A kisvárdai Szent György Görögkatolikus Általános Iskola 6. osztályából Biró Noémi története.
Az optimizmus gyakorlása
A kisvárdai Szent György Görögkatolikus Általános Iskola hatodikosainak munkáiból:
Téma: az optimizmus gyakorlása. Bizony nekünk is szükségünk van a gyakorlására. A bizonytalanokat erősíti, a szótlanok ajkára szavakat hív, gondolatok elevenednek meg, s a világ egyre szebb lesz.
Készültek képregények, gyűjtöttünk és osztogattunk optimista kártyákat, született élménybeszámoló, és jeleztük, hol vagyunk a hangulatfán.
Optimista képregények
A gyerekek az optimists kepregeny kesziteset valasztottak ebben a honapban teljesitheto feladatnak. Ismerkedtek as uj fogalommal, kellett egg kis ido amig megertettek, pontosan MIT is jelent as optimizmus szo. De a honap vegere sikerult ezt is megvalositani, bekerult a mindennapi szohasznalatukba.
A Napocskák csoport Az optimizmus gyakorlása „munkáját” küldöm szeretettel.
Az óra az előző téma „házi feladataira” való visszakérdezéssel, élménybeszámolókkal kezdődött, majd az optimizmus fogalmáról beszélgettünk a könyv gondolatmenete alapján. Ezek után a könyvben levő tesztet oldották meg a diákok, és visszajelzést kaptak arra vonatkozóan, hogy mennyire optimistán szemlélik a világot. A beszélgetés annyira élményszerű volt, hogy eltelt az idő ezzel, nem maradt idő több gyakorlatra.
Az optimizmussal foglalkozó órán a gyerekeknek az tetszett a legjobban, hogy motivációs üzeneteket készítettek, amelyekről nem tudták, kié lesz. Amikor mind elkészült, egy kupacba tettük az üzeneteket, és mindenki húzott egyet. Minden gyerek arcán mosoly volt, amikor elolvasta a „neki szóló” üzenetet. Ezeket aztán a tolltartóba tették, hogy szükség esetén erőt meríthessenek belőle. Az optimista történeteket az órai beszélgetés és gyakorlatok után otthon írták meg a gyerekek. Álljon itt három rövid történet.
A meccs
Egyszer egy kézilabdameccsen annyira elestem, hogy rá sem tudtam állni a lábamra. Nem is éreztem a lábamat. Másnapra már csupa lila lett az egész lábam. A fájdalom nem volt jó, de azt jó volt látni, hogy a csapattársaim aggódnak értem. Mindenki sokat kérdezgette, hogy jól vagyok-e. Így megtudtam, milyen sokan szeretnek.
Eltévedtem
Egyik nap, amikor hazafelé mentem a busszal, a jelzésem ellenére a busz nem állt meg annál a megállónál, ahol le szoktam szállni. Korábban nem sokat jártam busszal, és ilyen még nem történt velem. A következő állomásnál tudtam csak leszállni, de nem tudtam, hol vagyok. Átgondoltam, merre ment a busz, és nekem merre kell mennem. Nagyon hamar megtaláltam a hazafelé vezető utat. Az volt a jó ebben, hogy rájöttem, ilyenkor nem kell megijedni, és hogy hogyan jutok haza ellentétes irányból.
Köszi, Anya!
Az a rossz, hogy a szüleim, főleg anya, azt mondja, tanulnom kell, meg gyakorolni ezt-azt, de én nem akarom ezt, mert máshoz van kedvem. Meg hogy, majd később, mert még bőven van idő. Aztán, amikor nekiállok átvenni a leckét, és pótfeladatokat csinálok, akkor mindig rájövök, hogy ebben az a jó, hogy vannak olyan feladatok, amiket nem értek, és anya el tudja nekem ezeket magyarázni.
Készülnek a bátorító kártyák 🙂
Ebben a hónapban a már meglévő pozitív gondolkodásunkat a korábbinál tudatosabban fejeztük ki. A szokásos \”reggeli beszélgető kör\” során beszámoltunk arról mi minden jó történt velünk, milyen várakozásaink vannak (mit szeretnénk, hogy teljesüljön). A témához választott meséink – Meselátó Krisztián; Hideglábú manó; Sanyi manó könyvéből a Darázs néni – voltak. A mesék kapcsán a borús és derűs gondolatokról beszélgettünk. A megkezdett mondatok befejezése megindította a gyermekek fantáziáját. Gondolatban magunkra öltöttük Meselátó Krisztián szemüvegét, hogy különböző helyzetekben meglássuk a szépet és a jót, és észre vegyük mindazt, aminek örülhetünk. Az optimista képregény – az óvodás korosztályra adaptálva – nagy lelkesedéssel készült. A gyermekek rajzokon és szóban is megjelenítették vágyaikat, lehetőségeiket, és a célhoz vezető megoldást.