A második Boldog óránkat nagyon vártam, ugyanis összekötöttem a „Világ gyalogló Hó (nap)” programmal. Óvodánkhoz közel van a Tisza folyó, így arra gondoltam, hogy összekötve a gyaloglással, külső helyszínen tartom meg a foglalkozást. Előző nap tájékoztattam a szülőket, hogy hová fogunk menni és kértem őket, hogy gyermekeiket olyan ruhába öltöztessék, ami nem baj, ha koszos lesz. Másnap elmondtam a gyerekeknek, hogy egy különleges helyszínen fogjuk megtartani a boldog óránkat, és arra kértem őket, hogy az oda vezető úton nagyon figyeljenek, vegyék észre a természet kincseit. Tízórai után nagyon izgatottan indultunk el, megnéztük a Tisza folyót, amin éppen vadkacsák úszkáltak, láttunk tekergőző vízisiklót, hallgattuk a madarak csicsergését. Jó nagy utat tettünk meg a Tisza parti töltésen, amikor egy arra alkalmas helyen megálltunk, letelepedtünk a plédekre, amit vittünk, egy kicsit megpihenni. Kihasználva az alkalmat, elolvastam a gyermekeknek a Tódi törpe varázsszemüvege című mesét, majd beszélgettünk az érzésekről, hogy mit érezhetünk, ha boldogok vagyunk és mit, ha szomorúak. Próbáltunk érzelmeket kifejezni az arcunkkal, testtartásunkkal, majd megbeszéltük, hogy ki milyen érdekes dolgokat látott út közben. Aztán arra kértem a gyermekeket, hogy a természet kincseit felhasználva készítsünk mi is varázsszemüveget. Amíg ők boldogan szaladgáltak a töltés oldalban és gyűjtögettek, addig előkészítettem az előre kivágott szemüvegformákat. A szemüveg lencsék helyére az általuk gyűjtött virágot, falevelet, növényeket, bogyókat ragasztottuk, az egyik kislány egy gyönyörű pillangó szárnyat is talált. Amíg mi a szemüvegeket készítettük, addig a dajka néni gyümölcsöt szeletelt, amit a gyermekek jóízűen elmajszoltak. Amikor a gyermekek felvették a szemüveget a „természet” szépségét láthatták, amit ők a kis kezükkel gyűjtögettek. Büszkén sétáltak vissza az óvodába, és hazamenetelkor örömmel mutatták szüleiknek a varázsszemüveget. Úgy gondolom, hogy egy élményekkel teli délelőttöt töltöttünk el a természetben, ami remélem maradandó emlék lesz.

Egy boldogságóra az optimizmus témájában óvodások számára izgalmas és tanulságos lehet, hiszen már ebben a korban is fontos, hogy a gyerekek megtanulják, hogyan találjanak pozitívumot a helyzetekben, és hogyan alakíthatják ki a pozitív gondolkodásmódot.

2024. október,
Optimizmus hónapja
A hétfői napon a főszerepet a fényképezés adta. Kitettem a folyosóra a szokásos táblánkat, amivel feladatot adok az arra elhaladóknak, szülőknek, gyerekeknek, kollegáknak egyaránt. Kiírtam rá, hogy „Írd ide, kit szeretsz a legjobban a világon!” Reggeli után napocskákat készítettünk papírból, vágással, ragasztással, és arc megrajzolásával. Az arcocska mindenkinél mosolyog, nevet, ennek örültem. A szőnyegre ülve elővettük Dórit, aki nagy örömmel jött a gyerekek közé, és kicsit bohóckodva, vidáman megkérdezte, ki tudja mit jelent a szó, optimizmus. Rávezető kérdésekkel ez sikerült is. Elénekeltük a „Ha jó a kedved…” dalt, amihez néhány vicces mozdulatot is társítottam: csípd meg az orrod, dugd ki a nyelved, rázd meg a fejed, fogd meg a füled…stb. Elővettem az Érintsd meg a fát!..című interaktív könyvünket, amit nagyon szeretnek, hiszen a mozdulataikra a könyv életre kel, és ’mozog’. Sajnos itt közbeszólt, hogy menni kellett a fényképezésre. Aztán alvás előtt a Pumukli és Eder mestert meséltem nekik.
Kedden játékidőben elővettem a spagetti evő papírfiút, és lányt, amivel sokáig játszottak, tekerték bátran a fonalat, egy idő után kialakult az egészséges versenyzés is, amiben volt kacagás rendesen. Kanállal műanyag tojásokat kellett egyensúlyozni, ez szintén vidámságot keltett. Reggeli után nagy papírokat tettem ki az asztalokra, és óriás rendőrautót rajzoltattam a gyerekekkel, volt aki egyedül, volt aki barátokkal készítette, de három gyönyörű rendőrautó született. Múlt héten pénteken a Rendőr Palotában voltunk egész délelőtt, innen az élmény. Behoztam egy kicsit a folyosóról a táblát, és mi is írtunk rá, hogy kit szeretünk a világon a legjobban. Aki mondott valakit, egy cuki kis mosolygós napocskát is ragasztott a táblára, amitől sokkal vidámabb lett a tábla. A szőnyegen Mira kívánságát teljesítve Bálint Ágnes Mazsolájából meséltem. A könyv azért volt fontos Mirusnak, mert a nővéréé volt kiskorában, ezért ez egy emlék neki. A mese után táncoltunk a Pozitív gyerek vagyok.. dalra, és figyeltük a zene szövegét, amit elismételtünk. Leraktam két ugráló kötelet hosszában a szőnyegen, és a jógatéglát két lábbal fogva, át kellett ugrani a kötél másik oldalára. Magát a technikát megértették, csak a tégla ide-oda ritmikus elhelyezése okozott gondot.
Szerdán esős idő volt, így nem mentünk udvarra, tehát sok időnk volt ma dolgozni. Napocska színezőket raktam ki nekik, hogy vidáman induljon a napunk, tudjunk mosolyogni annak ellenére, hogy szomorkás az időjárás. Reggeli után levél lenyomatot készítettünk, meglepő módon nagyon ügyesek voltak, szép munkák születtek. A játékok elrakása után vidám játékokkal készültem. Feladtam egy gyerekre egy nagyobb méretű pulóvert, amit a szemben álló kisgyerekre, akivel szorosan kezet fog mindkét kezével, két segítővel ráhúzzuk a másik kisgyerekre a pulcsit, és azt gyorsan tovább adjuk. Volt vidámság, ahogy nagyon lógott a pulóver ujja, és ki is fordult a fonákjára. Akkor volt még karikából ki-be ugrálás jógatéglával a bokánk között, vagy sorba adogattuk a jógatéglát, és csak akkor tudtak továbblépni, ha letették maguk elé, ráléptek, és így haladtunk egy kis kört a szobában. Elmeséltem nekik Tódi, a törpe varázsszemüvegét, ami tettszett nekik. Különösen a kis süni volt megható számukra, hisz múlt héten sünit is simogathattak az állatos bemutatón.
A csütörtöki napon reggel tornázni voltunk a tornateremben, és a reggeli után német oktatás volt, amit az iskolából érkező tanárnő tart. Ezen a napon már csak arra volt időnk, hogy a varázs szemüvegét elkészítse, aki szerette volna, színezéssel, csillogó díszek ragasztásával, vágással.
Pénteken folytattuk a szemüvegek készítését, vettem elő rendőr sapkákat papírból, azt is lehetett színezni. Ma is volt német oktatás, utána egy kis játék szabadon. A legtöbben alkottak, rajzoltak, színeztek, szemüveget, sapkát készítettek a tesóknak, szülőknek is. Elpakoltunk, és mindenkinek adtam egy varázsgömböt papíron, hogy rajzolják bele titkos vágyaikat, hogy mitől lennének még boldogabbak, vidámabbak, jobb kedvűek. Alíz azt rajzolta le, hogy anyukája többet dicsérje meg, Mira unikornist szeretne, Dani pancsolni akart a Balatonban, volt aki szivárványt, többen családot, vagy anyukáját rajzolta le. Egyszerűen csak szeretem az anyukám is elhangzott.
Átismételtük, milyen hét volt a Boldogságórában? Mit jelent ez nekünk?
„Hogy mindent jónak látunk, mindent vidámnak!”