„Vond ki a rosszból a rosszat. ás máris megtalálod benne a jót.”
(Tatiosz)

A havi rajzos feladat megoldásaként olyat töltünk fel, amely szinte mindenkire érvényes volt ebben a hónapban. Elég sokszor kell verset tanulnunk és felmondani. Mindenki álma az ötös jegy természetesen. De az eléréséhez több időt kell fordítani rá. Ez nem mindig és nem mindenkinek sikerül. Sokszor kicsúsztunk az időből. a végére hagytuk a tanulást. Mit teszünk, hogy mégis sikerüljön? Lemondás egy kedvenc tevékenységről, ülni az íróasztalnál. Persze, hogy a végén jóra fordul. Ötös érdemjegy kerül a naplóba és ellenőrzőbe.

Rajz: G. Vanessza
7.a

Egy éléskamra polcain üres befőttesüvegek sorakoztak. Ott voltam én is közöttük. Sokkal kisebb voltam náluk, szerényen megbújtam mögöttük. Lassacskán elfogytak a körülöttem lévők. De én maradtam. Én senkinek sem kellek. Nem töltenek befőttet vagy lekvárt belém. Én semmire sem vagyok jó. Mintha elfeledkeztek volna rólam. Rossz volt ez a csend.
És ekkor, egy kis kéz megfogott, levett a polcról és elindultam valahová.
– Le ne ejts! – kérleltem őt.
Nem tudom meddig tartott az utam, mikor egy asztalon voltam már és voltak mellettem üres üvegtársaim is.
– Hová kerültem? De nem volt időm tovább töprengeni.
Papírt vágtak, ragasztottak rám, festegettek, nem értettem a dolgot. Már nem voltam átlátszó és kicsi. Nagyobbnak éreztem magam. Akkor én is számítok valakinek. De mi lett belőlem? Besötétedett és társaimmal együtt elindultam valahová. Egy kis világító mécses került belém és a többiekkel együtt csodálatosan világítottunk az éjszakában.
– Milyen jól sikerült a te lampionod! – szólt egy gyerek.
– Igen. – büszke is vagyok rá. – mondta a kis gazdám. Jövőre is elhozom a hagyományos lampionos felvonulásunkra.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy lelkes osztály valahol a keleti határszélen. Teltek a napok, a nebulók lelkesen tették mindennapi dolgukat. Tanultak szorgalmasan, írtak házit, részt vettek iskolai programban vagy nem is. Néha elmaradt a tanulás, nem volt kész a házi. De hát mi igazi diákok vagyunk. Mi ilyenek vagyunk. És ekkor……
Jött a hír. Nyert egy pályázat. Utazhatunk Erdélybe. Hurrá! Lelkesen készülődtünk. Közülünk még senki nem járt azon a vidéken. Részt vettünk az előkészítésen. Hallgattunk előadást, sőt mi is vállalkoztunk rá, hogy minden helyszínen a többieknek bemutatjuk a települést. De közben már gondolatban máshol jártunk. Mit is vigyek magammal, kivel fogok egy szobában lenni, milyenek az ott élő emberek, egy kis emléket kellene a hazaiaknak hozni……. Szóval így indultunk. Csupa derű és izgalom. De akkor, az indulás előtti napokban a korábbi napsütéses időt felváltotta a hűvös, esős, októberi idő. Mindenki sajnálkozva tekintett ránk. Szegények, ilyen időben elindulni. S mit fogtok majd ott csinálni ily rossz időben? De az otthonmaradók pesszimista hangulata minket elkerült. Várjatok csak! Otthon hagyjuk az esőt nektek! A hosszú buszozás alatt még szomorkás időben volt részünk. De amint megérkeztünk Kolozsvárra, a nap előbukkant és velünk is maradt mind a három napon. Ugye, mi megmondtuk! Utaztunk 500 km-t, láttunk megannyi csodát, Torockó, Parajd, Szováta, Korond, Farkaslaka szépsége elvarázsolt. Sokat láttunk, tanultunk, hoztunk haza magunkkal valamit. Az erdélyi táj szépségét, az ott élők szeretetét………. Felejthetetlen napok voltak számunkra.
(Ne felejtsétek: ha fölöttetek is felhők gyülekeznek, csak optimistán……
minden rosszban lehet valami jó.)

7.a – Csenger

Rossz kedv ide rossz kedv oda. Mindenki kerül hullámvölgybe. De Halloween idején jöhet a móka.
Osztálytermünk is már készülődik a napra.

A hónap témájához egy tehetséges diákunk fényképét választottuk.
Ha egy kicsit pesszimista hangulat kezdett eluralkodni rajtunk csak ránéztünk a képre és jött az idézet.

„Fordítsd az arcodat a nap felé, és minden árnyék mögéd kerül.”
(Helen Keller)

Mindjárt jobban ment a munka……

fotó: Aranyász György
7.a