Ebben a hónapban sokat beszélgettünk az optimizmusról. Mindenki elmondhatta gondolatait a fogalommal kacsolatban. Rendeztünk nevetésversenyt, ami nagyon tetszett a gyerekeknek. A „Mi sül ki ebből?” szituációkhoz ötletes „következmények”, szép rajzok születtek. Elkészítettük a „Valóra vált álmok” tablóját, melynek a „21 év múlva” címet adtuk. A zárókörben mindenki megfogalmazta saját optimista jelmondatát. Diákjaim most is szívesen, örmmel tevékenykedtek, türelmetlenül várták az újabb és újabb feladatokat.
Az osztály valamennyi tanulója kitöltötte Dr. Vargha András kérdőívét. Izgalommal várom a szociometriát.
Az optimizmus gyakorlása
Pápai Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola
„Életed a várakozásaid szerint alakul. Azt kapod, amire számítasz. Éppen ezért számíts arra, hogy a körülmények a javadra változnak!”
Bagdi Bella
Zempléni Árpád Általános Iskola és AMI
Boldogságóra – optimizmus gyakorlása 6. oszt.
Már tavaly is örömmel vett részt az osztályom ezeken az osztályfőnöki órákon, így ebben a tanévben is örömmel vágtunk bele a feladatokba.
Az októberi témánk az optimizmus volt. Meghallgattuk a dalt hangulatteremtésként, énekelgették a gyerekek is a játék közben is. Kedvcsinálónak ugyanis a „Mozogj a tükrömben” játékot játszottuk. Ezt követően svéd bölcsességeket fejtett meg az osztály – ezalatt jókedvvel hallgatták a zenét – egyénileg, kódok segítségével. Értelmeztük együtt a megoldásként kapottak jelentését. Hatodikosként már a környezetükben tapasztaltakból tudtak példát mondani, illetve párhuzamot vonni élethelyzetek és a bölcsességek között. Nagy érdeklődéssel hallgatták A lakatlan sziget történetet, leszűrték a tanulságot, majd csoportmunkában dramatizálták a történetet.
Az órát a dallal zártuk.
Suhajda Endréné Molnár Erika
osztályfőnök
Zempléni Árpád Általános Iskola és AMI
Az optimizmus gyakorlása
Az első osztályban az októberi boldogságóra is jó hangulatban telt el. Az óra elején meghallgattuk a hónap dalát, ami megalapozta a jó hangulatot. A tanulók örömmel és lelkesen vettek részt a játékos feladatokban. Legnagyobb sikert az érzelmek arcjátékkal történő kifejezése aratta. Az óra utolsó részében elkészítettük „A valóra vált álmok” tablóját. Végezetül a nevettetős játékot is eljátszottuk.
Birinyiné Koroknay Katalin
osztályfőnök
Csécsei Gézengúz Óvoda és Bölcsőde
A csoportommal igencsak beleástuk magunkat a boldogságóra következő lépcsőfokába ebben a hónapban és sok oldalról megközelítettük az optimizmus témát. Ebben a videóban a tevékenység közben őszi terméseket használtunk és azok segítségével énekeltük el a hónap dalának egy részletét, hol halkan, hol hangosabban. Imádták a gyerekek! 🙂
Naplóbejegyzés egy sikeres napról,a sok megpróbáltatás után.😊
Az optimizmus hónapjában folytattuk az ismerkedést a heredikesekkel.
Mivel még az iskolaév elején jártunk, így ők sem ismerik még annyira egymást,
hiszen most kezdték a hatosztályos képzést gimnáziumunkban.
Az októberi boldogság-foglalkozáson azt a feladatot kapták, hogy jellemezzék egymást csupa jó tulajdonsággal.
Egy sematikus emberalakba rajzolták, írták bele a diákok, mit jelent az optimizmus.