Mi digitálisan szerkesztettük a képeket, ami okozott némi nehézséget és nem is lett teljes az osztály tablónk. Amikor elkészült elégedett voltunk és örültünk az eredménynek.
Az optimizmus gyakorlása
Mi digitálisan szerkesztettük a képeket, ami okozott némi nehézséget és nem is lett teljes az osztály tablónk. Amikor elkészült elégedett voltunk és örültünk az eredménynek.
A Boldog ovi témát sikerült összehangolnom a heti témánkkal: őszi termések (gesztenye, csipkebogyó, kökény). Az optimizmusról a nap folyamán többször esett szó, főleg kis csoportokban beszélgettünk erről. A gesztenyével való megvalósítás során pedig már alkalom adódott a matematikai tartalmak megjelenítésére is. Optimistán, mosolygósan zártuk a foglalkozást!
Középső csoportosaink az udvaron játszottak az összegyűjtött falevelek között: falevélangyalokat hoztak létre.
Az 5. osztállyal ráhangolódásként meghallgattuk Bagdi Bella Világomban minden rendben van dalát. Ezt követően a téma bevezetéseként egy képet elemeztünk olyan szempontból, hogy mit tudnak leolvasni az arckifejezésről, testtartásról; a taglejtések, gesztikuláció mit közöl velünk.
Ezután tisztáztuk, pontosítottuk az optimista, pesszimista szavak jelentését, a pozitív illetve negatív életszemlélet emberre, világra gyakorolt hatását. Ebben segítségünkre voltak a gyerekek között szétosztott idézetek is. Csoportban beszélgettek a gondolataikról, majd ismertették véleményüket az osztállyal is.
Idézetek:
Náray Tamás: „Míg a rossz gondolatok elveszik az erődet, a jók megsokszorozzák.”
Jókai Anna: „A sok rossz között az icipici jót megkeresni… s arra koncentrálni… az egyetlen gyógyszer.”
Jenny Downham: „A pozitív gondolkodás megerősíti az immunrendszert.”
Ügyesen megfogalmazták a tanulók, hogy nagyon fontos a világ által nyújtott sok lehetőség, valamint tanácsos mindenben megtalálni a jót. A lakatlan sziget című történetet elolvastuk közösen, megfogalmaztuk a történet tanulságát.
Ezután kódfejtés következett. Svéd bölcsességeket rejtett a táblázat, ezt kellett megfejteni. Értelmeztük a bölcsességek üzenetét. Nagyon jó példákkal álltak elő a saját életükből a beszélgetés keretében.
Megtekintettünk egy nagyon tanulságos kisfilmet a pozitivizmus fontosságáról.
Optimista mondatbefejezésekkel zártuk az órát: „Amire a legbüszkébb lehetek, az …”.
Élvezetes, valóban boldog óra volt.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
A Boldogság óra mai témája „Az optimizmus gyakorlása” volt. Beszélgettünk arról, ki mit ért optimizmuson, majd összegyűjtöttünk olyan szavakat, tulajdonságokat, megerősítéseket, amelyek céljaink elérésében segíthetnek. Megbeszéltük azt is, hogy az optimista szemléletmód hatással lehet kapcsolatainkra, konfliktusainkra, örömeinkre. Ezután újságból mosolygós, vicces képeket vágtak ki, majd vidám szörnyeket készítettek, melyeket plakátra ragasztottak. Az órát vidám tánccal, nevetéssel zártuk.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
A gyerekek számára nagyon fontos az optimista gondolkodásmód. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy hosszabb távon az optimisták elégedettebbek az életükkel, több erőfeszítésre hajlandóak, jobban érzik magukat a kapcsolataikban és a bőrükben, és persze boldogabbak másoknál. Kiscsoportosainkkal gesztenyét gyűjtöttünk, melyet minden gyerek nagy örömmel végzett.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
A gyerekek számára nagyon fontos az optimista gondolkodásmód. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy hosszabb távon az optimisták elégedettebbek az életükkel, több erőfeszítésre hajlandóak, jobban érzik magukat a kapcsolataikban és a bőrükben, és persze boldogabbak másoknál. Sétánk során összegyűjtött gesztenyékkel, „Gesztenyefutam” játékot játszottunk, majd mi is „kicsi gesztenyékké változtunk.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
A gyerekek számára nagyon fontos az optimista gondolkodásmód. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy hosszabb távon az optimisták elégedettebbek az életükkel, több erőfeszítésre hajlandóak, jobban érzik magukat a kapcsolataikban és a bőrükben, és persze boldogabbak másoknál. Foglalkozásunkat Gryllus Vilmos: Őszi falevél c. dalával kezdtük, melyre közösen a falevelek táncát imitálva körbejártunk. Megbeszéltük az őszi időjárást, és azt is, ha komor is az idő, azért az ősznek vannak, tulajdonságai mely örömöt okoz nekünk. Mi is lehulló falevelekké, gesztenyékké változtunk.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
A gyerekek számára nagyon fontos az optimista gondolkodásmód. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy hosszabb távon az optimisták elégedettebbek az életükkel, több erőfeszítésre hajlandóak, jobban érzik magukat a kapcsolataikban és a bőrükben, és persze boldogabbak másoknál. Az őszről beszélgetve a gyerekekkel, mindenki elmondhatta miért szereti, vagy nem szereti ezt az évszakot. De abban minden gyerek egyetértett, hogy bár a nap nem süt olyan melegen, mint eddig, de a falevelek dobálása csodás játék ilyenkor ősszel. Őszi szél c. verset minden gyerek megszerette, és sétáink során többször is mondogatták.