Csacsogók csoport
Csoportunk az ősz színeit használva készítette el havi feladatát. Ekészültek az optimista baglyok.
Speciális Alapiskola Hurbanovo
Csacsogók csoport
Csoportunk az ősz színeit használva készítette el havi feladatát. Ekészültek az optimista baglyok.
A Boldogságóránkat „Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok” című vidám dalával kezdtük, amire együtt táncoltunk egy jót. Ezután Szomorú Szilárddal és Boldog Blankával folytattuk a közös alkalmunkat, ahol az aktuális vidám csapatnak mindig sikerült felvidítani és megnevettetni a szomorú csapatot. Ezután elolvastam a gyerekeknek „Bezzeg Andrea: Tódi törpe varázsszemüvege” című meséjét. A mese előadásához bábokat használtam. Beszélgettünk a gyerekekkel, hogy kit mivel lehet felvidítani, illetve sok példát hoztunk fel együtt, hogy mennyi szép és jó dolog vesz minket körül, aminek örülhetünk, majd mindenki elkészítette a saját varázsszemüvegét.
Egész hónapban igyekeztünk a különböző helyzeteinket pozitívan szemlélni. Hétvégéinkre fejjel lefelé tekintettünk, s megpróbáltuk kitalálni, hogy vajon milyen hangulatban, milyen élményekkel jött a másik az iskolába. Optimista szemüvegünket gyakran használtuk pesszimista mondataink átformálásához.Ötleteket adtunk egymásnak, hogy hogyan tudjuk elűzni a rossz kedvünket, hogy hogyan lendülünk át egy-egy rossz hangulaton. A nevettetős játék mindig nagy sláger, amit valamennyien nagyon szeretünk!
Játszottunk a színekkel és a mondatokkal. Kiválasztottuk a kedvelt és kevésbé kedvelt színeket, melyek később a pólók készítésekor is előtérbe kerültek.
Úgy gondoltuk, hogy mindaz, amiről a hónap során tanultunk, az egy pólóban fog testet ölteni, mert amikor ránézünk eszünkbe fog jutni az együtt töltött idő és a jókedv. Így hát megismertettük a gyerekeket a batikolás technikájával, amely minden mozzanatával örömet csalt az arcukra.
Rácsodálkoztak, hogy különböző kötésekkel milyen minta rajzolódik ki az anyagon, majd kiválasztották a nekik tetszőt. A színek válogatása újabb izgalommal töltötte el őket, s a festés a csúcspont volt!
Az eredmény nem mindenkinek úgy sikerült, ahogy szerette volna, mégis „Így még jobb” kiáltások hangzottak fel!
A témát két órában dolgoztuk fel. Az első órán – a bevezető gondolatok megbeszélése után – a tanulók csoportban, illetve párban oldották meg a pozitív mondatok című feladatot és az optimista reakciók című kérdésblokkot. Az ötödikeseknek tetszett mind a két feladat, nagyon aktívak voltak, sok ötletes megoldás született.
Ezt követően közösen beszéltük meg a megoldásokat.
A második osztályfőnöki órán a gyerekek szavazás útján abban egyeztek meg, hogy optimista pólót fognak készíteni. Gyorsan jöttek a jó ötletek, a kivitelezés már vontatottabban haladt, de végül időre elkészültek.
Speciális Alapiskola Hurbanovo
A mi Opti Miskánk látható a pólón. Boldog,nevető,vigyori feje lett,mert optimistán,derűlátóan néz előre,hisz benne,hogy az élet szép és még szebbé tehető,hogy mindenki jó,aranyos és mosolyog!!!
Kisürge csoport
Speciális Alapiskola Hurbanovo
Fityfiritty csoport .
Egész héten tartottunk Boldogságórát,az eredmény magáért beszél.
Jó napot!
Küldöm az októberi képeket.
Köszönöm.
Az októberi feladatok közül a keresztrejtvény készítést választottuk a gyerekekkel. A tanulók párban dolgozva állították össze feladványaikat. Egyetlen feltétel volt csupán, a megoldásnak, azaz a fősornak, az OPTIMISTA szónak kellett lennie.
Helyszíne: Gyomaendrőd- Csárdaszállás- Hunya Kistérségi Óvoda,
Csemetekert Óvoda – Süni csoport, Szivárvány csoport, Napocska csoport
Korcsoport: 3-6 évesek
Az októberi hónap témája az optimizmus gyakorlása volt. A fogalom megértését most is segítették a gyermekekkel történt beszélgetések, a közös játékok és tevékenységek, a dalok és a mesehallgatások. Az optimizmus témában több mesével ismerkedhettek meg a gyermekek.
Mese: Tódi törpe varázsszemüvege
Mese a békáról, aki hitt magában -A mese tanulsága:
Minden nap fogunk olyannal találkozni, aki arról próbál meggyőzni, hogy amit csinálsz, az nem jó, felesleges és hiábavaló, nem vagy képes véghez vinni. A süket béka csak a belső hangjára figyelt, hogy „Feljebb, feljebb, előre!”.
Tudta, hogy képes rá és nem vették el az önbizalmát.
Sose hallgass a negatív, pesszimista emberekre, akik próbálnak lebeszélni és eltántorítani a célodtól! Gondolj a szavak erejére, hiszen bármi, amit hallasz vagy olvasol, az befolyásolja a tetteidet! Legyél egyszerűen Te is SÜKET, ha valaki azt mondja, hogy nem tudod megvalósítani az álmaidat! Légy OPTIMISTA és gondold azt, hogy BÁRMI SIKERÜLHET, HA IGAZÁN AKAROD!
Játék: Szomorú Szilárd és Boldog Blanka, Tükörjáték-önbizalom erősítő játék.
Hónap dala: Bagdi Bella:Pozitív gyerek vagyok
Mi lehetne fontosabb manapság, mint arra nevelni a jövő generációját, hogy higgyen magában, lássa minden felmerülő problémában a fejlődés lehetőségét és mindenekelőtt legyen nyitott az élet dolgaira, lássa annak szépségét?!
Az optimizmussal kapcsolatos tevékenységeket fotókkal is illusztráljuk.