8. osztályosokkal készített tablón volt aki rajzos, volt aki szöveges formában írta le, hogyan képzeli az életét 30 év múlva. A munkákból készítettünk egy közös tablót.
Az optimizmus gyakorlása
Az órát az aktuális pszichés állapotunk megbeszélésével kezdtük, majd mindenki választhatott egy pozitív megerősítő kártyát, amit magáénak érez. A beszélgetések után nevettető versenyt rendeztünk, ahol párban dolgoztak a tanulók és a cél egymás megnevettetése volt. A játék végén én nevettettem meg az osztályt -szó szerint dőltek a nevetéstől:)
Beszélgettünk az optimizmus szó jelentéséről- arról, hogy hogyan tudunk bizonyos nehéz helyzetekben is optimisták maradni (pl. egy betegség esetén).
Végül pedig optimista szemüvegeket készítettek a tanulók, amin keresztül az egész világot szebbnek láthatjuk.
Az órát relaxációval zártuk.
A foglalkozás bevezetéseként a meseszőnyegre telepedtünk és elolvastam a gyerekeknek a Tódi törpe varázsszemüvege című mesét. A mese meghallgatása után beszélgettünk a világ szépségeiről és ha lenne egy varázsszemüvegünk mi az amit szebben láthatnánk benne vagy egyszerűen mit szeretnénk látni benne. Ezután felajánlottam, hogy aki szeretne elkészítheti magának a saját varázsszemüvegét. Örömmel fogadták a felkínált tevékenységet és lelkesen munkához is láttak.
Színezés közben meghallgattuk Bagdi Bella Pozitív gyerek vagyok számát és mondogattuk Tódi Törpe Szebben látó mondókáját. Az elkészült szemüvegeket jól látható helyre tettük így ha ránéznek bármikor eszükbe juthatnak a pozitív gondolatok.
Bóné András Alternatív és Augmentatív Kommunikációs és Fejlesztő Nevelés-Oktatást Végző Intézmény
A hónap témáját a szomorú és vidám fogalmak közötti különbségek érzékeltetésén keresztül közelítettük meg. Ebben a hónapban is egy mesével indítottunk (A szomorú királykisasszony), majd a mese alapos feldolgozása után (pl. kézműves és mese órák) áttértünk az érzelmek témakörére.
A témát sokszínűen jártuk körül: a meseszereplők érzelmeinek azonosítása, érzések felismerése arckifejezésekről, szomorú és vidám zenék megkülönböztetése, hétköznapi helyzetek és az érzelmek összekapcsolása szituációs játékokon keresztül.
A záróalkalomhoz a szülők segítségét kértük. Mindenki hozott magával otthonról olyan tárgyakat (pl. mesekönyv, labda, plüssök), amelyek vidám perceket okoznak neki. Ezeket egy nagy kupacba gyűjtöttük és kiegészítettük iskolai játékokkal, családtagok és társak fényképeivel. A tanulók kiválasztották azokat a tárgyakat, fotókat, amik számukra a legkedvesebb. Az így összegyűlt játékokból egy installációt készítettünk, amelyet az iskola előterében állítottunk ki.
Nagykárolyi 1-es számú Napköziotthkon / Grădinița cu Program Prelungit nr. 1 Carei
A tevékenységet a hónap dala újrahallgatásával kezdtük, majd elénekeltük a „Ha jó a kedved…” kezdetű dalt. Ezt követően megállapítottuk, melyik hang lehet a vidámság hangja, elyet egy narancssárga lufi mesélt el nekünk. A gyerekek a vidámság i hangját gyakorolva elmesélték, hogy az oviban melyik a kedvenc játékuk, mivel szeretnek játszani a legszívesebben, majd le is rajzolták azt. Tevékenységünk a kedvenc játék életrekeltésével fejeződött be.