Elkészült a Pillangó csoport jócselekedetekből álló jóesése!
Minden jócselekedet felkerült a jópelyhekre. Büszkén mesélve arról, mit is ábrázol és miért pont azt rajzolta fel az „alkotója”.
A jócselekedetek nem hiába valóak, fontos tartalom van mögöttük, a gyerekeknek fontos érték. Ezáltal mégközelebb lehetett hozni hozzájuk ezt az érzést. Tudatosítva bennük, nap mint nap ilyen cselekedetekkel kellene megszépíteni az életet, hisz ettől boldog a szívünk.
Boldogító jó cselekedetek
A december hónap a várakozás és a jócselekedetek jegyében telt. Sok mindent tettünk a gyerekekkel, amivel örömöt szereztünk másoknak és magunknak is:
– tanulóink felléptek a városi adventi forgatagon,
– termet díszítettünk,
– felsőssé avattak bennünket/ zászlót készítettünk, műsort adtunk elő/,
– megajándékoztuk egymást.
Íme néhány kép a teljesség igénye nélkül.
December hónapban a jócselekedeteket rajzolták le a gyerekek.
A december hónap a Boldogító jó cselekedetekről szólt. Ilyenkor, az ünnepek közeledtével mindig sokat beszélgetünk a családról, szeretetről, ajándékozásról. A foglalkozás megkezdéséhez néhány mozgásos relaxációs gyakorlatot választottam a könyvből. Ezeket nagyon szeretik a gyerekek. Ezt követően az asztalhoz ültünk, mindenki kapott egy előre kivágott papír szívecskét, amelyet kiszíneztek pirosra. Később elmondták, hogy kinek, és miért adják oda a szívecskéjüket, végezetül meghallgattuk, és többször el is énekeltük Bagdi Bella Boldog vagyok című dalát.
Decemberben az Adventi hetek meghitt, lecsendesült napjait színesítettük meg. Közösen feldíszítettük a csoportszobánkat, öltözőnket. Kedves műsorral vártuk a Mikulást, énekszóval, csengettyű játékkal, dramatikus kis jelenettel. Minden nap ún. Jóságliszt gyűjtése során kijelöltük, hogy ki az aki aznap a legsegítőkészebb, legfigyelmesebb volt. (akit kiválasztottunk az a gyermek rakhat a jóságlisztből a jóságtálkánkba lisztet, amiből a karácsonyi sütink készül) Ezen kívül az Angyalkázás – játékot is játszottuk amelyben egy gyermek az adott napon társai kedveskedtek, dicsérték – így a társak voltak titkon megsúgott gyermek angyalkái. Ezzel is célom volt a pozitív tulajdonságok megerősítése.
Prügyi Mesevár Napköziotthonos Óvoda
A decemberi foglalkozást zenehallgatással és relaxálással kezdtük. Megbeszéltük, hogy miért jó, ha segítünk valakinek, miért jobb adni, mint kapni. Gyógyító szívecskéket készítettünk, és odaadtuk annak, akinek örömet szeretnénk okozni. Összepároztattuk anyának a zoknikat, végül megépítettük a Boldogságvár kertjét. A foglalkozás zárásaként Bagdi Bella: Boldog vagyok című dalára táncoltunk.
Idén is csatlakozott iskolánk a Mosolymanó Alapítvány kezdeményezéséhez, amelyben a rászoruló gyerekeknek segíthetünk. A gyerekek szívesen hozták az adományokat. Folyamatosan gyűlik az ajándékok mennyisége a fa alatt:)
A jócselekedetek egész évben fontosak, de a december beköszöntével a karácsony is egyre közelebb van, így még fontosabbá válik. Egy-egy kedves üzenet megírásával feldobhatjuk társunk napját. A gyerekek apró cetlikre kedves üzeneteket írtak, majd összekevertük és mindenki húzott egyet. Majd közösen készítettük el osztályunk adventi koszorúját és a tantermet ünnepi díszbe öltöztettük.
„Jónak lenni jó” mottóval indítottuk el a decemberi boldogságprogramunkat.
Megbeszéltük, hogy mi számít pozitív, jó tulajdonságnak és a szituációs játékokkal megtapasztaltuk, hogy önmagunk is boldogabbak leszünk, ha jót cselekszünk valakivel. Elmeséltem a Szívem kertje című mesét, majd átbeszéltük a hozzátartozó kérdéseket. Őszíntén elmondták, hogy szoktak nem jó dolgokat is cselekedni. Felidéztünk olyan meséket, amikben megjelentek az emberi jó cselekedetek (Márton legendája, Öreg néne őzikéje, Boribon beteg stb.). Ezeket a meséket a hét folyamán elmeséltem diafilm segítségével.
Az ágyazó oldalára korán reggel felraktam a jelükkel ellátott angyalkákat. Nagyon kíváncsiak voltak, hogy vajon miért kerültek oda, de türelmesen kivárták a foglalkozást, melyen átbeszéltük a jelentőségét. Ahogy megtudták, hogy erre gyűjthetik azon társaik jeleit, akikkel valami jót tettek, egyből elindult a jócselekedetek áradata (játékot levenni, vizet tölteni, megdicsérni a másik építményét stb.). Jó látni, ahogy egyre több kis jelecske megjelent az angyalkákon.