Ebben a hónapban még nagyobb hangsúlyt fektettünk a jó cselekedetekre és az egymásra való odafigyelésre. Karácsony közeledtével egyre hangulatosabbá, meghittebbé váltak a mindennapjaink. Összeszokott csoportként már saját szokásaink, hagyományaink vannak. Sokat beszélgettünk a másokról való gondoskodásról, állatokra is kiterjedve, hiszen eben az időszakban sok-sok állat kerül a háztartásokba és nem sokra rá sajnos menhelyekre. A szívem kertje című mesét elolvastam nekik, kérésükre többször is, mert annyira tetszett nekik, az utána következő kérdésekre pedig nagyon ügyesen válaszolt pár gyermek. A jószívű címet is kihirdettük az utolsó héten, amit úgy lehetett elnyerni, hogy apróságokkal megsegítették egymást és minket felnőtteket is. Nehéz döntés volt, hiszen annyira igyekeztek többen is, hogy úgy döntöttem, hogy ezt állandóra bevezetem a csoportunkba, minden hónapban el lehet nyerni a címet. A kislányok szerették volna megajándékozni egymást is, így rajzoltak egymásnak csodás karácsonyi rajzokat, amit utána odaadtak egymásnak és természetesen senki sem maradt szép mű nélkül. Nagyon jó volt ezt a témát is körbejárni, új ötletekkel gazdagodhattam, mellyel a jövőben hatékonyabban tudok dolgozni, illetve továbbfejleszteni is tudom azokat.
Boldogító jó cselekedetek
Szent Gellért Katolikus Álltalános Iskola és Gimnázium
4.o.
Jobb vele a világ képeslap
December: A boldogító jócselekedetek
A decemberünk csodálatos, érzelmekben gazdag hangulatban telt. Nemcsak az én, hanem a gyerekek szívéhez is közelállt a jó cselekedetek gyakorlása. Hatalmas volt mindvégig a cselekvési kedv. Jobbnál, jobb ötleteik voltak. Nagyon sok gyakorlatot, feladatot oldottunk meg.
A boldog várakozás, az egymásra figyelés, a jó tett öröme jellemezte a Boldogságórákat.
Meghallgattuk Erdős Sándor meséjét „Egérke új házáról”. Megbeszéltük, hogy a mese hogyan kapcsolódik a jó cselekedetekhez. Varró Dániel meséjéről kiscsoportban képregényt készítettek a gyerekek.
„Valódi jótett” címmel, színezőt kaptak a hónap témájához. „Titkos segítő” játékot játszottunk, majd felsoroltuk és megrajzoltuk, hogy („Mire lesz szükséged a jó cselekedethez”) plakátot.
Voltak „befejezetlen mondatok” és készítettünk „szeretetláncot”. Feldíszítettük a „MI karácsonyfánkat”. A díszekre olyan értékek kerültek, mint mosoly, ölelés, kedvesség, önzetlenség, segítőkészség, meghallgatás, békesség, megértés.
Bekapcsolódtunk a „Mosoly manók adománygyűjtő programba”.
A Szupererő kártyával is megismerkedtünk.
Az ünnepre való készülődést megható módon zártuk az „angyalkás” játékkal. Mindenki kapott egy mézesbábot valakitől.
A csoport valamennyi résztvevője jól érezte magát a foglalkozásokon.
Úgy értékelem, hogy sokat javult a gyerekek egymáshoz való viszonya és pozitívan alakult a tanár- diák viszony is.
Mindezekért hála és köszönet a Boldogságóra program alkotóinak!
Bevezető beszélgetésünk során a decemberi hónap ünnepeit vettük sorra. A kedvesség, nagylelkűség, jószívűség fogalmait körbejárva a feladat 4 mondatát ismerték meg, majd kezdődött az ötletelés.
A decemberi foglalkozást a relaxáció követően azzal kezdtük, hogy a földre ragasztott „fenyőfa” köré ültünk. Arról beszélgettünk,hogy mit jelent nekünk a Karácsony, ki mit szeretne kapni, és hogy vajon melyik okoz nagyobb örömet, ha ajándékot kapunk, vagy ha adunk. Mivel tudjuk egymást megajándékozni? Hogyan tudunk jót tenni másokkal? Hogyan tudunk segíteni másokon?
A témára hangolódó beszélgetést követően mesével dolgoztuk fel a témát, majd különböző szituációs játékokat játszottunk el a nagyobb gyerekekkel.
A foglalkozás zárása ez alkalommal is a lépcsőn való továbbhaladás volt, majd elénekeltük a Boldog vagyok című dalt.
Ez a téma mindig közel állt a szívemhez. Az adventi készülődés a jóságról, a jó cselekedetekről szól. Egy igazán tartalmas érzelmileg csordultig teli időszak.
A foglalkozásunkat a karácsonyi ünnepi héten valósítottam meg. A gyermekek egy felfokozottabb érzelmi állapotban voltak. Kezdő tevékenységünknek közös zenés relaxációt választottam . A választott zene (https://youtu.be/tgXEu06xLZw) maximálisan segítette a ráhangolódást a tevékenységünkre , segítette az ellazulást, a koncentrációt, valamint megteremtette az optimális hangulatot a mesehallgatáshoz.
Orgoványi Anikó: Az arany szárnyú angyal című meséje jó választás volt. Mindamellett, hogy felkeltette a gyermekek érdeklődését, a mese értéküzenetét is megértették. Az ezt követő beszélgetés során aktívak, együttműködők voltak. Örömmel osztották meg „én-élményeiket” a jó cselekedetekkel kapcsolatban.
A beszélgetés után átváltoztunk táncoló angyalokká és a hónap dalára szabadon, mozoghattak, táncolhattak.
Boldogságóránk zárásaként elkészültek a jó cselekedet angyalkák is, melyek a csoportszoba, és a faliújság díszei lettek.
Teljes mértékben a segédanyag mentén haladtam, mivel nagyon tetszett, aranyos és kedves volt, hogy tündéreken keresztül érzékeltettük a témát. A tündéri reggeli torna nagyon tetszett a gyerekeknek, többször, más alkalmakkor is fel fogom használni. Nagyon élvezték a gyerekek. Utáána küvetkezett a mese, ami szintén fantasztikus volt, hogy ők is a mese szereplői lehettek, a nem megszokott dramatizálós módon. Beszélgetőkörüünk ismét nagyon jól alakult. Mindig megdöbbentő számomra, hogy ezek az apró gyerekek milyen komolyan meg tudják fogalmazni gondolataikat, félelmeiket, vágyaikat. Most is így történt.
Visontai Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
Varró Dániel: Mese c. verse modern nyelvezete elcsodálkoztatta a 3, osztályos fiúkat, sőt a frizsider szót nem ismerve, még szókincsfejlesztére is sor került.
Kiscsoportokban dolgoztak, általuk választott legjobb 3 képkockát próbáltuk kiválasztani, mint a Kezdet, A legfontosabb pillanat, Befejezés, a végén nem tudtak dönteni, azért lett 4. 🙂
Nagyon érdekes feladat volt, mert komplexitást mutatott,szövegértésben, kifejezőkészségben, vizualitásban.
Központi szerepet kap az osztály mindennapjaiban a pozitív gondolkodás mellett, az egymás megsegítése, növények, állatok gondozása, közösségi feladatkörök.
Mindennapos hálakerék forgatásnál már gördülékenyen mondják a másiktól kapott odafigyelést, érintést, jó szót, simogatást… Az Adventi naptárunkon minden nap kiteszünk és olvasunk egy aznapra szóló idézetet, melyet átbeszélünk, értelmezünk, csoportosan figyelünk rá és próbáljuk annak megfelelően élni a mindennapjainkat.
A boldogságórát a hónap dalával indítottunk, melyből ráéreztek miről is fog szólni az óra. Nagyon szeretjük ezeket a dalokat, számunkra is érthető, megfogható a szövege, jó a dallama, utána is kérik, hogy hallgassuk meg többször.
Minden tanuló megkapta otthonra a családi jó cselekedet naptárt, melyet át is olvastunk közösen. Átbeszélgettük a mindennapokból példákkal, hogy minél közelebb hozzuk az értelmét mindannyiunk számára. „Jobb veled a világ”- megterveztük közösen, hogy milyen jó cselekedeteket fogunk véghez vinni a jövőben. Mindenki tett hozzá egy gondolatot. Állatvédelmi programba kapcsolódik iskolánk, amely újabb teret biztosít a körülöttünk élő élőlényekre való odafigyelésre. Kert-és parkápoló szakunk pedig a növények mindennapos gondozására tanít minket.
Varró Dániel: Mese című meséjét olvastuk el, majd el is játszottuk. Elkészítettük hozzá a képkockákat, ki amelyiket vállalta.
Karácsony közeledtével szélsziporkát készítettünk: Azt álmodtam, karácsony voltam… Csodás gondolatok, mondatok születtek.
A karácsonyi angyalok meghozták az osztálynak a Pozitivity szupererő kártyajátékot, mely nagyon elnyerte a tetszésünket. Az év utolsó napjaiban többször elővettük, sok boldog, tanulságos pillanatot szereztünk vele.
Jól csak a szívével lát az ember… Boldog ünnepeket!