A havi témát relaxációs gyakorlatokkal kezdtük. Nagyon szeretik a gyerekek és szívesen játszák. Sokan betegek lettek, kevesebben voltunk, de több idő jutott a beszélgetésre, ami nagyon fontos számukra. Meghallgatták a Tódi törpe varázsszemüvege c.mesét, majd megtanultuk a mutogatós mondókát.A varázsgömbbe beleajzolták, hogy mire vágynak,és készítettek önarcképet is. Amíg rajzoltak hallgattuk a pozitív gyerek vagyok c.dalt.
Az optimizmus gyakorlása
Váci Mihály Katolikus Általános Iskola
Beszélgettünk arról, hogy mit jelent optimistának lenni, miért jó ha sok optimista ember van a közösségekben és hogy ebből a szempontból milyenek vagyunk mi, milyen a mi osztályunk, változtunk-e tavaly óta.
Majd csapatépítő és páros játékokat is játszottunk.
A Boldog Iskola oklevelet is örömmel vettük át ebben a hónapban és iskolánkban mindenki kapott egy „Jobb Veled a Világ” kártyát.
Siófoki Széchenyi István Általános Iskola Kiliti iskolarész
Kis elsőseimmel egy jó kis beszélgetés keretében megpróbáltunk jelentést adni az optimizmus szónak. Ezt úgy vezettem be, hogy arra kértem a gyerekeket, törekedjünk ebben a hónapban tudatosan arra, hogy mindenben meglássuk a jót! Ne panaszkodjunk, ne aggódjunk feleslegesen előre, higgyünk benne, hogy minden a lehető legjobban fog alakulni! Ezt a hozzáállást hívják úgy idegen szóval, hogy optimizmus. Megbeszéltük, hogy ha erre törekszünk, akkor biztosan jobb lesz a hangulatunk is. Október 10-én, a „Lelki egészség világnapján” olyan feladatot kaptak a gyerekek, hogy hozzák ki a lehető legjobbat az általam vázolt nehéz helyzetekből. A mondataimat úgy kellett befejezni: „Nem baj, mert…” Nagyon élvezték a feladatot, remélem a valóságos helyzeteknél is fel tudjuk majd idézni, hogy így is lehet gondolkodni. Ezután megrendeztük az „avar találkozót” a szőnyegen. Mindenki kis sünivé változott, izegtek-mozogtak, szimatoltak. Felelevenítettük ismereteiket a sünikről. Ezután pedig elkészítettük a papírsüniket, amiket mindenki hazavihetett. Később volt nevetőverseny, grimaszolás, majd elolvastuk A szomorú királykisasszony c. mesét és arról is sokat beszélgettünk, hogy hogyan vígasztalhatjuk meg egymást egy-egy nehéz helyzetben. A „meleg zuhanyt” is kipróbáltuk, ez azóta is kedvenc. Ha valaki úgy érzi, szüksége van egy kis szeretetre, kéri a meleg zuhanyt.
Iskolánkban hagyomány a sport- és egészségnap, ami nálunk október 25-én került megrendezésre az Európai és magyar diáksport napja alkalmából. Ezen a rendezvényen is vidám hangulat, sok mozgás, nevetés volt jellemző.
A szünet előtt még egy fergeteges halloweeni játékdélutánt is rendeztünk iskolánk alsó tagozatán, így mindenki jó kedvvel indult a szünetre.
Ebben a hónapban megtanultunk rejtvényeket készíteni. A tanulás folyamata nagyon eredményes volt, mert sok vidám és jó rejtvény született az optimizmus témájában
Nagy lelkesedéssel készítették 8. osztályos tanítványaim az optimista divatlapot. Nagyon szuper alkotások születtek, többen póló terveket készítettek és még szlogeneket is gyártottak az eladáshoz.
Bella dalai mindig elvarázsolják a gyerekeket. Beszélgettünk a gyerekekkel arról, hogy a problémákat miként oldhatjuk meg: megoldások keresése, kitartás, türelem, pozitív hozzáállás.
Saját mindennapjainkból vettünk példákat és kerestünk megoldásokat, nem adtuk fel!
A gyerekek értelmi szintjének megfelelően megbeszéltük, hogy miért fontos az optimista gondolkodás napjainkban. Majd elkészítettük az optimista sünibirodalmat.
Szegedi Vörösmarty Általános Iskola
A boldogságórák következő témája az OPTIMIZMUS volt, sokat nevettünk , játszottunk és beszélgettünk ezeken az órákon. A szituációs játékok során rájöttek a gyerekek, hogy ugyanarra a helyzetre lehet optimista és pesszimista reakciókat adni. Optimista ” varázsszemüveget készítettünk.
Elolvastuk Vidám Tapsiról és Mérges Tapsiról szóló meséket. Mindenki Vidám Tapsihoz szeretne hasonlítani, hiszen ő jókedvű , bátor és sikerül neki megvalósítani a céljait.
” Mitől jó egy nap? Attól, hogy képesek vagyunk meglátni a jót. Hogy örülni tudunk! És attól. hogy holnap is lesz egy nap. Lehet, hogy még jobb , mint a mai! ”
( Janikovszky Éva )
Az optimista szó jelentése elég nehezen épült be a gyerekek mindennapjaiba, pedig tavaly már sokat beszéltünk róla. Miután elmeséltem néhány valós, majd kitalált történetet, ők is csatlakozni tudtak a témához. Közösen gyűjtöttünk optimista mondatokat, melyeket felírtam a táblára. Ezután elmeséltem két rövid történetet egy sün családról, akik éppen a hideg télre készülődnek. Az egyik történetben a család minden sünije nagyon elkeseredett volt, féltek hogy a téli álom – rémálom lesz és talán tavasszal fel sem ébrednek majd. A másik család sünikéi lelkesen gyűjtötték a lepotyogott terméseket és a tüskéikre ragadt leveleket büszkén hordták be téli szálláshelyükre. Feltettem a kérdést a gyerekeknek, hogy melyik süncsalád tagjai lennének szívesebben. A válasz egyöntetű volt. Ezután fogtunk az Optimista sünbirodalmunk létrehozásához. Jó kedvűen készítették a kis tüskéshátúakat. Pápainé M Ildikó
A még több barátság kialakulásának reményében a barátságról beszélgettünk a gyerekekkel. Ez után nagy örömmel építették meg a tanulók a különböző barátságklinikákat saját fantáziájuk alapján. A gyerekek Lego építményei nagyon eltérőek voltak, hiszen nem vagyunk egyformák, így a fantáziánk kis eltérő.