A Boldogságórák bevezetése pozitív fogadtatásra talált a Rózsa csoportban a gyermekek és szülők részéről egyaránt. Szeptemberi foglalkozásunkat követően tájékoztattam a szülőket a csoport zárt facebook oldalán a megvalósulás élményeiről. Visszajelzéseik pozitívak, megerősítőek, előremutatóak voltak. Októberi Boldogságóránkat egy kapcsolatépítő dramatikus játékkal indítottam, a ” Kis Barátom szeretlek” játékkal. Zene hallgatás közben a gyermekek szabadon mozoghattak a térben, a zene elhallgatását követően , aki mellettük volt szeretettel kellett megöleljék , illetve másik alkalommal a tenyerüket kellet érintsék . A játék során feloldódtak, jól érezték magukat., motiváltak voltak. A játékot többször ismételtük. Ezt követően Boldog Dóra mesére hívó mondókájával kezdeményeztem a Tódi törpéről és az ő varázs szemüvegéről szóló történetet. A mese után a gyermekek megfogalmazhatták gondolataikat, érzéseiket kötetlen beszélgetés keretein belül. Ezek a tevékenységek nagyszerű lehetőséget biztosítanak a kommunikációs képességek és a szociális képességek , kompetenciák fejlesztésére. Ezt követően beszélgettünk az optimizmus és a pesszimizmus közötti különbségekről. A tevékenység zárásaként mindenki tetszés szerint színezhette az optimizmus jelét , hallgattuk a hónap dalát a Pozitív gyerek vagyok című dalt és örömtáncot járhattak. Ismét élmény volt a közös tevékenység.
Az optimizmus gyakorlása
A tavasz folyamán végeztem el online oktatás keretein belül a Boldogságóra továbbképzést.
Nagyon tetszett és igyekszem hasznosítani az új ismereteket óvodás korosztályban.
Nagycsoportosaim körében az optimizmus témájával ismerkedtünk októberben.
A ráhangolódást egy kis relaxációs mozgással kezdtük. A hervad a virágom, éled a virágom mozgásos játékot találtam a legmegfelelőbbnek kezdésként. Rövid magyarázat után ügyesen, átéléssel végezték a mozdulatsorokat gyermekeink.
Majd két csoportot alkottam gyermekeinkből. Az egyik szomorú, bánatos volt, a másik vidám, mosolygós. A játék célja a szomorúak megnevettetése , vidámmá varázslása volt. Szerencsére ez igazán könnyedén ment, egy-egy hangosabb kacaj után mindenki mosolygós arccal nézett már társára. Csoportcsere után is sikerélménnyel zárhattuk le e kedves, egyszerű kis hangulatfokozó játékot.
Tódi törpe varázsszemüvege című mesével folytattam a téma feldolgozását.
Plüss sünivel és egy varázsszemüveggel a kezemben szemléltettem a mese történéseit. A varázsszemüveg mindenki érdeklődését kellőképpen felkeltette. A mese végén megbeszéltük, hogy hogyan is működik a varázsszemüveg. A bánatos, szomorú gyerekek miután elmondták szomorúságuknak okát , belekukkanthattak Tódi szemüvegébe.
Tódi törpe szebben látó mondókájára is szükségünk volt, hogy optimistábban szemlélhessük a történteket . Először én, majd később a társak is segíteni tudtak abban a szemüvegbe tekintő gyerekeknek, hogy szebbnek lássa a világot, kevésbé súlyosnak a problémáját.
Végül mindenki elkészíthette a saját varázsszemüvegét. Színeztek, rajzoltak és megalkották a számukra legszebb, legvarázslatosabb szemüveget.
Remélem a gyerekek majd szüleik fejére is felteszik e szemüvegeket és segítenek a körülöttük levő világot és gyermekeik cselekedeteit is optimistán szemlélni.
Ebben a hónapban összefogtunk és segítettünk… 🙂 A nyolcadikasok az ünnepi műsorra készültek, ami nagyon sok időt elvett. Szerencsére a mi iskolánk diákjai összetartanak, így most az ötödik és a hatodik évfolyamosok segítségével megalkottuk az érmünket. Minden héten megkapja valaki, és kiválaszthatja, hogy melyik pici érem illik rá. Alsósok is választhatnak….mert mi összetartunk. 🙂
Egy igen vidám társaságba csöppentem be, akik éppen Kata szülinapját ünnepelték, még tortát is ehettünk. A relaxációs gyakorlat az arcra fókuszált – rágógumizhattunk az iskolában, természetesen engedéllyel és csakis a képzeletben. Utána jólnevelt gyermekekként és ügyes kosarasként kidobták a kukába. Következett a némajáték, melynek során mindenki kifejezte, hogy érzmi most magát. Ezt követően bevezettük a két fogalmat: optimista-pesszimista. Az utóbbi fogalmat kevesen hallották még, a jelentését senki sem ismerte. Közösen példákat hoztunk, részletekbe menően átbeszéltük, majd gyakoroltuk a nézőpontváltást. A postásjáték nagy sikert aratott, mindenki nagy-nagy lelkesedéssel adta tovább az arcmimikát. Végül meghallgattuk a hónap dalát. Vidáman köszöntünk el egymástól az óra végén.
Már napok óta megállítanak az osztály tanulói a folyósón – mikor lesz Boldogságóránk? Végre eljött a pillanat, amikor nem jövőidőben, hanem végre jelenidőben válaszolhatok. Csillogó szemmel várták az órakezdést. A mai relaxációnk az arcra fókuszált – kezdődött a rágógumi gyakorlat, mindenki a számára kedvenc ízű rágógumiját vehette a szájába – természetesen csak a képzeletben. Végül figyeltünk arra is természetesen, hogy a végén a kukába landoljon. A Hogy érzed magad? kérdésre arcmimikával válaszolt mindenki – az alapvetően nyüzsgős társaság különböző arcmimkákat mutatva nézett körbe néma csendben. Az optimizmus-pesszimizmus témáját meghallva a tanító néni egy félig telt (vagy üres?) vizespoharat hozott. Kezdődött a kísérlet – mindenki magában el kellett döntse, hogy félig tele van vagy félig üres a pohár – ezt követően a padra ledőlve szavaztak egyikra vagy éppen a másikra. Ez az alapbeállítottság számunkra nagyon hasznos visszajelzést adott. Ezt követte a két fogalom bevezetése – példákkal, nézőpontváltásokkal. A postásjáték a komolyabb hangulatot vidámmá varázsolta. Gyorsan eltelt az óránk, szinte észre sem vettük az idő múlását.
Ami nehézséget okoz (továbbra is) a legjobb pillanatok fényképes megörökítése – számomra nehéz egy mély pillanatból kiemelkedni és fotózni.
Egy igazán vidám és tettre kész kis csapat várt arra, hogy végre folytatása következzen a Boldogságórának. Ezt az alkalmat a kistornateremben valósítottuk meg – alkalmazkodva az osztály igényeihez. A relaxációs gyakorlatok közül a rágógumi gyakorlatot próbáltuk ki. Két kisgyermek még sosem rágózott, így számukra még izgalmasabb volt. Az aktuális hangulat arcmimikával kifejezve kiváló némajáték volt – mindenki élvezte. Ezt követően nemcsak meghallgattuk a hónap dalát, hanem még táncoltunk is rá – a hangulat a tetőfokára került. A kis mozgást követően sokkal nyugodtabban hallgatták meg A szomorú királykisasszony című mesét. A feldolgozás során több kisgyermeknek remek meglátásai és hozzászólásai voltak. Beszéltünk az optimizmus és pesszimizmus fogalmakról, valamint a színek és hangulatok kapcsolatáról. Ezt követően zsírkrétával falevelek mintázatát varázsoltuk elő – közben megbeszélve, hogy adott szín optimista vagy pesszimista hangulatot áraszt. Az elmélyült munkát követően – mely az együttműködési készségeket kiválóan fejlesztette következett a postásjáték – az üzenet most az adott arckifejezés volt. Azt gondoltam, hogy könnyű lesz ez a feladat, bizony ezt még gyakorolni kell… Vidám és tartalmas kis óránk volt, jól elfáradtunk mindannyian.
1-ES SZÁMÚ NAPKÖZIOTTHON, NAGYKÁROLY
Csoportunk ebben a hónapban is örömmel várta a boldogságórát, melynek során feldolgoztuk az optimizmus fogalmát. A gyermekek vidáman tekintettek bele az optimizmus képzeletbeli varázsszemüvegébe.
Ceglédi Táncsics Mihály Általános Iskola
Ebben a hónapban jó nagy adag optimizmusra volt szüksége gyermeknek, felnőttnek egyaránt.
Betegség, fáradtság, rengeteg program, felmérők, az időjárás váratlan fordulatai állítottak akadályokat elénk.
Jól jött ezért az optimista esernyő, aminek nem csak a készítése során, hanem azt megelőzően, az optimista szavak, mondatok gyűjtésekor is nagyon lelkesek voltak a gyerekek.
Amikor pedig ajándékként megnézhették az Ajándék című animációs filmet, élmény volt látni az arcukat!!!!
Ahogyan változtak az érzelmeik: a szánalom, a harag, majd a döbbenet, végül az öröm….
Alig akartak kimenni a szünetben az udvarra, annyi hozzáfűznivalójuk volt!!!!!
Ebben a hónapban az optimizmus gyakorlása volt a fő feladatunk. A lehető legtöbb dologban találni valami jót, ami segít az akadályok leküzdésében. Az ajánlott feladatok közül, mi a Süni csoportban, az „Optimista esernyőt” ötvöztük az „Átváltozás” feladatával.
A gyerekeknek az volt a feladatuk, hogy gyűjtsenek az óvoda udvarán olyan színű, formájú faleveleket, amelyek a legjobban tetszenek nekik. Gondoljanak arra, hogy milyen sok élménynek voltak szemtanúi ezek a fák és a róluk lehullott levelek a „rövidke” életük során pl: a sok-sok játék, hangos kacagás, az olykor-olykor előforduló konfliktusok, viták, kisebb sérülések, esetleges sírás, a vetélkedők, versengések, zenés-táncos tevékenységek során. S habár most ezek a falevelek lehullottak, mégis magukban hordozzák mindazokat az emlékeket, amit együtt éltünk át, legyen az pozitív vagy negatív élmény.
Megköszöntük ezeknek a fáknak és leveleiknek az élményeket, azután pedig mindenki a saját levelét, (és ezzel együtt a számára fontos, emlékezetes élményét) ráhelyezhette a közös esernyőnkre. A szép élményeknek együtt örültünk, a szomorú emlékekben (mert hát olyan is akadt) megpróbáltunk valami pozitív tapasztalatot is keresni, felidézni. A falevelek gyűjtése közben ismételgettük a Csepp, csepp, csepereg című mondókát és többször meghallgattuk a Pozitív gyerek vagyok című dalt. Megbeszéltük, hogy az így elkészült esernyőnk ad erőt, kitartást ahhoz, hogy amikor a természet újjáéled és új levelecskék figyelik minden lépésünket, mi is majd azokra a jó dolgokra emlékezzünk, amik erősebbé, okosabbá nyitottabbá tettek minket.
A hónap témájának feldolgozására sok alkalmunk adódott októberben. Nagycsoportosainkkal készültük egy fellépésre, melynek során az időseket köszöntöttük és a hosszú, nehezebb nyelvezetű vers megtanulása nagy kihívás volt óvodásaink számára, akik nagyon ügyesen el tudták sajátítani a verset, és nagyon büszkék lehettünk rájuk az előadáson, hiszen mosolyogva léptek fel a színpadra.
Ezt követően a Tökfesztiválra készültünk, ahol intézményünk szokásait ápolva egy tűztáncot adtunk elő a nagyközönségnek.
Tököt is faragtunk együtt illetve ezen a héten a hímzést is kipróbáltuk, ami új technika volt számukra. Sokszor ütköztek akadályba a fonal összegabalyodásakor, de megtanultuk közben az alábbi három gondolatot: „Mindenre van megoldás!”, „Soha nem szabad feladni!”, „Mindig türelmesnek és kitartónak kell lenni!”.
A gyerekek a sok megpróbáltatás után büszkén, mosolyogva meséltek a nehézségekről és a sok sikerélményről. Bízunk benne, hogy sok lelkes, kitartó optimista iskolás lesz majd nagycsoportosainkból.