A hónap témáját alapul véve, reggelente, az első órák előtt igyekeztünk az optimista gondolkodásmódot fejleszteni.
Körbe raktuk a székeket, elhelyezkedtünk kényelmesen, majd meghallgattunk Bagdi Bella napindító meditációját. A vezetett meditáció kezdetén néhányan kuncogtak, nem is olyan egyszerű ellazult nyugalmi állapotba kerülni.
Más napokon pozitív megerősítésekkel indítottuk a reggeleket vagy meghallgattuk a hónap dalát.
Apró dolgokban is megkerestük a jót, jó dolgokra koncentráltunk, ami elégedettséggel tölt el.
Konfliktushelyzetekben kerestük a megoldást, miután lecsillapodtak az indulatok próbáltuk a pozitívumokat megtalálni és a humort is a kellemetlen helyzetekben.
Levontuk a tanulságokat, megbeszéltük ki milyen hibát követett el, s azt, hogy ezekből mit tanulhatnak, mit kell máskor máshogy csinálni. Minden helyzetben megtalálhatjuk a fejlődési lehetőséget.
A negatív gondolatokat pozitívvá alakítani nem volt egyszerű feladat, a rosszat könnyebb meglátni, a negatív gondolatok automatikusan kavarognak az elmében.
A jelen pillanatban élni sem egyszerű, vagy a múlton rágódtak, vagy aggódtak azon, ami még meg sem történt (a múlt héten x. azt mondta nekem, hogy…, a történelem dolgozat miatt aggódtak, amire nem készültek fel megfelelően, stb).
Október hónapra megalkottunk egy szabályt, senkinek nem engedjük a panaszkodást, amikor ezt halljuk leállítjuk. Próbálunk csak szép és örömteli dolgokról beszélgetni.
Összegyűjtöttük a hónap nevezetes napjait, interneten végezték a kutatómunkát, majd kitaláltak egy programot, amit érdemes lenne megvalósítani, ha lenne elég időnk. Az információkat párban vagy csoportmunkában gyűjtötték, az iskolai táblagépeket használták.
Ezeket az adatokat csomagolópapíron összesítve, illusztrációkkal kiegészítve készült el a naptárunk.

A gyereknek mi magunk vagyunk a legnagyobb példakép, és hiába mondjuk neki, hogy próbálja meg pozitív oldalról megközelíteni a dolgokat, ha mi közben nem így teszünk. Minket is sokszor ledöntenek a rossz hírek, ugyanilyen nehéz a gyereknek is szembesülnie velük, főként, hogy még nem képes megérteni egy-egy esemény súlyát. A közösségi médiától kezdve minden oldalról elárasztanak bennünket az információk. Felnőttként már tudjuk, hogy ezek nem minden esetben fedik a valóságot, ám a gyerekek még nem tudják megkülönböztetni az igazságot a marketingtől. Ezért ha látják, hogy miként reagálunk egy hírre, az őket is segíti abban, hogy a megfelelő módon dolgozzák fel a hallottakat/látottakat.

A gyerekek nagyon gyorsan le tudnak tenni mindarról, ami nem sikerül elsőre. És noha a sok gyakorlás sem vezet mindig tökéletességhez, azért minél többet gyakorolnak valamit, annál jobbak lesznek benne. Így lehetett ez annak idején a cipőfűző megkötésével, az olvasással, de akár már egész kicsi korban a járással is. A kitartó gyakorláshoz azonban támogatásra van szükségük, melyet pedagógustól is kaphatnak természetesen a szüleik mellett. A gyerekek a legkisebb változásokat is észreveszik, és ha én érezhetően pozitívabb világképet mutatok, azzal nagyon jót teszek nekik.
beszélgettünk a gyerekekkel a szomorúságról és a nevetésről, az okokról, hogy mitől függ, hogy vidámak vagy szomorúak vagyunk. A játékok során sokat bohóckodtunk, kacagtunk, nevetésversenyt rendeztünk. Ötleteket adtunk egymásnak, hogy hogyan tudunk változtatni a dolgokhoz való hozzáállásunkon. Elolvastam tanítványaimnak a “A szomorú királykisasszony” című mesét, illetve megnéztük a rajzfilmet, majd meseillusztrációt készítettek hozzá a gyerekek.
Egy másik beszélgetés után “varázsgömböt” készítettünk, melybe mindenki belerajzolta, hogy milyen életet képzel el magának. Úgy érzem, sokat változott a tanulók életszemlélete, és egyre pozitívabban látják a körülöttük lévő világot.
Pozitív, pozitív gyerek vagyok, bármikor, bármire képes vagyok: hangzott osztálytermükben egész héten.
Felsős gyerekeknél már könnyebb a dolgom, több önállóságot is kapnak a részemről, mely által még inkább megerősítem bennük azt, hogy ügyesek, fontosak a számomra is! Feladatként kapták még, hogy mindenki készítsen egy olyan fotót, vagy rajzot, mely által még erősebbnek érzi az optimizmust!
Folyton folyvást ez az üzenetem a számukra: JOBB VELÜK A VILÁG!

Az optimizmus gyakorlása kapcsán osztályunk a lehető legjobb végkimenetelt igyekezett megtalálni helyzetekre, melyek közül néhány a hónap során esetleg velük is megesett. Három munkacsoport alakult, akik sorsolás útján a szülők, a tanárok, illetve az idősebb testvér gondolkodásmódját kellett rekonstruálják. A kérdés az volt, az egyes szereplők hogyan tudnák a lehető legjobb irányba mozdítani a történéseket. Az októberre kistanárnak jelentkező tanuló segített életszerű történéseket összegyűjteni: a példákban Xavér elkésett az iskolából, Ida otthon hagyta a felszerelést, Bazsi sokszor káromkodott, és ezen már az igazgatónő is rajtakapta. A csoportok az írásos fordulóban elsősorban a tanácsadásra fókuszáltak, így azt is meg tudtuk állapítani, mennyire fontos az egyén viselkedése az egyes problémák megoldásában. Minden körben megszavazták, ki az, aki legpozitívabban, biztatóbban állt a szereplők mellett a bajban. Végül megbeszéltük, saját életükben kiktől számíthatnak a tanulók a leginkább optimista hozzáállásra: sokszor kerültek ki a nagyszülők, nagybácsik nyertesen a segítőik közül.