A mindennapokban folyamatosan bátorítjuk a gyermekeket arra, hogy igenis képesek és meg tudják oldani a dolgaikat. Az októberi hónap jó alkalom volt arra, hogy a gyermekekben elültessük még jobban a pozitív, optimista gondolkodás csíráit. Mi felnőttek is próbálunk számukra megfelelő példát mutatni, hisz ha pozitív gondolkodással állunk neki a bármilyen feladatnak akár a mindennapokban, biztosak lehetünk benne, hogy több sikert fogunk elérni.
A gyermekek elkészítették a saját optimista szemüvegüket, amely segítségével pozitív és negatív érzelmek felismerését gyakorolhatták.
A mese feldolgozása után mi is megtanultuk Tódi törpe „Szebben látó” mondókáját.
Nap mint nap, a gyermekek saját maguk feltehetik jelüket az érzelmek táblára. Volt rá példa többször is, hogy ha valakinek meglátták a jelét a szomorú táblán odamentek hozzá és megkérdezték tőle, hogy mi a baj, miben tudnának neki segíteni.
A tevékenységek, játékok során mi magunk felnőttek is sokat tanulhatunk a boldogságóra program gyakorlatai által.
Az optimizmus gyakorlása
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola
Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskola, Griffendale6.a
Rövid történetek alapján szituációs játékokat játszottunk. Ezzel megmutattuk a gyerekeknek, hogy minden probléma megoldható, ha pozitívan állunk hozzá. Fontos, hogy ilyenkor is figyeljünk egymásra, segítsük és bátorítsuk egymást a mindennapokban. Ha az előttünk álló akadályokat leküzdjük, olyan, mintha a szivárvány közelében élnénk.
Lengyel Laura Óvoda Napsugár Tagóvoda
Varázstükör: mely megmutatja egyszerre a mosolyod és a morcos arcodat. Nagy sikere volt a gyermekek körében s vidáman próbálgatták az arckifejezéseket. Vidám lett a napunk és sokat játszottunk még mimikai játékot.
Első lépésben elmeséltük a hónap meséjét. Ezzel kapcsolatosan beszélgettünk az optimizus – pesszimizmusról, és arról, hogy kiben mi a jó. Minden gyermek elkészítette saját varázsszemüvegét, melyen keresztül mindenben és mindenkiben csak a jót látta. Az optimizmus jelét – a mosolygó arcot – kiszíneztük és kivágtuk, minden gyermek 2-2 darabot. Az egyik saját magára vonatkozott, a másik egy általa barátnak tartott kisgyermekre. Majd a varázsszemüvegen keresztül látva el kellett mondani egyesével, hogy ki mit tart jónak önmagában, illetve a kiválasztott csoporttársában. Ezután a varázsszemüvegek és a saját arcok kikerültek a faliújságra, amit társuktól kaptak, azt pedig hazavihették.
Az optimista szemüveg segítségével ráeszmélt a csapatom, hogy a kis sikerek is okozhatnak örömöt.
Győri Nádorvárosi Énelk Zenei Általános Iskola
A gyerekek mindannyian egy-egy optimista üzenetet írtak egy mindenkihez szóló „üzenőfalra”.
Miskolci Nyitnikék Óvoda Szivárvány Tagóvoda
A foglalkozás elején köszöntöttük egymást, majd elmondtuk a „boldogság-mondókát”. A csoport már a foglalkozás előtt többször meghallgatta a héten az óvónénik által felolvasott mesét Tódi törpéről. Erről beszélgettünk, és megbeszéltük mi is lehet az az optimizmus. A pozitív, optimista gondolkodás jegyében célba dobósat játszottunk. A dobás előtt mindenki elmondta hangosan a következőket: „Képes vagyok rá! Sikerülni fog!” Majd jöhetett a dobás. A gyerekek nagyon ügyesek voltak, élvezték a játékot. Megerősítettük a saját magunk pozitív támogatását.