A boldogságórák következő témája az OPTIMIZMUS volt, sokat nevettünk , játszottunk és beszélgettünk ezeken az órákon. A szituációs játékok során rájöttek a gyerekek, hogy ugyanarra a helyzetre lehet optimista és pesszimista reakciókat adni. Optimista ” varázsszemüveget készítettünk.
Elolvastuk Vidám Tapsiról és Mérges Tapsiról szóló meséket. Mindenki Vidám Tapsihoz szeretne hasonlítani, hiszen ő jókedvű , bátor és sikerül neki megvalósítani a céljait.
” Mitől jó egy nap? Attól, hogy képesek vagyunk meglátni a jót. Hogy örülni tudunk! És attól. hogy holnap is lesz egy nap. Lehet, hogy még jobb , mint a mai! ”
( Janikovszky Éva )
Az optimizmus gyakorlása
Az optimista szó jelentése elég nehezen épült be a gyerekek mindennapjaiba, pedig tavaly már sokat beszéltünk róla. Miután elmeséltem néhány valós, majd kitalált történetet, ők is csatlakozni tudtak a témához. Közösen gyűjtöttünk optimista mondatokat, melyeket felírtam a táblára. Ezután elmeséltem két rövid történetet egy sün családról, akik éppen a hideg télre készülődnek. Az egyik történetben a család minden sünije nagyon elkeseredett volt, féltek hogy a téli álom – rémálom lesz és talán tavasszal fel sem ébrednek majd. A másik család sünikéi lelkesen gyűjtötték a lepotyogott terméseket és a tüskéikre ragadt leveleket büszkén hordták be téli szálláshelyükre. Feltettem a kérdést a gyerekeknek, hogy melyik süncsalád tagjai lennének szívesebben. A válasz egyöntetű volt. Ezután fogtunk az Optimista sünbirodalmunk létrehozásához. Jó kedvűen készítették a kis tüskéshátúakat. Pápainé M Ildikó
A még több barátság kialakulásának reményében a barátságról beszélgettünk a gyerekekkel. Ez után nagy örömmel építették meg a tanulók a különböző barátságklinikákat saját fantáziájuk alapján. A gyerekek Lego építményei nagyon eltérőek voltak, hiszen nem vagyunk egyformák, így a fantáziánk kis eltérő.
Az órát a 11. osztályban tartottam, osztályfőnöki óra keretében, értelmileg akadályozott gyermekek részére. Először is ráhangolódásként megismerkedtünk az optimista és a pesszimista szavak jelentésével. Kinek mit jelentenek ezek a szavak. Igaz, nagy gyerekekről van szó, de nagyon élvezték mikor a Tódi törpe varázs szemüvege című mesét meghallgattuk. Nagy érdeklődéssel figyelték a mesét, a végére még jobban megértették mi is az az optimista gondolkodás, és annak a lényege, ebben Artúr a Süni segített nekik. A gyerekek elmondták a véleményüket a mesével kapcsolatosan. Hatalmas nagy izgalommal vágtak bele a feladat elvégzésébe, amikor is a saját varázs szemüvegüket készítették el.
A gyerekek minél színesebb szemüvegeket készítettek, aminek a későbbiekben szerepe is volt, mert ezen keresztül próbáltuk szemlélni a világot, minél színesebben, minden rosszban meglátni valami jót. A gyerekek között kiosztottam több színes lapot, és mindenki lerajzolt valami pozitív dolgot, ami ő szerinte jelképezi az optimizmust.
Október hónapban meghallgattuk a gyerekekkel először a hónap dalát, majd az optimizmusról beszélgettünk egy nagy körben , végül létrehoztunk egy Optimista sünbirodalmat, melyben a kis sünik mindig optimistán állnak mindenhez!
Állatok világnapja alkalmából megfigyeltük, hogy hogyan jelenhet meg az állatok világában az
optimizmus? Ez kapta az egyik főszerepet csoportunkban. A gyerekek nagyon élvezték. Interaktív mese után nem csak az erdei állatok kaptak szerepet, hanem az állatkertben lévő állatok is. Zárásként végül készítettünk közösen a gyerekkel egy „otthont”.
A gyerekek első jégkorsolya foglalkozásán többen először megijedtek a feladattól. Sokat beszélgettünk arról, hogy nem szabad feladni mindent elsőre, próbálkozni kell! Így is lett!
Egy mesén keresztül közelítettük meg az optimizmus témáját. Készítettünk egy akadálypályát, ahol Panaszerdőből a Hálahídon keresztül eljutottunk Boldogságszigetre, ahol mindenki húzott egy kártyát, aminek segítségével pozitív élményeket elevenítettek fel a gyerekek. elismételtük a Pozitív mondóka koreográfiát, majd szoborjátékot játszottunk.
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
A Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola 7. osztályosai októberben Weöres Sándor: Szembe fordított tükrök című verséhez kapcsolta a feladatot. „Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben./Az öröklét nem az időben rejlik, hanem az összhang állapotában.” versrészlet olvasását követően megvitattuk, kinek mit jelent az összhang. Hogyan valósul meg mindennapjainkban, iskolai és családi életünkben az optimista szemlélet, az optimista megközelítés. Hogyan tudjuk ezt gyakorolni?