Második hónap együtt!
Még ismerkedünk, még tanuljuk egymást, még ízlelgetjük az iskolát.
Már szeretünk, már ölelünk, már segítünk, már játszunk, már élményeket gyűjtünk, már nevetünk.
Most pihenünk, most tapasztalunk, most kíváncsian kutatunk, most bizakodunk, most optimisták vagyunk.
Most élünk!
A nagykanizsai Szivárvány EGYMI első osztálya is elindult az úton.
Az optimizmus gyakorlása
4 csoportban dolgozva készítettük el a mostani feladatunkat. Mi mindig optimistán állunk a feladatok elkészítéséhez,úgyhogy nem ismerünk akadályokat egy-egy feladat elkészítésénél.:))
A gyermekek képesek legyenek a pozitív életszemlélet alkalmazására minden élethelyzetben.
A gyerekek képesek legyenek minden élethelyzetben a pozitív életszemlélet alkalmazására.
A téma bevezetését Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok című dalának meghallgatásával kezdtük, melyre táncoltunk és jó kis mozdulatokat találtunk ki. Ezután a csoportot két részre osztottuk, egyik felének szomorú arcot kellett vágnia, a másiknak vidámat, és a vidámaknak meg kellett nevettetni, fel kellett vidítani a szomorú csapatot, majd cseréltünk. A játék után meghallgattuk Boldog Dórától Tódi törpe varázsszemüvegének meséjét, majd beszélgettünk a történetről, és megtanultuk, mit jelent az, ha optimisták vagyunk. A mesét követően egy tükör segítségével mindenki elmondhatta mit szeret magában, szerinte mi a szép benne. Ezután mindenki elkészíthette saját varázsszemüvegét, majd kiszínezhette az optimizmus jelét. Aki szerette volna, végül kiszínezhette Tódi törpe házikóját is.
A gyermekek képesek legyenek a pozitív életszemlélet alkalmazására minden élethelyzetben.
Speciális Általános Iskola, Sepsiszentgyörgy
Mivel két hete már online zajlik nálunk az oktatás és sérült gyerekek esetében lényeges az oktató jelenléte, ezért munkánk szegényesebb lett.Tavalyi fotókat nézegettünk, miután ezeket a gyerekek megkaptak.Pl. a tavalyi optimista szemüvegről készült felvételeket.Reménykedve, optimista szellemben hisszük azt, hogy lesz jobb is !
Az „Optimista póló” és a „Színezd ki” feladatokat választottuk az optimizmus hónapjában.
Az Optimista pólónk jelszava a „Mindenre van megoldás”, ami a jelenlegi online oktatás nehézségeinek idején, motiváló hatással bír.Mivel a virtuális oktatás tanulásban akadályozottak esetében nehéz, ezért sok Bella dalt hallgattak a gyerekek, amire egyénileg is képesek.
Atkári Petőfi Sándor Általános Iskola
Az órát mozgásalapú relaxációs gyakorlattal kezdtük, zenére. Majd az „optimizmus” szó jelentéséről beszélgettünk, egyéni megnyilvánulásaikban saját élményeiket mesélték el. Nagyon élvezték az „Add tovább a grimaszt” játékot! Miután jókat nevettünk, megállapítottuk, hogy optimistának lenni jó! Így kitűzőt készítettünk, melyet büszkén viseltek egész nap!
A gyerekekkel arról beszélgettünk, hogy mi vezérli őket, hogy reggelente felkeljenek, és iskolába induljanak. Vajon mit lát a sólyom, ami jó az iskolában? A sólymot közösen csináltuk, mindenki „keze nyoma” rajta van, hisz a tollai a gyerekek tenyérlenyomataiból készültek. Ezzel próbáltuk szemléltetni, hogy egy közösség vagyunk, együttes munka árán haladunk előre.