Örülök, hogy itt vagy!…
Októberben valósítottuk meg, több alkalommal az optimizmus gyakorlása témakört. A hónap során több alkalommal foglalkoztunk a témával. Minden alkalommal, a gyermekekkel a csillaglégzés, relaxációs gyakorlattal kezdtük a foglalkozást, majd leültünk körben a szőnyegre. A foglalkozások alatt szólt a relax zene.
Megvalósított játékaink:
• Napimádással készültünk rá a mesére! Nagyon szívesen végzik el a gyakorlatsort a gyermekek.
• Kerekerdő kalandra hív téged verssel kezdtem, majd elmeséltem a Tódi törpe varázsszemüvege című mesét.
• A mese után beszélgettünk a szomorúságról, ki miért szokott szomorú lenni, majd elmesélhették a gyermekek, hogy kit, ki vagy mi segített megnyugodni.
• Megtanultuk a Tódi törpe Szebben látó mondókáját, melyet el is mutogattunk.
• Beszélgettünk saját értékeinkről, majd eljátszottuk, hogy kitettünk egy csodaszéket, amire ülve mindenkinek csak jó dolgokat lehetett mondani. Azt szeretem benned…!
• Egy másik alkalommal mindenki kiszínezhette a saját varázsszemüvegét, melyet felpróbáltunk és így is elmondtuk a verset. Ez után megbeszéltük, hogy milyen lehet a varázsszemüvegen látott világ, és mi az, amit másképp szeretnének. Mit változtatnának, ha megtehetnék. Nagyon érdekes válaszokat mondtak a gyermekek.
• Eljátszottuk a Témához kapcsolódó bábjátékot, mely nagyon tetszett a gyermekeknek, majd utána a tükörjátékot és az arckifejezések a tükörben játékot.
• Kinek milyen napja van játékot is eljátszottuk. Kihelyeztem egymással mellé a szomorú és a vidám szmájlit, majd mindenki eldönthette, hogy akkor éppen milyen a hangulata. Elmondhatta azt is, hogy miért szomorú vagy vidám. Utána a vidámak felvidították a szomorúakat. Bohóckodtak, simogattak, csikiztek, így a végére mindenkinek jó kedve lett. A végén a „Hova mész falevél dalra táncoltunk, mely ellazított minden gyermeket.
• Pénteken, a szeretetfolyosón végig mehettek a gyermekek, ahol mindenkiről csak pozitív dolgokat lehetett mondani!
Nagyon jól éreztük magunkat a játékok során, a gyermekek szívesen vettek részt a játékokban, bátran válaszoltak kérdéseimre. Nagyon tetszett nekik a mese és a bábozás is. Nagyon büszkék voltak a szemüvegekre!
Az optimizmus gyakorlása
A hónapot énekléssel indítottuk, a pozitív gyerek vagyok és Minden a legnagyobb rendben van bennem című dalokkal. Utána kiszineztük Tódi törpe házikóját, és az ügyes, kedves dajkanénink papírfonással is elkészítette a kis házat. A gyerekek nagy örömmel fogadták, beszélgetésre ösztönözte őket. Azután a csoportnak egy óriási varázsszemüveget készítettünk együtt, amin keresztül szebbé válik minden. A készítésben minden korosztály közreműködött, együtt színezett. Sokan elmondták közben a vágyaikat az érzéseiket. A tükörjáték nagyon tetszett a gyerekeknek, de gyakran rá kellett vezetni őket a külső szép vonások mellett a belső értékek szépségének létezésére.
Október hónap témája az optimizmus gyakorlása volt. A foglalkozás Bagdi Bella: Pozitív gyerek vagyok, a világomban minden rendben van című dal meghallgatásával indult. A későbbiekben felállva, különböző mozgásokkal kísérve énekeltük el. Elővettem Szomorú Szilárdot és Boldog Blankát, akik nem voltak ismeretlenek a gyerekek számára. Kialakítottunk 2 csoportot, és különböző szituációkat eljátszva, hol szomorúak, hol pedig vidámak voltak. A szőnyegen ülve meghallgatták Tódi törpe varázsszemüvege című mesét, majd megbeszéltük közösen. Ezt követően az asztalhoz ülve mindenki tetszés szerint kidíszítette a saját varázsszemüvegét, melyet haza is vihettek, hogy otthon a szülők is kipróbálhassák.
Szentesi Felsőpárti Óvoda, Dr. Mátéffy Ferenc utcai Tagóvodája
A boldogságóra második hónapja az optimizmus gyakorlása.
Nagyon fontosnak tartjuk az optimista szemlélet kialakítását. Az a meglátás hogy mindig mindenben van valami jó. Meghallgattuk és együtt énekeltük a Világomban minden rendben van című dalt. A dalra körben jártunk és tapsoltunk. Játszottunk Szomorú Szilárdal és Boldog Blankával sorversenyt.Elmeséltük Tódi törpe varázs szemüvege című mesét . Megtanultuk Tódi Törpe szebben látó mondókáját. Feltettük hozzá a már elkészült varázsszemüvegeket. „Tök Jó” napot szerveztünk ahol tököcskéket készítettünk vidám arcocskákkal. A gyermekek nagyon élvezték a készülődést, vidáman teltek a napjaink.
Átváltoztatás
Miből mit lehet készíteni?
Ügyes kis kezek alkották… 🤗❤️
Az októberi hónapunk az optimizmus jegyében telt. Sokat foglalkoztunk azzal, hogy milyen is egy optimista ember/ gyermek!Rengeteget beszélgettünk erről a témáról. Meséket, történeteket olvastam nekik, majd megbeszéltük. Megnéztük a kis videót, ami az ajánlott feladatok között volt.A gyermekeket nagyon meghatotta a történet és nagyon meglepődtek, hogy a kisfiú is ugyanabban a helyzetben volt, mint az ajándékba kapott kiskutya.Levonták a következtetést ügyesen a videó megnézése után. Az őszi szünet előtti utolsó héten pedig elkészítettük az optimista esernyőnket. Nagyon kreatív, igényes munkák születtek tele optimista, biztató mondatokkal, szavakkal! Büszke vagyok az osztályomra!
Konczné Szabó Szilvia
Tildy Zoltán Általános Iskola
Szeghalom
Az optimizmus témát a hónapban két részletben dolgoztuk fel.
A relaxációs- feszítő/lazító gyakorlattal kezdtük a foglalkozást, a „Napimádás”, és az „Almát szedj, ügyesedj, szőlőt szedj, ügyesedj!” gyakorlatokat választottam, így megvalósult a tantárgyi koncentráció is, hiszen a hetek témái az őszi időjárás, és az őszi gyümölcsök voltak.
Jól össze tudtam kapcsolni az Alma, alma…c. dallal, és a Piros alma fent a fán…. mondókával is, amit szívesen mondogatnak a gyermekeink.
Meghallgattuk a „Pozitív gyerek vagyok” című dalt Bagdi Bella előadásában, a refrénjét már meg is tanultuk, a foglalkozások közben is többször elmondtuk:
„Pozitív, pozitív gyerek vagyok,
Bármikor, bármire képes vagyok.”
A szőnyeg szélén körbe ülve bevezettem a Szomorú Szilárd- Boldog Blanka feladatot, bemutattam őket, mint vendégeket. Megbeszéltük, hogy honnan tudjuk, hogy milyen a hangulatuk?
„Mosolygós/ legörbülő száj; szemöldök állása..” – nagyon jól megtalálták a gyerekek a lényegét.
Két csapatot alakítottunk, egymással szemben állva, egyik a Szomorú Szilárd, másik a Boldog Blanka csapat. Megtapasztalták, hogy mosolygással, mimikával, gesztusokkal fel tudták vidítani szomorú társaikat.
Levezetésként eljátszottuk a „Ha boldog vagy” című Bagdi Bella dalt, amit nagyon kedvelnek a gyerekek. Nemcsak az órák keretében, hanem a mindennapos mozgás alkalmával is szívesen játsszák.
Egy másik alkalommal megbeszéltük, hogy az optimizmus megvéd minket a szomorú, aggódó gondolatoktól, ezért, – és mivel éppen esős volt az idő- egy esernyős, esőkabátos feladatlapot színeztek ki a gyerekek. Sajnos a náthás, köhögős időszak is beköszöntött óvodánkba, így a csoportlétszámunk jelentősen lecsökkent. Megbeszéltük, hogy optimistán tekintünk a jövőbe, és bizakodunk, hogy hamarosan meggyógyulnak kis betegeink.