A zene és az állatok nagyon közel állnak a gyerekekhez, ezért választottam ehhez való témát. A boldogságórás dalokra mozgástevékenység, ritmusfejlesztés. Az állatok iránti szeretetüket pedig kihasználva, képek, könyvek nézegetése során beszélgetés kezdeményezést indítottam arról, mit szeretnek, minek örülnek, miért hálásak. Így bekapcsolódott a mozgás, ahol a gyerekek kifejtették, ez a kedvenc tevékenységük. Ábrázolási tevékenység keretein belül lerajzolhatták, lefesthették azokat a tulajdonságokat, amelyek pozitív hatással vannak életkörülményeinkre, örömet tudnak nekünk szerezni. Mivel nem egyszerű megjeleníteni mindezt, ezért egy kitalált állatot vetettek a papírra. Örömmel láttam, hogy volt aki nagy fantáziával rendelkezik, de sajnos olyat is, aki nem tud a szabályoktól elrugaszkodni. Az alkotások a képek mellékletben láthatóak.
Apró örömök élvezete
Nagyon tetszett ez a jó kis feladat a gyerekeknek.:))
A legsikeresebb boldogság óra, délután….. jelmezbáli buli, beöltözött az osztály.
A legsikeresebb boldogság óra, délután….. jelmezbáli buli, beöltözött az osztály.
1.Boldog Dóra csengővel hív
2.Boldogságmondóka
3.Relaxációs gyakorlat 5
4 Örömleltár
5 Relaxációs gyakorlatokkal
6.Imádok élni (Bagdi B.dala)
Először felolvastam a gyerekeknek a Tudni kell megállni című kis történetet, majd beszélgettünk arról, hogy milyen apró örömforrások várnak ránk a mindennapok során. A beszélgetés után a Munkafüzet: 114. és 115. oldalán lévő feladatokat oldották meg a tanulók. Akinek kedve volt, fel is olvashatta a többieknek a kitöltött feladatát. Végül örömmandalát színeztek levezetésnek a gyerekek.
Az 5. osztállyal az Apró örömök témában az Élő hálahidat és az örömnaplót készítettük el.
Marcali Noszlopy Gáspár Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Húsvét közeledtével apró ajándékokat készültek barátaiknak.
A tanulókkal körben ülve kis szóbeli bemelegítéssel kezdtünk. Mi az az öröm? Mi az, amit élvezni tudnak? Mi után vágyakoznak? Adta magát a téma, hogy egymás számára dicséreteket fogalmazzanak meg, azt közöljék a jobb oldalukon ülővel. Miután kölcsönösen kedveskedtek egymásnak, az arcukon elégedettséget lehetett látni. Következő feladatunk egymás dicsérete volt szavak nélkül. Ez után az aktivitás után elbeszélgettünk arról, hogy melyik forma volt számukra kellemesebb: a szóbeli kedvesség vagy pedig az érintés.
A foglalkozás végén a diákok megállapították, hogy a szép szó és a kedves érintés egyaránt örömet okoz, még csak pénzbe sem kerül.
Zajzoni Rab István Középiskola
A márciusi boldogságórát összekapcsoltuk a húsvéti örömmel. Erre az ünnepre készülődve tojást írtunk méhviasszal, írókával. A siker öröme határtalan volt!