A lelki egészség napján a boldog osztályok sok kis apró meglepetéssel várták az iskolába érkezőket.
A nap fő feladata azonban az volt, hogy az aulában elhelyezett plakát köré, aminek a szövege ez: Ha megtöltöd az elméd jó és tiszta gondolatokkal, a rosszaknak már nem lesz helyük!, mindenkinek egy pozitív gondolatot kellett írnia.
Az optimizmus gyakorlása
Nagykőrösi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola
A gyerekeket 2 nagy csoportba osztottam az alapján, hogy aznap a poharuk félig tele vagy félig üres volt (pesszimista vagy optimista). Mind a két csoport ugyanazokat a megkezdett mondatokat kapta meg, és be kellett fejezni az szerint, hogy melyik csoportba tartozik. Majd az optimisták kölcsön adtak egy-egy „optimista-szemüveget”, és a pesszimista mondataikat pozitívvá kellett tenni.
Az optimizmus szemléltetése a varázs szemüveggel.Saját történeteket meséltem, és a ,,varázs szemüveget,, feltéve megnéztük, hogy mi lett a történetek pozitív kimenetele.
Egészségünk, és az optimizmus összefüggése elmesélve egy napocska és felhő bábbal.
A napi történetekben megpróbáltuk a jót meglátni.Így éreztek rá az ízére.
Példák:Uszodában a mély vízbe nem mert bemenni az egyik kisfiú, az optimizmus szemüvegével a társak átfordították félelmét,és bement velük.
Egy másik kisgyerek keservesen sírt, mert ebéd után késett egy kicsit az anyukája.Feltettük az optimizmus szemüvegét, és sikeresen megvigasztalódott ettől az átfordított helyzettől,és kizökkentettük elkeseredéséből.
Ki az, aki optimista és ki az, aki pesszimista módón reagál az elé kerülő problémákra?
Nagyon érdekes volt ezt feltérképezni a gyerekek között. Lehet-e változtati ezen a gondolkodásmódon? A gyerekek véleménye szerint igen. Fontos a pszichés jóllétünkhöz, hogy alapvetően bizakodók legyünk, bármi is történjék és fontos az önbizalom is az iránt, hogy meg tudunk birkózni a nehézségeinkkel, nehéznek tűnő feladatainkkal. Bitató, pozitív gondolataikat cetliken jelenítették meg a tanulók.
A témakörön belül egyik kedvenc feladat volt,amikor minden gyerek lerajzolta saját arcát mosolygósan.
Ha rossz volt a kedvük,vagy bánatosak voltak, belenéztek a „Varázstükörbe”!
Így sikerült mosolyt csalni az arcukra.
Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Az optimistább szemlélet nemcsak a hangulatunkra, de mentális és fizikai egészségünkre is kedvező hatással lehet. A tanult optimizmus annak a képességünknek a fejlesztését jelenti, melynek segítségével pozitív nézőpontból észleljük a körülöttünk lévő világot. Milyen jó, hogy az optimizmus tanulható! Ebben segítenek azok az emberek is, akiket példaképként emelhetünk magunk elé. Csoportunk ilyen emberekről készítette el a sikereik eléréséhez vezető út történetét.
Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Csoportunk a boldogságóra után a varázseszközök feladatot választotta. A lerajzolt „varázseszközöket” kitűztük egy falitáblára, és kitettük a terem falára, így mindig velünk lesz a „varázserő”!
Kiskunhalasi SZC Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma
Az optimizmus gyakorlásának hónapjában a csoportunk elmerült a fantázia világában. Mindenki gondolatban megalkotta a maga varázseszközét, segítő varázs-állatát, és lerajzolta azt. Az erről készült tablót láthatjátok.
Beszédes József Általános Iskola
Nagyon szeretem a Boldogságóra könyvekben lévő történeteket. Az optimizmus témakör feldolgozásához a Boldogságóra könyvből „A lakatlan sziget” történetét választottam. Miután elolvastam a gyerekeknek, kértem őket, hogy fogalmazzák meg, szerintük mi a történet tanulsága? Nagyon ügyesen értelmezték a történetet és jó gondolatokat fogalmaztak meg. A válaszaikat a történetre utaló plakátra ragasztottuk fel.