Az órán arról beszélgettünk, hogy nem is kell sok a boldogsághoz. Apró örömöket kerestünk. Rájöttünk, hogy mindenben van valami jó, aminek lehet örülni, csak észre kell venni. Nagy élvezettel töltötték ki a négy évszakra vonatkozó örömforrásokat, az érzékszervek által tapasztalt örömöket. Legjobban az Apró örömök szigete térkép elkészítése tetszett a gyerekeknek. Az óra végét meditálással zártuk.
Apró örömök élvezete
A hónapban tudatosan figyeltük arra, milyen apró dolgok okoznak nekünk örömöt a mindennapokban.
A hálát alkalmaztuk és egymással is próbáltunk figyelmesek lenni. A havi boldogságórát a víz világnapján, február 22-én tartottuk. Beszélgettünk arról a természet mennyi apró örömet okozhat nekünk élőlényeknek. Mi emberek felelősséggel tartozunk a jövő generációjának, azzal hogy vigyázunk rá. Több oldalról közelítettük meg ezt a témát, délelőtt a tanórákon és a délutáni foglalkozások alkalmával is. A hónap dalát is meghallgattuk, amely nagyon tetszett a gyerekeknek.
Katalin Andrea dr. Balogné Dévai
A márciusi boldogságóra témája: az apró örömök volt.
Bevezetésként meghallgattuk a hónap dalát és megbeszéltük kinek mit jelent örülni? Példákat gyűjtöttünk, hogy mi mindennek szoktunk örülni az iskolában és az otthonunkban? Azt is megbeszéltük, milyen nagy öröm mások számára örömet szerezni.
1.-2. osztályosokból álló kis csoportunk elhatározta, hogy egy teljes hónapon át, igyekszünk gyűjteni az apró örömöket a csoportban és kis örömökkel megajándékozunk másokat is.
Az első közösen szervezett élményünk egy kézműves program volt, melyben nemzetiszín szíveket készítettünk március 15-e tiszteletére. Megbeszéltük milyen fontos, hogy van hazánk, hogy békességben élünk és voltak időszakok, amikor ezt a szabadságot meg kellett védeni. A mi városunkban is vannak a temetőben olyan távoli helyekről származó hősi halottak, akik ennek a vidéknek a védelmében vesztették életüket a II. világháborúban, ezért elhatároztuk, hogy egy „jócselekedettel” adózunk az emléküknek és kapákkal, seprűkkel, gereblyékkel felszerelkezve, apró léptű csapatunk a távoli temetőkertbe vonult. Nagy öröm és büszkeség volt a gyermekeknek, hogy kapálhattak, gereblyézhettek, megtisztíthatták a sírokat. A kigyomlált, megszépített sírokra az előzőekben elkészített nemzetiszín szalaggal feldíszített szíveket is elhelyeztük.
Következő héten városunkba érkezett a Petőfi év tiszteletére egy interaktív múzeumbusz. A tudás és az élmény öröméért, meglátogattuk a kiállítást, ami nagy élmény volt a gyerekeknek.
A húsvét közeledtével egy délután a főtéren felállított nyuszis díszítéshez is kirándulást tettünk, a gyermekek örömmel ültek a nyuszik és a szép piros tojások közé a fűbe.
A témakör lezárásaként, a tanteremben meghallgattuk újra a hónap dalát és megbeszéltük milyen sok örömöt tudtunk együtt megélni, és mennyien kaptak és fognak kapni élményeket a mi örömünk által is.
Márciusban a témánk az „apró örömök adása-kapása” volt. Megbeszéltük a diákokkal, hogy mindenben találhatunk apró örömöt. A hétköznapokban számtalan örömforrást találhatunk. A körülöttünk lévő világban szüntelenül rácsodálkozhatunk olyan dolgokra, amik boldogságot okoznak nekünk. Jó érzés értékelni a mindennapi apró örömöket és élvezni azokat.
Beszélgettünk arról is, hogy általában mi okoz örömet a diákoknak és éppen akkor, a jelenben minek örülnek. Nagyon szeretnek együtt lenni családjukkal, barátaikkal.
Elolvastuk A tizenkét hónap című mesét. Minden évszak minden érzékszervünkre hat. Lerajzoltuk a kellemes dolgokat. Kimentünk az iskola udvarára és megcsodáltuk a kora tavaszi természetet.
Meghallgattuk Vivaldi: Tavasz című művét.
A második foglalkozáson az apró örömök ajándékozásával foglalkoztunk. Összegyűjtöttünk párat – megcsiklandozni valakit, átölelni valakit hosszasan, egy barátot felhívni, színezni egy képet, éjszaka csillagokat nézegetni.. Az iskolában sokat nevettünk!
Márciusban ünnepeltük a Down-világnapot az iskolában. Felemás sütiket sütöttünk.

A foglalkozást relaxációs zenével egybekötött, pár perces relaxációval kezdtük, majd feltettem a kérdést, hogy ki minek örülne most a legjobban. Természetesen számos tárgyakkal/ajándékokkal és ételekkel kapcsolatos választ kaptam. Ezután felolvastam egy listát, és arra kértem a gyerekeket, hogy amikor valami olyan elnevezést hallanak, ami jó érzéssel tölti el őket, akkor tegyék fel a kezüket. Élvezettel játszottak és kíváncsian nézték, hogy a közösségből ki szereti még ugyanazt a dolgot mint ők (frissen nyírt fű illata, madárcsicsergés,ölelés, alvás stb.). A játék után felolvastam nekik A tizenkét hónap című mesét, majd arról beszélgettünk, hogy miért kapott büntetést a jó ember szomszédja, megérdemelte-e, mit érezhettek a hónapok, mikor a szavait meghallották; ezt követően közösen folytattuk a mesében megkezdett élvezetes dolgok sorolását hónapokra bontva. Végül minden gyermek elkészítette a maga apró örömök befőttjét. Arra biztattam őket, hogy minél több dolgot próbáljanak összegyűjteni és elraktározni a befőttbe 🙂 A foglalkozás végén mindenki mesélt a saját örömbefőttjéről, majd meghallgattuk a hónap dalát.
Abban a pillanatban, amikor figyelmet szentelünk akár egy fűszálnak, egy darázsnak, bámulatos, leírhatatlanul pompás világgá változik a környezetünk.
Csoportosan versenyeztünk, kreatív projektfeladatokat készítettünk.
A házi kedvencek bemutatása és a darázsgarázs tervezése, kivitelezése boldogságfokozó ereje leírhatatlan volt.
A poszteren szerepeltek adatok és rövid leírás a kedvencekről. Fényképekkel, rajzos illusztrációkkal színesítettük.
A garázs tervezéséről, elkészítéséről élménylapot készítettünk. Kerültek rá fényképek, rajzok azokról a rovarokról, amik várhatóan majd használni fogják az alkotást.
Újra használtuk a pozitív gyerek vagyok kártyákat. Új megerősítő kártyát is terveztek a gyerekek, amit hazavittek és családtagjaikkal beszélgettek róla.
Beszélgetőkör
Mesére hívó mondóka
Mese: A csokitojás születése
Vizuális tevékenység:Piros tojások díszítése ragasztással
Szabad mozgás zenére:Imádok élni
Mi tetszett legjobban a mai foglalkozáson?