Egyik kedvenc boldogságórás témánk az októberi. Az optimista gondolkodásmódot számomra nem is nehéz átadni a gyerekeknek, hiszen én is próbálom az életemet egy szép, optimista szemüvegen keresztül látni. Persze a gyerekekkel való beszélgetés és bevezetés alkalmával felhívtam a figyelmüket rá, hogy ez nem azt jelenti, hogy nincs rossz a világban, és a világ csak jó, de a figyelmünket ne erre fókuszáljuk. Figyeljünk a szépre és jóra, mert mindenben meg lehet azt találni, és így az életünk is boldogabb lesz. Meg is jegyezték a boldogságórás héten, hogy nem jó panaszkodni 🙂 Relaxációnak a napimádatot választottam, ezt nagyon szereti a csoport. Szerettük a témához tartozó gyakorlatokat, az avar találkozónál át tudták érezni az őszi szél szálldogálását, többször újrajátszottuk, összebújtak a szőnyegen, forgolódtak, utána pedig megbeszéltük ki hogyan érezte közben magát. Az interaktív mese elgondolkodtatta őket, elmagyaráztam nekik a fogalmakat, ők pedig követték a mese kéréseit. Mivel a falevelek októberben már szépen kezdenek lehullani így gyűjtöttünk párat, azokat „hajakként” használták fel és ragasztották papírra, ami különböző érzelmeket mutató emberkéket ábrázolt. Elmondta mindenki, hogy az ő saját embere vajon hogy érezheti most magát, hogyan tudja meglátni a szépet. Öröm volt elkészíteni, közösen munkálkodni. Elkészültek a héten a sünik is, legyezőhajtással különböző színű, mesebeli sünik készültek, akik az őszi avarban melegednek. Elmeséltem Tódi Törpe Varázsszemüvegének meséjét is, utána ezt a szemüveget (egy napszemüveget) felvette mindenki és elmondták aznap milyen jó dolgot tudnak mondani, ami tetszik nekik, vagy megtörtént velük. Amit a legjobban élveztek a gyerekek a héten az a Pozitív gyerek vagyok c. dal éneklése, közös táncolása volt, a csoportnak ez a kedvenc boldogságórás dala, év közben is többször hallgatjuk. Én pedig délután, amikor a gyerekekért jönnek a szülök, az öltözőből csak azt hallom: „Pozitív, pozitív gyerek vagyok! Bármikor bármire képes vagyok!” 🙂 Remélem az optimista életérzésből otthonra is jut 🙂
Az optimizmus gyakorlása
Törteli Szent István Király Általános Iskola
Terméseket gyűjtöttünk. Őszi dekorációt készítettünk.
Süniket készítettünk.
A sikeres cselekvés óvodáskorban arról szól, hogy felnőtt segítséggel a gyermek kitart a kihívások során és legyőzi az akadályokat. A „meghallani és meghallgatni” elvét alkalmazva mindenki elmondhatta és ábrázolhatta varázsgömbjében saját vágyait. Bagdi Bella Pozitív mondókáját hallgatva Székfoglaló játékot is játszottunk, mellyel kudarctűrő képességük, kitartásuk, önuralmuk is fejlődött.
100 éves a zalavári templomunk. „Szülinapi torta” címmel a nagyokkal egy helyi pályázatra makettet is készítettünk természetes-újrahasznosított anyagokból. Titkos vágyunk, hogy pályázati művünk elnyerje a zsűri tetszését!…
-Relaxáció:Kitárom világom,mint egy virág kinyílok (Boldogságóra könyv 37.oldal) -Faleveles játék:Vidám és szomorú falevelek -Tegyük boldoggá!-csoportjáték két csapatban (Boldogságóra könyv 70.oldal) -Mese:A varázsbonbon (Örömvár könyv 14oldal) -Boldogságóra munkafüzet 12 oldal.-Varázsgömb -Zárókör:A mai napon minek örültél a legjobban?
Sokat beszélgettünk az optimizmusról, a pozitív hozzáállásról. Meséltek saját tapasztalatokról. Zenét hallgattunk, elmesélték hogyan lehet bizonyos dolgokban megtalálni a legjobbat. Majd elkészítette mindenki a saját optimista tükörképét, amiből egy tablót csináltunk.
A gyerekekkel almaszedésre indultunk, és a buszon arról beszélgettünk, hogy milyen szép almákat tudunk majd leszedni. Természetesen a fiuk egyből a fára mászásról indítottak vitát, hogy ki és hogyan tud fára mászni. Többen mondták, hogy ők még nem másztak fára, mert nem mertek. Azt is megemlítették a fiuk, hogy a lányok milyen gyávák, ők biztos nem mertnek felmászni. Megbeszéltük, hogy addig amíg nem próbáljuk meg, addig nem tudhatjuk, hogy tudunk-e olyat vagy sem. Az almáskertben boldogan másztak fel azok a gyerekek is fára, akik idáig nem mertek, bíztak bennünk és a képességeikben, merészségeikben.