Napocska csoport
A téma feldolgozását egy beszélgetéssel kezdtük, ahol mindenki elmondhatta, hogy volt-e már szomorú, ha igen akkor miért és, hogy kinek sikerült őt megvigasztalni. Majd egy tükör játékkal folytattuk, mely az önbizalom erősítésére nagyszerűen hat. Egy kisméretű tükröt adogatva egymásnak mindenki, aki szerette volna elmondhatta hogyha belenéz mit lát szépnek és jónak benne, elmondhatták erősségeiket, pozitív tulajdonságaikat. Aztán a felhő arcára igyekeztünk mosolyt csalni, hogy ne hullassa a könnyeit. A gyerekek azt mondták, hogy rajzoljunk egy szép szivárványt és akkor biztos vidám lesz a felhő és a napocska is kisüt. A plakátra el is készítettük a mosolygó felhőket. Ekkora a gyerekeknek is jobb lett a kedve amikor a plakátra néztek. A téma bezárásaként egy szomorú illetve egy vidám arcot vittem be a gyerekeknek. A játék célja az volt, hogy varázsoljanak egymás arcára vidámságot. Egy gyerek jelezte, hogy mikor melyik csoportnak kell vidámnak illetve szomorúnak lenni. A vidám csoportnak a feladata volt a szomorú csoportot felvidítani. Majd cserélődtek a szerepek. A gyerekek a játék végén már nem is tudták eljátszani a szomorúságot, mindenki vidám lett.

Október hónap témája az optimizmus gyakorlása volt. A foglalkozásokat ismét mozgásalapú relaxációs gyakorlatokkal kezdtük. Meghallgattuk Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok a Világomban minden rendben van CD-ről az aktuális dalt. A szőnyegen körben ülve elmeséltem a gyerekeknek Tódi törpe varázsszemüvege című mesét, majd megbeszéltük a mondanivalóját. Előre készített, papírból kivágott varázsszemüvegeket egyénileg kidíszítették filctollal. Megismerkedtünk Szomorú Szilárddal, és Boldog Blankával. Először egyesével, majd csoportosan is felidéztük szomorú illetve vidám eseményeket.

Második foglalkozásunkon az optimizmus témakörével foglalkoztunk.
A „Napimádás” relaxációs gyakorlattal kezdtünk, majd meghallgattuk a témához kapcsolódó dalt. Szomorú Szilárd és Boldog Blanka két csoportra osztotta a gyerekeket, vidámakra és szomorúakra. A bánatos csoport felvidítására mindenféle trükköket bevetettek, de volt olyan gyerek, aki annyira hitelesen és sokáig tudta mórikálni magát szomorúként, hogy végül a szabályt megszegve, simogatással sikerült mosolyt csalni az arcára. Ő játékon kívül is sokat szokott duzzogni, szomorkodni, érdekes volt látni, hogy milyen tartósan benne tudott maradni ebben a felvett állapotban.
Ezután elővettem az előre elkészített varázs-szemüvegem, és elmeséltem a gyerekeknek, milyen különleges ereje van. Kértem őket, hogy mondjanak olyan dolgokat, ami számunkra szomorúságot vagy bosszúságot okoz, és én a varázs-szemüvegemmel megpróbálom azt jó dologgá változtatni. Nagyon tetszett nekik a játék és alig várták, hogy elkészíthessék a saját szemüvegüket. Az elkészült varázseszközöket haza is vihették, hogy a család is kipróbálhassa otthon.

Október: Optimizmus hónapja

Pont ezen a héten vettük az Optimizmust, mikor egész héten esett, egy napot voltunk udvaron, akkor is csepegett az eső, sötét, nyomott idő volt. Terveztem sétát lovarda felé, cukrászdát, játszóteret. Nem így jött össze. A heti projektet relaxálással kezdtük, lehulló faleveleket kellett utánozni, ahogy lassan lepotyogtak a fáról, és elpihentek a földön. A mesémet, magyar népmesét, kis mondókával kezdem, ami felkelti a gyerekek figyelmét. Előtte azonban mondtam, hogy a mai mesém kicsit szomorú, és vidám is lesz egyben, mert turpisság lesz benne. A Kő című mese volt az. Máté a mese végén meg is fogalmazta, hogy ez „hazudós mese volt, mert jól becsapta a nénit a katona”. De másnap is ezt a mesét kérték tőlem, hogy „mesélj a katonáról”. A mese után beszélgettünk arról, hogy mi volt benne a szomorú, és mi a vidám, illetve hogyan tette vidámmá a főzést a katona, hogy még az idős nénit is be tudta csapni. Próbáltam magyarázni az optimizmusról, mint szóról, de úgy értették meg igazán, ha a vidámság hónapjának neveztem a Boldogság hetét, hónapját. Ahhoz, hogy igazán jó kedvűen kezdjük a hetünket, és napunkat, bekapcsoltam a zenét: B. Bella: Világomban minden rendben van, és a Jól érzem magam boogiet. Nagyon ügyesen utánozták már az első hallásra is a mozdulatokat, amit a dal kér. A második napon kiosztottam az előre elkészített varázsgömböket, amibe titkos vágyaikat, „amit nagyon szeretnétek, hogy valóra váljon” kellett belerajzolni. Még a kicsik is jöttek rajzolni, és láss csodát, megértették, amit kértem. A legtöbben Hannát utánozva szivárványt kezdtek el rajzolni, ami rögtön színessé tette a gömböket. „A családdal szivárvány alatt lenni.. A családom, és a szivárvány, A kiskutyámmal szivárványt látni”, vagy éppen „felnőtt szeretnék lenni..” Ez engem is meglepett, egy óvodás szájából. A Kő levest kérték, és persze megint táncoltunk. Szerdán elővettem az érzelmeket mutató virágokat, amik nagyon cuki arcokat vágnak. Azt hiszem nem meglepő, bár én csodálkoztam, de felismerték még a dühös, sőt a könyörgő arcokat is. Feltettük a szekrényajtónkra a vidám arcocskát, a lépcsőre pedig a második fokra, a vidámság jelét. Elkészítettük a boldogság szemüveget, hogy mindent pozitívan, vidámnak lássunk az életben. Azért, hogy teljesen vidám legyen a napunk, gofrit sütöttünk, nutellával ettük meg. A tésztát együtt kevertük össze, megismerték az összetevőket, illetve felismerték már a legtöbben. A torna napunk a csütörtök, így vidám feladatokkal készültem, igyekeztem megnevetteni őket, viccel, furfanggal. A hangyák az ugrálólabdával hol siettek, hol eső elől menekültek padra, bordásfalra, vagy különböző feladatokat végeztek a nehéz ’csomagjukkal’. A tapssal jelzett gyakorlatoknál sokszor csaptam be őket, amit hangos kacaj kísért. Kellemesen elfáradtak. Ez pont jó volt az erősségek fájának elkészítésére. A gyerekek maguknak ragasztották fel a jelüket a falevélre, együtt találtuk ki a rajzos jeleket, amiket személyre szabottan mindenkivel átbeszéltünk. Ha valaki nem tudta miben ügyes, annak segítettünk. A fára a leveleket felragasztották, a kisebbeknek a nagyok segítettek. Így mindenki figyelemmel kísérheti, hogy miben ügyes, okos, és miben lehetne még jobb, illetve, hogy pajtásai milyen erősségekkel rendelkeznek. A kollegáimnak is kiosztottam a faleveleket, nekik nehezebben ment a feladat, volt, aki azt mondta semmiben nem jó. Persze ezt nem hagytam annyiban, segítettem. A felnőttek fája fenn van a konferencia teremben, ahol értekezleteket tartunk. Nekünk is jó, ha az erősségeinket látjuk, nemcsak a rosszat halljuk. Na és végre kimehettünk az udvarra. Péntekre is maradt barkácsolás, smilekat színeztünk, és jelvényre ragasztottuk fel, felvettük, fényképezkedtek benne, aztán levettük, hazavitték. A mai napon A kiskakas gyémánt félkrajcárját meséltem, mert az nagyon vicces. Ismerik már a gyerekek, de olyan áhítattal figyeltek, öröm nekik mesélni. A héten többször hallgattuk Bella zenéit, szeretik a gyerekek, és végre a szöveget is figyelik, ami külön jó, mert nem csak ugrálnak össze-vissza. A hét tanulsága számomra, hogy a gyerekek nagyon sok érzelmet ismernek, sőt sok gondolatot tudnak hozzá fűzni.