Az optimizmussal kapcsolatos rokonértelmű szavak keresése, és lerajzolása, hogy tudjuk használni a mindennapokban a kifejezéseket és a magatartást!
Az optimizmus gyakorlása
Optimizmus várának lerajzolása, elnevezése optimista érzésekről, fogalmakról.

Szolnoki Fiumei Úti Általános Iskola
Mitől van jó kedved? Mi nevettet meg? Boldogan gyűjtötték össze gondolataikat, közben jókat mosolyogtak. Elmesélték a többieknek is, mi jutott eszükbe.
Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
A pozitív tulajdonságos kártyával játszottunk. Forgóban voltak a csoportok. Minden állomásnál ki voltak téve a kártyák. A gyerekeknek választaniuk kellett, hogy mely tulajdonságok jellemzőek saját magukra. El sem hitték, hogy mennyi mindent össze tudtak írni. Óra végén még a társaik is mondtak hozzá. Tényleg látták, hogy mindenkiben ott a csoda. Tele vagyunk pozitív tulajdonságokkal.
Optimizmus témakörben esernyőt készítettünk, rögzítve azokat a számukra kellemes dolgokat, melyek boldoggá teszik a gyerekeket, eredményes munkához, kapcsolathoz segíti őket.

1. Hogyan gondolkodik az optimista?
Boldogságóra munkafüzet 25. oldalán lévő bevezetés felolvasása.
2. Idézetek, bölcsességek:
A munkafüzetben lévő idézeteket lefénymásolva, felvágva az asztal közepére tesszük, a tanulók sorban húznak egy-egy idézetet, felolvassák és elmondják a gondolataikat róla.
3. Svéd bölcsesség:
A munkafüzet 28-29. oldalán lévő táblázatokat felnagyítva lefénymásolom több példányban, párban dolgoznak a tanulók, beírják együtt a megfejtéseket. Felolvassuk a bölcsességeket, megbeszéljük, hasonló magyar szólásokat, közmondásokat keresünk hozzá.
4. Történet az optimizmusról – A lakatlan sziget
Az egyik tanuló felolvassa a történetet, majd megbeszéljük a csoporttal, hogy mi a tanulsága.
5. Keresd a rosszban a jót!
A munkafüzet 32. oldalán lévő kérdésekre pozitív válaszokat adnak a tanulók.