Az eddigi gyakorlatnak megfelelően két órában dolgoztuk fel a témát. Az első órában a ráhangoló beszélgetés után a diákok leírták, hogyan képzelik el életüket 20 év múlva. Szép fogalmazások születtek, melyek bekerültek az időkapszulába. Bízom benne, hogy jó motivációs eszköz lesz többek között a tanulásban is számukra. Az óra második felében a befejezetlen mondatok című feladatot oldották meg a hetedikesek. Jó hangulatban telt a foglalkozás, kreatív ötletek születtek. Az órát a beszélgetéssel, és a jelmondat megfogalmazásával zártuk le.
A második órában a plakátot készítettük el.
Az optimizmus gyakorlása
Csontvázak, zombik, múmiák, vámpírok, szellemek és boszorkányok lepték el október 28-án a 3.c osztályt. A boldogságóra jegyébent vettünk részt egy közös Halloween partin. Óránk elején ígéretet tettünk arra, hogy optimistán, nevetéssel és jókedvvel űzzük el a gonosz szellemeket és a pesszimizmust a teremből.
Az optimizmus sok pozitív gondolattal jár, így jó közérzethez vezet. Ha pozitív dolgokra gondolunk, akkor a kedvünk is jobb. A hit, hogy képesek vagyunk az akadályokat legyőzni erősíti az önbizalmat. Ezt tudatosítottuk Bagdi Bella: Világomban minden rendben van! című dalával.
Sorban mindenkinek feladata volt, hogy vágjon komoly arckifejezést, a többiek pedig próbálják megnevettetni. Sikerült is kacajra fakadnunk a játék során. Majd két oszlopban grimaszokat, almát és Halloween tököt adtunk előre. Persze voltak nehezítések is. Pl. kézzel nem érhetünk hozzá. 😉
A pozitív elme boldogsággal, örömmel és egészséggel tölt el bennünket, és minden helyzetben segít, így megpróbáltuk a szellemeket, denevéreket is erre bíztatni. Különböző mosolygós figurákat készítettünk.
Halloween-i quiz és vadászat sem maradhatott el. Milyen elrejtett kincset is kellett keresnünk? Egy szerencsehozó pókot, mosolygó lufit, optimista seprűt, egy vidám töklámpást, szerencsés kismanót, hahotázó szellemet, doromboló cicát, színpompás leveleket…
Végül a boszorkányvér készítés sem maradhatott el.
Ha minden nap átgondoljuk, hogy aznap mi volt a legjobb a napban, miben vagyunk sikeresek vagy miért vagyunk hálásak az a pozitív történésekre irányítja a figyelmed. Apró dolgokat is mindig lehet találni, például napsütés, barátokat, közös játékot, szép virágot, vicces jelmezt, egy ötöst. Rengeteg apró sikerünk van egy nap, amiket lehet észre sem veszünk.
Az a cél, hogy minden negatív gondolatot pozitív gondolat váltson fel.
Fazekas József Általános Iskola
Októberi boldogságóránkat A szomorú királykisasszony című mesével indítottuk. Miközben olvastam a mesét a gyerekeknek, jelzésértékű „rajzokat” készítettem a táblára. Már ezen sokat nevettek a gyerekek… A mesét nem olvastam végig, az utolsó bekezdésnél megálltam az olvasásban: „A királykisasszony amint azt a furcsaságot meglátta,…”, és megnéztük a táblára rajzolt „furcsaságokat”. Megkérdeztem a gyerekektől, hogy szerintük vajon mi történt a szomorú királylánnyal. Mivel őket is nevetésre késztette ez a furcsa társaság, feltételezték, hogy a királylánynak is elmúlt a szomorúsága.
Ezután a Boldogságkártyákat nézegettük meg, megbeszéltük, hogy milyen sok okunk van mosolyogni, mi minden miatt lehetünk boldogok. Kiválasztottuk a „mosolygós” kártyát, ami mellé a gyerekek lerajzolták azt, ami/aki mosolyra készteti őket, vagy ha rá gondolnak, biztosan mosolyognak. Közben megismertük a hónap dalát: Pozitív gyerek vagyok!
Az online ötlettárból elkészítettük az Optimista montázs – plakát című feladatot. Kerestünk újságokban mosolygós képeket, megbeszéltük, hogy ki miért és mennyire lehet boldog. Ezekből a képekből tablót készítettünk.
Ezután elővettük a „varázstükröket”, amibe mindenki lerajzolta magát boldogan, pozitívan, optimistán. Megbeszéltük ezeknek a szavaknak a jelentését, kerestünk olyan helyzeteket, amikben az optimizmus nagy szerepet játszott.
Végezetül újra meghallgattuk, és ezúttal meg is tanultuk a Pozitív gyerek vagyok című dalt, miközben színeztük a munkafüzetben található színezőt. Óra végén táncoltunk egy jót a dalra!
OPTIMISTA MESÉK
TÖRÖK ENIKŐ ANDREA
A Rákóczi Ferenc Általános Iskola IV.C osztályos tanulói szeretik az olyan történeteket, amelyeknek a vége jó. Ezért olyan mesékről készítettek levélrajzokat, amelyeknek optimista a befejezésük.
Nagyszüleik kincsei közül mutattak be párat, jelezve, hogy mennyire fontos a régi hagyományok, tárgyak megőrzése.
Az egyik gyermek elmesélte a nagyszülők megható történetét, melyekkel igazolni tudta, hogy minden jó, ha vége jó.
Kell az élethez az optimizmus, mely olyan az embernek, mint a vitamin.
A gyermekekkel körben ültünk a teremben. Egyesével kiálltak az osztálytársaik elé, akik elmondták, mit szeretnek a másikban. Ezt követően megfogalmazták saját maguk, mit szeretnek magukban.
Beszéltünk az optimizmus fontosságáról, jelentőségéről, majd a gyermekek az asztalokhoz ültek. Egy videó alapján színes papírokra rajzoltak faleveleket, melyekre ráírták nevüket és egy kis mosolygós fejet raktak mellé.
Ezután a rajzolt fára felragasztottuk őket.
Az optimizmus gyakorlása
A foglalkozásokat relaxációs gyakorlatokkal kezdtük, az arcizmok és testrészek játékos megmozgatására fókuszálva. A pozitív gyerek vagyok című dalt napi szinten hallgattuk, énekeltük.
A gyermekek az októberi hónapban megismerhették az optimizmus fogalmát, jelét életkori sajátosságaiknak megfelelően. Ehhez segítségül hívtuk Szomorú Szilárdot és Boldog Blankát. Az ő segítségükkel gyakorolhattuk a vidámság és szomorúság kifejezési lehetőségeit. A téma feldolgozásához Tódi törpe varázsszemüvege című mesét választottam. A mesehallgatást követően, elkészíthették saját „Optimista szemüvegüket”, azt kipróbálva, feltéve elmondhatták mit látnak szebbnek. Saját magukról is készítettek képet és elmondhatták pozitív tulajdonságaikat.
A téma befejeztével a Boldogságvárunkhoz vezető második láépcsőfokra ragasztottuk az optimizmus jelét, jelezve, hogy közeledünk a kitűzött célunkhoz. A gyerekek által készített varázsszemüvegeket hazavitték otthonukba, családtagjaik számára is készítettek.
Nagykárolyi 1-es számú Napköziotthkon / Grădinița cu Program Prelungit nr. 1 Carei
Az e hónapi boldogságóra témája az optimizmus gyakorlása. Ezt a témát „Az elefánt ormánya” mesével vezettem be, amely során a gyerekek megtanulhatták, hogy minden rosszban van valami jó. Majd a mesét követően az ősz ajándékaival kézműveskedtünk kicsit. Két központot alakítottam ki. Az egyikben a gyerekek a meseszereplők, illetve őszi gyümölcsök kinyomtatott körvonalát kellett terményekből kirakják. A másik központban pedig falevelekből megalkothatták a meseszereplőket. A gyerekek szabadon megválaszthatták a központot. A tevékenységet a levelek táncával zártuk, amely során minden gyerek kapott egy őszi falevelet, amit Gryllus Vilmos: „Őszi falevél” című dalára megtáncoltatott.
Az októberi boldogságóra kezdő relaxációs gyakorlata az ‘Almát szedj ügyesedj…’.
Majd Legyetek kis gesztenyék és guruljatok, vagy maradjatok egy helyben a szőnyegen, míg meghallgatjuk a Pozitív gyerek vagyok kezdetű dalt. Óvatosan, egymásra odafigyelve!
A téma bevezetése az ‘Add tovább a tököt’ játékkal kezdődött. Beszélgettünk arról, hogy hogyan lehet meglátni a jó dolgokat a mindennapjainkban. A gyerekek sokszor válaszolják azt, hogy ha valakivel játszik, vagy találkozik az jobbá teszi a napját, akkor boldog. Az egymással való kapcsolat, ami felemeli napjaikat. Amikor „A mai napon, a mai napon…”kezdetű mondókát mondjuk és választani kell valamit vagy valakit ami örömet okoz, olyankor is sokszor egymást ölelik.
Témafeldolgozás mesével: Tódi törpe varázsszemüvege c. mese. Beszélgettünk arról, hogy voltak-e már szomorúak? Ki vigasztalta meg Őket? Hogyan? Mit látnak szépnek? min változtatnának?
Ezután lehetett választani, hogy varázsszemüveget, vagy az optimizmus jelét színezik ki. Közben hallgatjuk a Pozitiv gyerek vagyok kezdetű dalt és a többi Bagdi Bella személyiségfejlesztő gyerekdalt.
Bevontuk az ovit is, az aulában elhelyeztünk egy megállító táblát (az egyik képen az szerepel) és a szülők, dolgozók odaírhatták gondolataikat! Hogy szebbé tegyük napjainkat!
Megérkezett a Pozitív gyerek vagyok kártyajáték is, amit ki is próbáltunk a gyerekekkel. A memória játékot játszottuk és, amikor párt találtak én felolvastam, hogy mi van ráírva. Nagyon motiváló volt számukra, hogy ha párt találnak kapnak egy üzenetet.