Ha véletlenül kifogynánk a pozitív gondolatokból, hát veszünk egyet az ajtóról:)

Rétsági Általános Iskola Madách Imre Tagintézménye
Ha véletlenül kifogynánk a pozitív gondolatokból, hát veszünk egyet az ajtóról:)
Csemői Ladányi Mihály Általános Iskola NYÁRSAPÁTI TAGINTÉZMÉNYE
4. osztály Optimista történetek
K M fiú
Egyszer elmentünk a nyáron anyával a kórházba. Azt mondta a doktor bácsi, hogy fel kell szúrni a fülem és ki kell venni az orrmandulámat.
Pár nap múlva elvitt apa engem és anyát egy másik kórházba, ahol meg műtenek engem. Eleinte nagyon féltem, hogy mit csinálnak velem. Pár óra múlva jött értem a bácsi és levitt műteni. Bevittek a műtőbe és ráraktak a számra egy csövet és bele kellett lélegeznem. A gáztól el is aludtam. Pár óra múlva fölkeltem és azután rájöttem, hogy nem is kell félni a műtéttől. Ez volt az optimista történetem.
S A lány
Nekem a harmadik osztályban le kellett írni az én, te, ő, mi, ti, ők-et egy lapra. Azt hittem, hogy egyes lesz, de ötös lett. Nagyon boldog voltam.
VB fiú
Amikor először játszottam a Kőrösi pályán, azt hiszem az Abony ellen. Azt mondogattam magamba, hogy legalább egy gólt rúgok. Hát összejött és így 1:0-ra győztünk.
BR lány
Amikor anya megbetegedett, akkor senki sem pánikolt be a családban, hanem csak arra gondoltunk, hogy anya meggyógyul. Hálát adok a jó Istennek, ha ez így lesz. A műtét sikeres volt és már nem is fáj, de reménykedünk benne, hogy a szövettan is jó lesz. Ennek is a jó oldalát nézzük.
FF lány
Amikor kicsik voltunk és tél volt, akkor építeni akartunk egy hóembert apuval. Az első nem sikerült, de reménykedtem, hogy a második már sikerülni fog. Sikerült is egy szép nagy hóember csinálni.
A negyedik karácsonyomon kértem valamit és reménykedtem, hogy azt kapom amit kértem. Elmentünk a mamához és amikor hazaértünk azt kaptam amit akartam. Egy kis konyhát kaptam
FFB lány
Amikor anya és Kitt összevesztek, akkor én gondolkodtam egy kicsit és csináltam egy kis levelet és úgy csináltam, hogy egymásnak írták volna. De egy kicsit mérgesek voltak és bezárkóztak a szobába és véletlenül ugyanabba mentek bele és bezártam őket a szobába. Végül elolvasták a levelet és kibékültek.
HA lány
Amikor arra gondoltam, hogy karácsony napján kapni fogok egy tabletet és eljött a karácsony napja. Éjfél lett és valóra vált. Kaptam egy csodaszép fekete tabletet..
Meg amikor arra gondoltam, hogy a matematika dolgozatom vagy négyes vagy ötös lesz, akkor valóra vált és négyes lett.
Mikor gondoltam magamban, hogy szerintem a nyáron elmegyünk fürdeni és nyár lett nagyon örültem, mert elmentünk.
Meg még az unokatesómmal arra gondoltunk, hogy nekem lesz kistesóm, akkor hullócsillag ment, mert lett egy kistesóm , akit Bálintnak hívnak.
FV lány
Amikor röplabdáztunk a lányokkal, s magamban mondogattam, hogy az én csapatom fog nyerni. Az utolsó percben megnyertük a meccset.
ZAJZONI RAB ISTVÁN KÖZÉPISKOLA
Nagy érdeklődéssel vártuk az októberi boldogságórát. Jókedvűen végeztük a kitűzött feladatokat és végül arra a következtetésre jutottunk, hogy mindenre van megfelelő megoldás, csak akarnunk kell.
Szentendrei Barcsay Jenő Általános Iskola
Íme néhány munka az optimista képregényeinkből.