Az órakezdő relaxációt követően a gyerekek meghallgatták a hónap dalát. Az optimizmus szó megismerése és megértése után nagyon hamar átérezték azt, hogy a problémákkal szembe kell nézni. A közös beszélgetés során azt is meg tudták fogalmazni, hogy minden helyzetben a legjobbat kell megkeresni. A gyerekek a saját élethelyzetükből mondtak példákat. Ezután A próbálkozás bátorságáról című mesét hallgatták meg. A közös megbeszélés után fiús és lányos optimista esernyőt készítettek. Az esernyő sávjaira saját magukra jellemző optimista mondatokat írtak. Nagyon nagy lelkesedéssel színeztek. Az ernyőre írt optimista mondatok felidézésével ért véget az óra. A hónap dalát a színezés alatt is hallgatták és énekelték.
Az optimizmus gyakorlása
Egy újabb hónaphoz érkeztünk. A Zümisekkel izgatottan vártuk mi vár ránk. Az optimizmus gyakorlását ismertettem meg a gyerekekkel. A tevékenységem célja a pozitív jó dolgok megismerése, felismerése és megerősítése volt. Vidám és szomorú plüss figurát húztam ki egy zsákból. Beszélgettünk a vidámságról és szomorúságról. Egy játékot kezdeményeztem. Ehhez Boldog Bellát és Szomorú Szilárdot hívtam segítségül. Megnéztünk Boldog Bellát és megfigyeltük az arckifejezését. Ezt követően Boldog Szilárdot is megnéztük. Leutánoztuk őket. Az utánzós játék segített az érzelmek megfigyelésében és megértésében. Tódi Törpe kopogtatott az ajtón aki egy mesét hozott nekünk. Tódi Törpe szemüvegét hallgatták meg a gyerekek. Varázs szemüveget készítettünk. Egy varázsernyő segítségével utaztunk el meseországba. Az ernyőn hanyatt fekve, varázsszemüvegünket feltéve néztük meg a plafonra kivetítve a Pozitív gyerek vagyok dalt, amit a héten többször is meghallgattunk már a gyerekekkel.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Beszélgetőkörrel indítottuk a témát. Hamar kiderült, hogy a gyermekek számára meg kell magyarázni a szó jelentését, mert ők teljesen másra gondoltak. Néhány példa után már értették az optimizmus szó jelentését, és saját magukkal kapcsolatban is tudtak felhozni példákat. Csoportmunkában szavakat is gyűjtöttünk, mi is jut eszükbe az optimizmusról. Aztán megmutattuk, milyen vidámak is tudunk lenni – különböző arckifejezésekkel 😃. Annak érdekében, hogy még látványosabb legyen a vidámságunk, egy – két szomorúbb arcot is mutattak. Ezután komoly munkába vágtuk a fejszénket – csoportmunkában mesét írtak a gyerekek. Az egyik csoport egy már ismert mesét írt le, ami természetesen jól végződik, a másik két csoportnál egy – egy új mese született. Nagyon büszke voltam rájuk,és természetesen ők is magukra. 😃
Egy másik alkalommal Pataki Anett: Cézár, az optimista medve című meséjét olvastuk, amihez illusztrációt is készítettünk.
🙁😐😀 emojik is készültek, amiket azóta a munkáink során rendszeresen használunk. Ehhez kapcsolódva beszélgettünk arról, ki hogy érezte magát.
Végül egy vidám dalt hallgattunk meg és természetesen táncoltunk is rá. 😊
Bella dala mint midig, most is elvarázsolta a gyerekeket. Megbeszéltük, miért is fontos hogy optimista szemlélettel közelítsünk a történések felé. Kipróbáltuk, milyen varázsszemüvegen keresztül nézni a világot.
Először a gyerekekkel az optimizmus fogalmát beszéltük meg majd ellentétbe állítottuk a pesszimista gondolkodásmóddal. Azért, hogy mindenki pontosan értse játszottunk egy kicsit. Ugyan arról a dologról fogalmaztak meg a gyerekek pozitív és negatív gondolatokat, majd megállapítottuk, hogy optimistának lenni sokkal jobb, hisz derűsebben látják a világot. Ezek után elkészítettük a mi kis optimista szemüvegünket, és valóban, működött, mindenki vidáman, mosolygósan folytatta a napot.
Az októberi hónapot megkezdve, meghallgattuk a „Pozitív gerek vagyok” című dalt, a gyerekek, többszöri hallgatás után már önállóan is tudták eneleklni. Ebben a hónapban betekintettünk az Agymanók című animációs mesébe, ahol a fő érzelmekre voltunk kiélezve, ezután megbeszéltük az érzelmeket. Végül pedig lerajzoltuk magunkat, hogy hogyan is látjuk magunkat a tükörben.
Az októberi hónapot megkezdve, meghallgattuk a „Pozitív gerek vagyok” című dalt, a gyerekek, többszöri hallgatás után már önállóan is tudták eneleklni. Ebben a hónapban betekintettünk az Agymanók című animációs mesébe, ahol a fő érzelmekre voltunk kiélezve, ezután megbeszéltük az érzelmeket. Végül pedig lerajzoltuk magunkat, hogy hogyan is látjuk magunkat a tükörben.
Az októberi hónapot megkezdve, meghallgattuk a „Pozitív gerek vagyok” című dalt, a gyerekek, többszöri hallgatás után már önállóan is tudták eneleklni. Ebben a hónapban betekintettünk az Agymanók című animációs mesébe, ahol a fő érzelmekre voltunk kiélezve, ezután megbeszéltük az érzelmeket. Végül pedig lerajzoltuk magunkat, hogy hogyan is látjuk magunkat a tükörben.
Bárczi Gusztáv Ált. Isk., Szakiskola , Készségfejlesztő Iskola és EGYMI
A „Pozitív gyerek vagyok” dal nagyon megmozgatta a gyerekeket, a vidámság megmaradt az óra végéig.
Visontai Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
Az osztály 15 fiúból áll, nincs egy lány sem, amiatt sok konfliktus, probléma merül fel nap, mint nap.
A boldogságprogram havi feladatai útmutató a jó úton, amin haladni kell. A sok kiválasztott vidám képhez egy olyan címet kellett választaniuk, ami a pozitív értékekhez egy mottó is lehetne: „Legyél mindig jó!” és „Bennünk van egy szebb világ !” Megígérték, igyekezni fognak betartani, a faliújságra is kitettük, hogy mindig szem előtt legyen és ne felejtsék el.