Minden helyzetben fő az optimizmus!

Optimizmus hónapja

Az optimizmust, mint fogalmat, illetve szót, így nem ismerik a gyerekek, ezért lefordítottuk, és boldogságnak, örömnek neveztük. Természetesen a kifejezést többször ismételtem, erősítettem. A relaxációhoz Bella zenéjét hallgattunk, és játszottunk Gőbel Orsolya könyvéből. Egy pici, törékeny pillangóról kellett gondoskodniuk, és aztán megfogalmazni miért is volt ez jó érzés. A gondoskodás, a másokkal való törődés ismerős a gyerekeknek, hiszen erről sokat beszélgetünk, megjelenik a mindennapjainkban, ezért szeretem a vegyes életkorú csoportot, illetve a családról való beszélgetésben is megjelenik. Nem az ajánlott mesét mondtam a gyerekeknek, hanem magyar népmesét, a Só-t. Azért ezt, mert ez érthető, királylányos, királyos, és nagyobb átéléssel tudtam elmesélni. A mondanivaló is érthetőbb volt a számukra. A rosszból jó lett, a mese vége katarzis, a szegénység, és jó lét, a szeretet, odaadás, gondoskodás megjelent benne, és ez az optimizmus lényege, főleg az Ő korukban. A boldogság alapja a család, apa, anya, az Ő szemükben, és ez így van rendjén. A varázsgömbbe is a legtöbben apát, anyát rajzolt, pedig abba a titkos vágyait kellett rajzolni. Apával focizni, apa, anya, királylány legyek, és beszélgetés közben a Föld védelme is megjelent Atina szájából, de arra nem vállalkozott, hogy le is rajzolja, pedig nagyon magyaráztam, hogy egy virágba borult földgömb jelképezné, amit mondott, „ne robbanjon fel a Föld”. A fakanálra felragasztottuk a mosolygós smile-t. Varázsszemüveget színeztünk, és avval szebb volt a világ. Amikor énekeltünk, táncoltunk Bella zenéjére, a fakanalat ütemesen mozgattuk is. Hazavihették, aminek örültek. Pont ezen a héten mentünk látogatóba a Bálint Ágnes Emlékházba, ahol nagyon jót játszhattunk, boldogok voltunk. A papír tányérra készített smile, volt mosolygós, szomorú, jelölte, hogy a mese melyik része szomorú vagy vidám. Utánoztuk a szomorú, vidám arcot, testtartást. Később történeteket mondtunk, és jelöltük vidám, vagy szomorú-e, illetve próbáltunk olyat is, hogy szomorú élethelyzetben megkerestük minek lehet örülni, illetve, hogy van-e benne olyan, ami feledteti a rossz helyzetet. „Mi az aminek mégis örülhetünk?” Ez azért elég nehéz volt, sokat segítettem, de a nagyok a végére megértették, hogy „minden rosszban, van valami jó!” Megfigyelték magukat a tükörben a gyerekek, és lerajzolták a tükörképüket. A szülők bevonása itt kezdődik, a rajzokat kitettem a polcra, egy iratpapucsba. Ráírtam a dobozra: „Kedves Anya, Apa! Kérlek írd rá jó tulajdonságaimat a tükörképemre. A jelek a rajzokon vannak, így beazonosíthatod melyik az enyém. Tehát, mit szeretsz rajtam? Ha kész vagy tedd vissza a helyére! Kösziii!”
A doboz két hétig volt kinn, mégis 18-ból, csak 8-an töltötték ki, abból is három olyan, ami szívből jön, és nem kötelező feladatként összecsapva érkezett. Ebből is egyet kiemelnék, itt valóban a gyerekről szól a jellemzés, milyen érdekes, hogy vele nincs is semmi gond az oviban. Megcsináltuk a lépcsőt a szekrényre kiraktuk, és együtt a gyerekekkel megneveztük, milyen lépcsőfokokat jártunk már be. Nagyon népszerű Bella Tükördala, már ügyesen éneklik is.
„Boldog, boldog gyerek vagyok!”

Ebben a honapban próbáltuk a gyermekekkel az ,, optimista – ,,jót, szépet látó szemüvegen megkeresni, meglátni a pozitív dolgokat magunk körül…Az elején nehzebben, majd egyre könnyebben tudták elmondani a szép, jó dolgokat. Kiszínezték az optimizmus jelét, ami színtén kedves volt számukra. Végül a ,, tükörbe,, lerajzolták mosolygós magukat… Legjobban a Pozitív gyerek c. dalocskára szerettek táncolni.: