Optimista gyermek- boldog gyermek! Szomorú Szilárd és Boldog Blanka játék, majd meghallgatták Tódi törpe meséjét.
Az optimizmus gyakorlása
Mind a három ötödik osztályban a termet csoportmunkához alakítottuk ki.
A ráhangolódás egy kincskereséssel kezdődött – színes kartonra egy idézet szavait írtam rá – egyben jelöltem számmal a sorrendjét -, majd elrejtettem a terem különböző pontjain. Miután megtalálták U alakban álltak fel, majd az osztályfőnök feladata volt felolvasni hangosan. Ezután beszélgettünk a jelentéséről, üzenetéről.
A következőben a szeptemberi Boldogságórán készült fotókat megkapták a gyerekek, illetve egy színes kartont is választhattak, mely a kép kerete lett. Dekoratív matricákkal díszítették a kartont, illetve feliratokat is készítettek többen rá.
Az óra hátralevő részében nonverbális játékot játszottunk.
Kiváló volt a hangulat, mindenki aktívan dolgozott. Köszönöm az osztályfőnökök együttműködését, köszönöm a lehetőséget!
A három kis osztályközösség alakulóban van. Első alkalom számukra, hogy kiscsoportos munkaformában találkozzanak egymással.
A hónap dalával teremtettem meg a hangulatot.
Az óra elején beszélgettünk arról, hogy ki hogy szokta érezni magát legtöbbször, egy hangulathőmérő is kipróbálásra került – a táblánál a nagyon-nagyon jól (vidám smile szimbolizálta), a másik véglet a terem másik oldalán a nagyon-nagyon szomorúan. Megbeszéltük a kettő közötti állapotot is. Mindenki kiválaszthatta, hogy melyik jellemzi legtöbbször, oda állt. Ezt követően mindenkit megkérdeztem, hogy miért pont azt a helyet választotta.
A következőben a szeptemberben Boldogságórán készült osztályképet megkapták a gyermekek. Mindenki választhatott egy színes kartont, melyre felragasztották a fotót. Ezt követően színes, motiváló matricákkal díszíthették a képkeretet – egyben az erőforrások egyenlő elosztását is gyakorolhatták.
Az óra végén optimizmus tartalmú mondatokkal játszottunk postásjátékot.
Mind a három osztályban nagyon lelkesek voltak a gyermekek. Köszönöm a tanító néniknek az együttműködést és a lehetőséget!
Optimizmus gyakorlása – október
– Téma bevezetése, relaxáció: „Almát szedj”, Szomorú Szilárd, Boldog Blanka játék.
– Gyerekdal: „Pozitív gyerek vagyok”
– Téma feldolgozása: Tódi törpe varázsszemüvege- mese, Beszélgető kör, Varázsszemüveg készítése
– Téma lezárása: közös éneklés
– Téma továbbadása: mf 14. oldalán található „Ezt is tudom már” feladatlap oldása a szülőkkel közösen.
Reflexió: A mese sokat segített a téma feldolgozásában. Megértette a gyermekekkel az optimista gondolkodás gyakorlati alapját, így boldogan készítették el varázsszemüvegeiket az óvodások. A szemüvegeket heteken át viselték, játszottak velük. 🙂
A másik szemének segítségével növeltük az optimizmusunkat. Papírból készített kezekre írtuk mit kedvelünk, szeretünk a másikban.
Borsod Abaúj Zemplén Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Gönci Tagintézménye
Az öröm,nem a dolgokban van, hanem bennünk.Öröm volt a mesézés, a beszélgetés,a rajzolás, a dalolás.
Az óra végére talán minden gyermek felismerte: az öröm bennünk van,csak fel kell ismerni.
Az optimizmus szó teljesen ismeretlen volt a gyermekek körében. Igyekeztünk az útmutató szerint magyarázni a gyermekeknek és így teljesen egyértelmű lett a számukra. Nagy hangsúlyt fektettünk abban a hónapban arra, hogy pozitívan álljunk a dolgok elé és pozitívan gondolkodjunk.
A gyerekekkel közösen gyárthatunk egy régi műanyag keretes szemüvegből „optimista szemüveget”, ami végtelen játékra adott lehetőséget. A gyerekek elmesélték a napjukat, amiben biztosan lesz néhány olyan esemény, amire ráfér egy kis optimista hozzáállás. Ezután a mesélő felvette az optimista szemüveget és mesélje el ezen keresztül ugyanazokat az eseményeket. A nehézségek és a negatív történések ellenére segítettünk, hogy meglássa a lehetőségeket a helyzetekben és képes legyen pozitív érzésekkel közelíteni a jövő felé.