Először két alap érzelemmel a boldogság és szomorúság ellentétével foglalkoztunk. Felvidította boldog csapat a szomorút. Jógakaland képesítéssel is rendelkezem, beszereztem a webshopjáról egy érzelmekkel foglalkozó játékcsomagot, relax mesével, interaktív játékokkal, jógapózokkal, amik teljes egészében visszatükrözik az adott érzelmet. „Értékeim fája” is elkészült a gyermekekre jellemző pozitív érzelmekkel, melynek ágaira a szülők is írhattak további jó tulajdonságokat gyermekeikről. Az „utánozós”/”tükörjáték” volt a kedvencük, amelynek az volt a lényege, hogy egy kiválasztott gyerek mimikájával, testtartásával, gesztusaival eljátszott egy érzelmet, a többieknek ki kellett találni és lemásolni a mozdulatokat.
A „Pozitív gyerek vagyok” kártyacsomagot sokszor használtuk a foglalkozások során. A rajta lévő pozitív megerősítéseket gyakran ismételgettük.
Készítettünk optimista szemüvegeket. Gyakran figyelmeztették egymást, ha valaki ideges vagy rossz hangulatban volt. „Tedd fel az optimista szemüveged!”
A foglalkozások zárásaként elénekeltük a hónap dalát.
Az optimizmus gyakorlása
Szikszai György Református Általános Iskola
Ezen a foglalkozáson a gyerekek egymást igyekeztek bíztatni. Rájöttek, hogy nem is olyan egyszerű olyan gondolatokat mondani, amik valóban bíztatóan hatnak és nem tűnnek felszínes mondatoknak.
Mozgásos játék segítségével megnéztük, hogy minek tudunk örülni, vagy mi az ami miatt elsőkörben elszomorodnánk.
Ebben segítségünkre volt az esős felhő és a ragyogó napocska.
Utána pedig varázsoltunk. Azt néztük meg, hogy az elsőre kellemetlennek tűnő dolgokban hogyan tudjuk meglátni a szépet. Így a rosszból könnyedén jót varázsoltunk.
Hiszen lehet, hogy esik az eső, de ez milyen jó, hiszen végre lehet ugrálni a pocsolyában.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Pozitív gondolkodásmód. Hogyan lássunk pozitívan. Mi a jó a rosszban is. Kitartás.
„Az optimista gondolkodás jellemzői”, „Optimista vagyok” címmel plakátok készítése.
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
A hónap témáját relaxációs gyakorlattal kezdtük el. Ezután „A mesebeli szűcs” című mesével folyattuk boldogságóránkat, melyben az érzelmek is szerepet kaptak. A gyermekeknek a mesében lévő instrukciókat követve kellett az érzelmeiket megmutatni. Boldogságóránkat beszélgetéssel zártuk le, mely során a gyerekek olyan eseményeket idéztek fel, amelyek vidámak voltak, vagy éppen szomorúak.
Október havi témánk az optimizmus gyakorlása volt, mely életünk részét képezi, irányítja cselekedeteinket, meghatározza tevékenységeinket. Ha elhisszük, hogy fel tudjuk építeni a vár tornyát, akkor menni fog. Ha bízunk abban, hogy a születésnapi tortánk összes gyertyáját el tudjuk fújni, akkor képesek leszünk rá.
Ha eddig nem tudtunk nyitni gyermektársaink felé, de ma úgy érezzük, hogy odaülnénk hozzájuk, akkor képesek leszünk még erre is.
A tükör valóban azt mutatja amilyen vagyok? Külsőleg néhány tényt megmutat, de a reakcióim a gondolataimat tükrözik. Milyennek is látom magam? Láttassuk meg a jót!
Szeged és Térsége Eötvös József Gimnázium , Általános Iskola Weöres Sándor Általános Iskola
Az örök mosoly jegyében sugárzik rólunk az optimizmus.
Újabb boldogságórát tartottam a gyerekeknek. Ezúttal témánk az optimizmus volt. Állatok világnapja alkalmából lovaskocsiztunk és állatokat simogattunk. A gyerekek szívükön viselik az állatok sorsát ezért megszeretgették őket, és ellátták őket eleséggel.