A Székely Mikó Kollégium 5.B osztály 19 tanulójával (3 lány és 16 fiú) közösen 2 órán át a boldogságóra program októberi témájával foglalkoztunk. Előző évekhez képest, dolgunkat megneheztette a járvány, hiszen az első órán a fele osztűly online vett részt, még a második órűn mindenki online munkálkodott.
A diákok érdeklődön tevékenykedtek, élvezték az éneket, többször is meghallgattuk , majd sorban mutatták be a néha viccesre sikerült pólókat, a nagyon ötletes keresztrejtvényeket.
Az optimizmus gyakorlása
Optimizmus:
-Bevezető rész:Napindító jókívánságok egymásnak.
-Relaxáció:Repül a madár, szárnyalva száll..
-Csoportjáték:”Tegyük boldoggá!”(mozgásos csoportjáték)
-Fő rész:A téma feldolgozása mesével>Tódi törpe varázsszemüvege
-Beszélgetés a meséről, varázsszemüveg készítés.
-Befejező rész:Ének:Pozitív gyerek vagyok.
-Küldetés a mai napra:
Vígasztalj meg valakit a családodban, vagy az oviban, aki szomorú!
Október az optimizmus hónapja. A gyerekekkel készítettünk optimista szemüveget. Arra kértem őket,hogy ha negatív gondolataik vagy érzéseik vannak használják a szemüveget és ezen keresztül máris optimistán látnak. Nagy sikert aratott a szemüveg. Az igazi kihívást a hónap feladata jelentette. Ha egy sólyom leszállna az iskolánkra mit látna?
Először megterveztük az alapot vagyis az iskolát. Szorgalmas kezek munkája lett a papírdobozból elkészült iskola. Még az udvar is hiszen a focipálya, az igazi kincs.
Készítettünk egy „igazi” sólyom madarat, ami ott ül az iskola tetején és figyel… És jöttek a gondolatok ,amik nagy örömömre csupa pozitív szavak voltak. Szeretet,tisztelet,jó gyerekek,öröm,vidámság,mosoly stb..
Nagyon élvezték a gyerekek ezt a feladatot és még hosszú ideig emlékezni fognak rá hiszen a tantermük díszévé vált.

A havi Boldogságóránk témája az Optimizmus gyakorlása volt, melyre „Szomorú Szilárd” és „Boldog Blanka” játékkal hangolódtunk. A gyerekek nagyon élvezték ezt az utánzós játékot, ügyesen fejezték ki mimikájukkal, testtartásukkal a szomorúságot és vidámságot. „Boldog Blankát” körbeadva mindenki elmesélhette, hogy ki miért, mitől boldog. Néhányan azt is megosztották velünk, hogy mikor és miért éreztek szomorúságot. Ezt követően Bezzeg Anna: Tódi törpe varázsszemüvege történetével ismerkedtünk meg. A gyerekek nagy-nagy örömére mindenki elkészíthette saját varázsszemüvegét, amihez a mondókát is megtanultuk és lelkesen mondogattuk. Hangulati lezárásként Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok c. dalára önfeledten mozogtunk, táncoltunk.
A mindennapokban arra törekszem, hogy megláttassam a gyerekekkel a környező világ szépségeit, a pozitívumokat kiemeljem, önbizalmukat erősítsem. A foglalkozások által erősítjük összetartozásunkat, pozitív szemléletünket.
Először megbeszéltük mit jelent az optimizmus, a pozitív szavak jelentése. Mindenkinek sikerült.
Sok mesével, rajzzal, szerepjátékkal, dallal dolgoztuk fel a témát.
Végül mindenki elkészítette a saját gondfelhőjét és pozitív napocskáját.
Megbeszéltük az optimizmus fogalmát.
Mi a pesszimizmus?
Hogy vagy?
Nevetésverseny.
Add tovább a grimaszt, mi sül ki ebből?
Varázsgömb, Hogy beszélsz magaddal?
Munkafüzeti relytvény megoldása.