szólt. Felső tagozatos osztályként megtapasztaltuk, milyen nemes érzés a kisebbeket élményekkel gazdagítani, sport- kreatív- kézműves délutánt szerveztünk a számukra. Magunk vállaltuk a “ Mikulás és a krampuszok” szerepét. Diszkót is szerveztünk a számukra, de kisebb ajándékokkal is kedveskedtünk nekik. Karácsonyi terepasztalt is készítettünk a kicsik legnagyobb örömére legóból! Az idősebbeket is segítettünk. A bentlakásos otthon épületének konyháját kifestettük. Csütörtökönként beszélgetni hívtuk át őket az iskolánkba és vetítettünk is a számukra. Közösen énekeltünk, jó történeteket hallgattunk tőlük, és mi is meséltünk. Majd az ünnepekre készülve feldíszítettük az otthon bejáratát, fenyőfát is vittünk, fel is “ öltöztettük”!
Tudjuk milyen fontos és tényleg jó érzés adni! Milyen jó érzés látni az örömöt, a hálát! Készülünk az iskolai karácsonyi ünnepségre is, az osztály minden tagja meglepetést készített minden alsó tagozatos diáknak, melyet az ünnepségen fognak átadni!
A képeslapos feladatot választottuk! Elég lett volna egy szív bele, hiszen érezzük és tudjuk a szívunk hatalmas, sok embernek helye van benne! Szeretünk jót cselekedni! A képeslapok mellett olyan fotót is feltölti k, mely tükrözi, miért is szeretünk örömet okozni !
Karácsony közeledtével felerősödik mindenkiben a szeretet érzése. Kicsik, másodikos osztályom van. Elsős koruk óta arra nevelem én is őket, hogy a szeretet, egymás megbecsülése nélkülözhetetlen! Mindegy , hogy ki milyen családi háttérrel rendelkezik, mert mindenki ugyanolyan értékes, és egyedi! Az osztályunk ám pedig oszlopos és elengedhetetlen tagja. A hónap témája a jó cselekedetek. Mi minden hónapban teszünk valami jót, valami olyan dolgot, ami példaértékű lehet mások számára. Ez lehet egy rajz, egy tánc, egy beszélgetés, egymás jobb kedvre derítése, a lényeg: az önzetlen szeretet.
A képeslapos feladatot választottuk. Azért, mert köztük is előfordul olyan nap, amikor valaki kedvtelen, vagy úgy érzi nincs barátja. Átbeszéltük milyen fontos is az, hogy érezze más milyen jó kapni, olyan embertől, aki ezt tiszta szívvel teszi! Ez lehet egy jó szó, egy ölelés, egy mosoly, tudjuk , hogy örömöt szerezni a másiknak, segíteni egymásnak, vagy egy elesettnek, mind mind jó cselekedet!
Jármi- Papos-őr Általános Iskola
A boldogító jócselekedetek hónapja felnőtt és gyermek számára egyaránt a legszebb, legmeghittebb tartalommal bíró időszaka az évnek. December a várakozás, a készülődés, a rácsodálkozás hónapja. Minden héten egy-egy adventi gyertya meggyújtásával várjuk a karácsony eljövetelét. A kicsi elsős tanulóim ebben a hónapban minden egyes boldogságórát nagy izgalommal vártak. A beszélgető körök alkalmain szívesen elmondták ki hogyan készül a családjával a karácsonyi ünnepekre, ki milyen ajándékot kér a Mikulástól, majd a Jézuskától. A hónap során szorgalmasan rajzoltuk a leveleket. Az elsőt elvittük és bedobtuk a Mikulásház postaládájába, hogy a jó gyerekeket megajándékozhassa. A másodikat a szülők kapták meg, hogy „megbeszéljék a terveiket a Jézuskával.” Ezután nemcsak magunknak vártunk ajándékot, de készítettünk is a barátainknak, szüleinknek, nagyszüleinknek. Megbeszéltük, hogy nemcsak kapni, hanem adni is nagyon fontos dolog. A gyerekek megértették, hogy aki ad valamit a szeretteinek, ugyanolyan boldogságot tud érezni, mintha ő lenne a megajándékozott fél. Nálunk a szülők is aktívan kiveszik a részüket a példaadásból. Az év utolsó boldogságórájára egy kedves anyuka névre szóló mézeskalács szíveket küldött gyermekével az osztályunkba járó gyermekeknek. A hónap során nagyon sokat rajzoltunk, színeztünk, énekeltünk. Ajándékokat készítettünk, több ajándékozási kezdeményezésbe is bekapcsolódtunk. Az adventi naptár napjait követve pedig egyre nagyobb izgalommal hagyjuk magunk után az év legszebb hónapját.
Képeslapokat készítettünk,melyre pozitív üzeneteket írtak a gyerekek. 🙂