A boldogító jócselekedetek hónapja felnőtt és gyermek számára egyaránt a legszebb, legmeghittebb tartalommal bíró időszaka az évnek. December a várakozás, a készülődés, a rácsodálkozás hónapja. Minden héten egy-egy adventi gyertya meggyújtásával várjuk a karácsony eljövetelét. A kicsi elsős tanulóim ebben a hónapban minden egyes boldogságórát nagy izgalommal vártak. A beszélgető körök alkalmain szívesen elmondták ki hogyan készül a családjával a karácsonyi ünnepekre, ki milyen ajándékot kér a Mikulástól, majd a Jézuskától. A hónap során szorgalmasan rajzoltuk a leveleket. Az elsőt elvittük és bedobtuk a Mikulásház postaládájába, hogy a jó gyerekeket megajándékozhassa. A másodikat a szülők kapták meg, hogy „megbeszéljék a terveiket a Jézuskával.” Ezután nemcsak magunknak vártunk ajándékot, de készítettünk is a barátainknak, szüleinknek, nagyszüleinknek. Megbeszéltük, hogy nemcsak kapni, hanem adni is nagyon fontos dolog. A gyerekek megértették, hogy aki ad valamit a szeretteinek, ugyanolyan boldogságot tud érezni, mintha ő lenne a megajándékozott fél. Nálunk a szülők is aktívan kiveszik a részüket a példaadásból. Az év utolsó boldogságórájára egy kedves anyuka névre szóló mézeskalács szíveket küldött gyermekével az osztályunkba járó gyermekeknek. A hónap során nagyon sokat rajzoltunk, színeztünk, énekeltünk. Ajándékokat készítettünk, több ajándékozási kezdeményezésbe is bekapcsolódtunk. Az adventi naptár napjait követve pedig egyre nagyobb izgalommal hagyjuk magunk után az év legszebb hónapját.
Boldogító jó cselekedetek
Képeslapokat készítettünk,melyre pozitív üzeneteket írtak a gyerekek. 🙂
Jót tenni – annyi, mint – jónak lenni
„Adjál akkor is, ha kevés van neked is, adjál akkor is, ha neked is szükséged lenne rá, adjál akkor is, ha neked nem adtak, adjál akkor is, ha a szavaknál többre van szükség – és közben észrevétlenül a reménység emberévé leszel.”
Pál Ferenc
Ünnep közeledtével boldogságóránk keretein belül a jócselekedetek fontosságáról beszélgettünk. A gyerekek tapasztalták már, hogy milyen jó dolog kapni. A segítségnyújtás, a jócselekedet mégsem volt mindenki számára természetes. A foglalkozás végére azonban mindannyian megértették, hogy “Jónak lenni jó”. Arra buzdítottam őket, hogy tegyünk próbát: jócselekedeteink abból származzanak, hogy jók vagyunk. Ezen felbuzdulva ajándékcsomagok gyűjtésébe, készítésébe fogtunk. Egy hét leforgása alatt több, kisebb csomagra való édességet, játékot, színezőt gyűjtöttünk össze és csomagoltunk be rászoruló gyermekek számára.
Az egész december az ünneplésről, a szeretet megfogalmazásáról és az egymásról odafigyelésről szólt.
A gyerekek nemcsak csokival töltött adventi kalendáriumot kaptak, hanem a Boldogság tankönyvben található jótékony cselekedeteket tartalmazó adventi kihívást is elindítottuk. A gyerekek örömmel vettek benne részt.
Megállapítottuk, hogy nemcsak kapni jó, hanem adni is.
A képeslapokat valós személyeknek készítették el végül, több alkotás is született minden gyermeknél.
Nőtincsi Vár-Lak Óvoda és Bölcsőde
Boldogító jó cselekedetek a mi óvodánkban
A 4. Boldogságóránk fő támája a Boldogító jó cselekedetek voltak. Az adventi időszakban nagyon jól illeszkedett ez a téma, hiszen az egész hónapunkat felölelte. A téma megkezdéséhez Bagdy Emőke relaxációs gyakorlatai közül választottam. Majd Bagdi Bella egyik kedvenc számukra táncoltak. Megbeszéltük, hogy kinek, hogyan tudunk jó cselekedettel segíteni. Csuda jó ötletek születtek. Elbáboztam a szívem kertje c. mesét, ami nagyon tetszett a gyermekeknek. Játékos feladatként mindenki lerajzolta saját boldogságkertjét. Majd közösen ajándékokat készítettünk a szülőknek és az óvoda dolgozóinak.
A hónapban Luca napján pogácsát is sütöttünk, apró örömként a másik csoportot vendégségbe hívtuk. A gyermekek megtanulták, hogy hogyan kell pogácsát szaggatni, ami hatalmas öröm volt számukra.
A másik jó cselekedetünk, hogy szülőket hívtunk meg az óvodánkban, hogy gyermekeikkel együtt éljék át az együttlét örömét kézműveskedés közben. Jó volt látni, hogy, mennyire élvezték a szülők ezt a délelőttöt.
Hálás vagyok a csoportomért és azért, hogy a Boldogságórákat átadhatom nekik.
„Jóesés”
A hónap dalával Bagdi Bella : ” Jó emberré csak a szívemmel válhatok” kezdtük a foglalkozást.
„Tündér – melegedő ” gyakorlatokat végeztük a gyerekekkel.
Eljátszottuk az „Óvodás Vándor Tündérek ” című mesét .
„Zárókör-beszélgetőkör ” Mi az ,amiben a te tündéred különleges ,milyen jó cselekedeteket szeret legjobban adni, és mit szeret kapni?
„Jóesés” jó cselekedetekből jópelyhek.
Az óra elején megbeszéltük, miért jó jónak lenni. Ezután játszottunk Adok nektek valamit! játékot. Megbeszéltük, hogy kinek hogyan lehet örömet okozni. Elkészítettük a kezdőbetűk üzenetét, majd karácsonyfa díszeket készítettek a jó cselekedeteikből, amikkel feldíszítettük a karácsonyfát.
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Cselekedj jót és boldog leszel!
December hónapban a Paralimpia című történetet meséltem el a tanulóknak. Ezután beszélgetést kezdeményeztem, és elmondták, hogy ők is segítettek volna az elesett társuknak is verseny befejezésében. Meséltek az adakozásról, többen megunt játékaikat adják kisebb gyerekeiknek, mások pedig a cipősdoboz akcióban is részt vesznek.
A hónap legjobb cselekedete, hogy új tanuló érkezett az osztályba és segítenek neki a beilleszkedésben.
A jócselekedetekhez sorolható még, hogy meglátogattuk Mikulás napján a testvérosztályunkat, akik másodikosok. Vittünk nekik ajándékot és közösen énekeltünk, verset mondtunk.
Elmeséltem a gyerekeknek a szívem kertje mesét, s a nagyokkal felelevenítettük a Boldogság,boldogság…mondókát,amit már tavaly megtanultunk. Beszélgettünk arról,hogy kinek mivel tudunk örömet okozni,hogy boldog legyen ?! Pl.a szüleinknek a házimunkában: portörlés,porszívózás, mosogatás,ruhák összehajtogatàsa, zokni pároztatás, sepregetés, ezekben szoktak segíteni. Vagy az oviban a kisebbeket megvigasztalni,játszani azzal,aki hívja társasozni, a kicsiknek segíteni felvenni a bakancsot, kifordítani a ruhákat.
A mesét és a beszélgetést körben ülve a szőnyegen voltunk, a gyerekek a szeretet jeleként építettek tüzet, s a beszélgetés közben ” melegedhettünk ” a szeretet tüzénél. Ezután a szeretet szívét kiszíneztük, a szív hátuljára pedig a nagyobbak a barátaik jeleit rárajzolták. Azután egymásnak adták a szíveket, van akinek négy szívecske is összegyűlt,négy baráttól.
Játszottunk egy játékot, körbe adva a jóságos télapót. Amelyik gyereknél megállt a zene elhallgatásakor,annál a gyereknél elmondtuk milyen jót tettünk vele az elmúlt napokban, és ő kivel tett jót a csoportban, és mit. A gyerekeknek nagyon tetszett ez a játék. Ezután relaxációs zenére megbeszéltük ,hogy jobb adni,mint kapni , ennek a jelentését , jelentőségét. Majd a gyerekek karácsonyfát rajzoltak pont összekötőn , és odaadták annak a gyereknek a rajzukat,akinek szerették volna, de megkellet indokolniuk,miért annak a gyereknek adták. Feltöltődtek a foglalkozás alatt, így még nagyobb örömmel várhatják a karácsonyt.