A második témakör az optimizmus volt. Elsősorban megbeszéltük az osztályban, hogy mit is jelent az optimizmus, pesszimizmus. Különböző szituációkat dolgoztak fel a diákok párokban. Az egyikük optimista, a másikuk pesszimista szemlélettel állt hozzá a szituációhoz, majd persze szerepcsere is történt. Az óra második felében, megkérdeztem tőlük, hogy 5-10 év múlva hova képzelik el magukat az életükbe. Milyen céljaik vannak, miket szeretnének elérni addig az életükben. Hiszen ahhoz, hogy sikerüljön elérni a céljaikat, fontos, hogy optimisták legyenek.
Az optimizmus gyakorlása
Fazekas József Általános Iskola
Októberi boldogságóráinkat az OKTÓBER – OPTIMIZMUS szójátékra, ezen belül is az O betűre, a kerek formára építettük. A kör, mint a TELJESség, az EGYség, az EGÉSZség szimbóluma vezette végig a boldogságórás tevékenységeinket.
Relaxációnkhoz az almát és a szőlőszemeket, mint kerek gyümölcsöket választottuk: „Almát szedj, ügyesedj, szőlőt szedj, ügyesedj!”. Az őszi gyümölcsszedésekről sok élményük van a gyerekeknek, sokat meséltek almaszedésről, szőlőszüretről.
Ezután nevelő célzattal foglalkoztunk tovább az almákkal: megvizsgáltuk az almákat alakjuk, színük, illatuk, tapintásuk alapján (végén meg is ettük az almákat, így minden érzékszervre hatottunk). Megállapítottuk, hogy vannak szebb és kevésbé szép almák, de ezután megkóstoltuk és éreztük, hogy mind ugyanolyan finom. Ahogy a gyerekek is különbözőek, de mindegyik értékes. Megütögettük erősen az almát, szétesett és megsérült. Megütögettük kevésbé erősen, kívülről nem látszott, de felvágva láttuk. hogy belül sérült. Megtanultuk belőle, hogy ha nagyon bántjuk egymást (fellökjük, megütjük…), akkor az komoly sérülést okozhat társunknak. Ha „csak” csúfoljuk, szavakkal bántjuk a másikat, az kívülről nem látszik, de belül ez is okozhat sérülést. Igyekezzünk elkerülni a kis bántásokat is!
Két eseményen vettünk részt októberben a boldogságórákhoz kapcsolódóan. Október 11-én a Világ Gyalogló (HÓ)nap keretében túrázni mentünk, október 15-én az Ölelés világnapját ünnepeltük.
A fűben élvezve az őszi napsütést, O betűket formázva leheveredtünk. Ezeket a képeket kinyomtattuk, és pozitív tartalmú O betűs szavakat gyűjtöttünk az Optimista Októberhez kapcsolódóan.
Az utolsó októberi boldogságóránkon elképzeltük a kerek formákból álló mesebeli világunkat, majd rajzokat készítettünk: „Nekünk így kerek a világ!” címmel.
Közel 30 gyermekkel valósítottam meg a terveimet. Őszintén szólva nem volt könnyű téma, nagyon kellett gondolkodni mi legyen a B verzió egy egy résznél. Próbáltam komplexen megvalósítani a téma feldolgozását. Mozgás, játék, személyes kontaktus és vizuálisan zártuk a délelőttöt. Vélemènyem szerint ismét egy szuper és hasznos délelőttöt töltöttünk együtt!
Október hónapban a Bólyi Általános Iskola és AMI 7. évfolyamával az optimizmust gyakoroltuk. Megnevettettük egymást, szituációs játékokat játszottunk, egy ékszerrel gyakoroltuk a pesszimista mondataink elkerülését. „OPTIMANCI” manónk került ki az asztalra, mely emlékezteti a diákokat a pozitív mondatok tudatos használatára. S a hónap legszebb napján ingyen öleléseket osztogatva zenével jártuk az iskolát nyakunkban kis táblácskával. Csupa-csupa boldog gyermek, s tanár arcok lepték el az iskolát.
„Imádom nap lett” a gyerekeink körében, melyre lehetőségeinkhez mérten a gyerekek kérésére idéntől többször is sort kerítünk.
Október hónapban a Bólyi Általános Iskola és AMI 7. évfolyamával az optimizmust gyakoroltuk. Megnevettettük egymást, szituációs játékokat játszottunk, egy ékszerrel gyakoroltuk a pesszimista mondataink elkerülését. „OPTIMANCI” manónk került ki az asztalra, mely emlékezteti a diákokat a pozitív mondatok tudatos használatára. S a hónap legszebb napján ingyen öleléseket osztogatva zenével jártuk az iskolát nyakunkban kis táblácskával. Csupa-csupa boldog gyermek, s tanár arcok lepték el az iskolát.
„Imádom nap lett” a gyerekeink körében, melyre lehetőségeinkhez mérten a gyerekek kérésére idéntől többször is sort kerítünk.
Boldogságóra – Október: Az optimizmus gyakorlása
A gyermekek viselkedésén nagyon megérződnek a családokban kialakult esetleges félelmek, aggodalmak a most fennálló bizonytalan gazdasági helyzet kapcsán. Kevesebb időt töltenek velük, felborulnak a szabályok, ami sajnos nem is volt mindenhol. A megoldási technikákat egy-egy konfliktushelyzet során néha páran nem tudják még alkalmazni és nehezükre is esik. Időnként figyelmeztetni kell egy-két gyermeket az erőszakmentes megoldásokra, a kérés technikájára, az empátia náluk ritkán érzékelhető. Sok beszélgetést, tapasztalatot kell még megélniük ezzel a fogalommal kapcsolatban.
A Tódi törpe varázs szemüvege c. mese nagy hatással volt a gyerekekre, meghallgatása után mindenki elmesélhette, hogyan tudná egy kicsit másképp vagy szebbnek látni a saját napjait. Nagymértékben befolyásolja az életünket, ha mindennap megtaláljuk az örömet valamiben. A téma lezárásaként mindenki lerajzolta, hogy ő milyennek képzeli el a saját varázs szemüvegét.
Köröstarcsai Arany Gusztáv Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Már nagyon várták a gyerekek az újabb boldogság órát. Témánk az optimizmus volt. Bevezetésként az optimista szó jelentését beszéltük meg. Ezek után eljátszadoztunk azzal, hogy égig érő fák vagyunk. Különböző mozgásokkal imitáltuk a fa mozgását. Majd következett A pozitív gyerek vagyok dal. Itt már táncra is perdültünk, miközben hangosan énekeltük a pozitív gyerek vagyok.
Csoport munka következett. Az optimizmus rajzár közösen színezték a gyerekek, felosztva, hogy ki mit színez. Ezek után a saját terveiket rajzolták meg, hogy mit is fognak elérni.
És természetesen repültek a léggömbök is. A csoportok optimista gondolatokat mondtak és ezeket írtuk rá a léggömbre, majd az osztályterem plafonjára felfüggesztettük. Mert a gondolataink is repkedtek.
Az optimizmus témakörénél a pozitív szemlélet kialakítására helyeztem a hangsúlyt.
A hónap dalát már ismerik a gyerekek, mert szoktuk énekelni.
Kezdetben beszélgettünk arról, milyen lehet egy optimista ember. Mit is jelent maga a szó. Hallották-e egyáltalán?
Majd arról beszéltünk, hogy ha valakinek rossz élménye van, akkor milyen bátorító szavakkal támogatnánk őt? Hogyan lehet ránézni, másként a problémára? Nekünk mondtak-e már hasonlókat? Jó érzés volt hallani ezeket a bátorító szavakat?
Ezt követően egy közös optimista képet és könyvjelzőket készítettünk pozitív gondolatokkal, majd megajándékoztuk egymást.