Az optimizmus jegyében osztályom egy mutogatást ad elő -az élet szép ,az élet minden- c.zenére
Az optimizmus gyakorlása
A bevezető relaxálás után, a szokásos „ölelős” játékot játszottuk, a Pozitív gyerek vagyok c.zenére.Ezután meghitt beszélgetés következett az optimizmusról, a szimbólumáról.A szimbólumot ugyan ismerték, de a kifejezést nem,ezért megpróbáltam körbeírni olyan kifejezésekkel mint: a jót meglátni valamiben, elégedettség, kitartás stb. Boldog Blanka segítségemre volt abban, hogy aki jelentkezett az kaphatta meg, és addig csak ő beszélhetett. Majd lefordítottam a földre Szomorú Szilárd, és Boldog Blanka szimbólumát, és megkértem a gyerekeket hogy álljanak valamelyik szimbólum mellé.Persze mindig sikerült megnevettetni Szomorú Szilárd csapatát. A mese után elkészíthette mindenki a varázs szemüveget is. A végén felragasztottuk az optimizmus jelét a Boldogság- vára lépcsőfokára.
Az osztály azt a feladatot kapta, hogy csak optimistán, pozitívan rajzolja le, mi szeretne lenni, ha nagy lesz felnőtt korában! A gyerekek nagyon örültek a feladatnak, 2 órát vett igénybe a tervezés ás a kivitelezést! Nagyon szép munkák születtek. Bemutatták egymásnak, és sok sikert kívántak a céljaik eléréséhez!
A csoport tagjai közösen készítettek egy rajzot, melyen a 20 évvel későbbi életüket, álmaik megvalósulását jelenítették meg, optimista jelmondatukkal megerősítve és alátámasztva.
A videó azt mutatja be, hogy idősebb tanuló, hogyan segíthet önzetlenül akár a kisebbnek, vagy az elesettebb diáknak önzetlenül! Optimista jelmondatuk: Együtt-Egymásért!
A témával kapcsolatban: „fel vidítottuk” a szomorúakat, tükör segítségével mosolygós önarcképet rajzoltunk.
A feladatot alsós és felsős diákok vegyesen oldották meg. Miszerint rajzban tükrözzék, felnőtt korukban mi szeretnének lenni, vagy ki az olyan hős a számukra, akiről példát véve hasonlóak szeretnének lenni. De az is a feladatuk volt, hogy rajzban örökítsék meg, hogy lehet egymást elfogadni olyannak, amilyen! Hiszen minden ember egyedi, pótolhatatlan, mindenki szerethető!
Sánta Erzsébet Általános Iskola
Tiszakarád Magyarország 300 legszegényebb településének egyike. legnagyobb problémánk a tanulóink érdektelensége és a korai iskolaelhagyás. A valóra vált álmok tablójára minden nyolcadikos tanuló készített egy jövőtérképet, amiben megjelölte élete fontos álomásait, és hogy hol szeretne tartani 20 év múlva. Osztályfőnökként nagy örömet okozott, hogy minden tanulóm térképén az első állomás a továbbtanulás volt.
Intézményünk ebben a tanévben is részt vett az országos mozgalomban, a 72 óra kompromisszumok nélkül, Több vagy, ha adsz országos kezdeményezésben! Az én csoportom azt a feladatot kapta, bár nem csak az osztályom alsós tagjai voltak benne, hanem felsőbb évfolyamosok is, hogy mutassanak be optimistán egy-egy élethelyzetet, pl.: mozgássérült , vagy szegényebb diák, vagy táncolni nem tudó elfogadása, önzetlen segítése, de a környezetvédelem optimista szemszögből való megvilágítása is feladatuk volt!
Sánta Erzsébet Általános Iskola
Tódi manó varázsszemüvege és a hozzá tartozó varázsvers!