Maci csoport
Tükörkép játékot játszottunk a hét minden napján. Mivel vegyes csoportosok a gyerekek nehéz volt őket elszakítani az „utánzástól”, amit a felnőtt csinál. A hét végére azonban már ügyesen és kreatívan irányították egymást.
Apró örömök élvezete
Lásd a csodát!
Nem nagyon voltak fogékonyak a gyerekek az új témára. Reggelenként azzal próbálkoztam, hogy osszuk meg egymással, milyen apró örömök érhetnek bennünket, ha nyitott szemmel járunk a világban. Az élet apró örömeire irányítottam a figyelmüket, vegyék észre az abban rejlő apró szépségeket: egy virágzó fa, az első reggeli jó szó, egy finom ebéd…Eldöntöttük, hogy az anyák napjára saját készítésű ajándékot készítünk. Ez így is történt: több óra áldozatos kitartó munkája nyomán reméljük sikerült apró örömöket szereznünk a köszöntések során. során.
„Míg maga a meglepetés pillanatnyi lehet, a róla őrzött emlékeinket mindannyian újra és újra élénken átéljük. Ezáltal utána még hosszan ízlelgethetjük.”
A gyerekekkel egynyári virágokat ültettünk virágládákba, melyekkel az iskola környezetét szerettük volna szebbé varázsolni. Megbeszéltük milyen érzések kerítik őket hatalmukba, mikor reggelente megpillantják a gyönyörű virágainkat. Sok elismerő dicséretét kaptunk diákoktól, tanároktól a kihelyezett virágládák miatt, így nem csak nekünk, hanem az egész iskolaközösségnek is örömöt szereztünk… apró örömöt a boldogsághoz 🙂 A kertészkedés után a tanteremben relaxációs gyakorlatot végeztünk, majd a gyerekek rajzolhattak és elmesélhették a legkedvesebb örömüket. Zárásként meghallgattuk a hónap dalát.
Ha nem tudunk örülni semminek, nem vagyunk elégedettek magunkkal, s nem tudunk nyitottsággal fordulni mások felé sem. Tavasszal a színpompás virágok szirmaiba rejtettük apró örömeinket.
A mai tevékenységet rendhagyóan nem relaxálással,hanem tánccal kerdtük.
A „Jól érzem magam”dalra mozogtunk.
A meseválasztásom Égi Edina:Esőtánc c. meséje volt,majd kis drámajátékkal eljátszottuk az esőt a kezünkkel.
Fokozatok:
– Csepreg az eső:két ujjal kopogás az asztalon;
– Zuhog: zongorázás az ujjakkal;
– dörög az ég:ököllel ütöhetés az asztalon;
– lecsap: taps
– kisüt a nap: karunkat magastartásba, ujjunkat széttárjuk.
Beszélgettünk a tevékenység témájáról,mivel eleinte nem nagyon volt ötlet, a munkafüzetből kivágott képekkel segítettem.
Mindenki húzott egy képet,és megbeszéltük,melyik érzékszervünkkel tapasztaljuk.
Szivàrványt készítettünk papírból ragasztással, ahol a felhőbe beleragasztotta mindenki azt a képet, ami számára örömet okoz.
Mindenben találhatunk örömöt, akármit is teszünk. Akik élvezni tudják az adott pillanatot, azoknak nagyobb az önbizalma, elégedetebbek és optimistábbak is. Ha odafigyelünk az apró örömökre, rájövünk, milyen sok okunk van a boldogságra.
A tizenkét hónap görög népmesét olvastuk és beszélgettünk róla. Majd a közelgő húsvéti ünnepek kapcsán papírtojásokat festettünk nagy élvezettel. Valamint tyúkokat alkottunk és töltöttük meg édességgel. Örömforrásokat sorakoztattunk fel érzékszervekhez kötődően, az alábbiak hangzottak el: naplemente szépsége, cica bársonyos szőre, madarak csicsergése, dinnye zamatos íze.
Váci Mihály Katolikus Általános Iskola
A mi iskolánk is megünnepelte a boldogság világnapját március 20-án.
Reggel meglepetés fogadta az érkezőket, mindenki kapott egy piros szívecskét rajta pozitív üzenettel és egy cukorkát. A nap folyamán az alsósokkal elénekeltük Bagdi Bella Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek című dalát, a felsősökkel pedig a Jobb Veled a világ-ot.
A faliújságon elkészítettük a közös szívünket, mindenki ragaszthatott bele egy-egy lapocskát, hogy elkészülhessen a mozaik. Kiállításra kerültek a „Mi nekem a boldogság?” rajzpályázatra érkezett alkotások is. Szép munkák születtek.
Igyekeztünk több figyelmet, mosolyt, kedvességet adni egymásnak és fogadni is azokat. Megtapasztaltuk, hogy jó együtt énekelni, együtt alkotni, együtt lenni az iskolában.
Osztályszinten is fókuszba helyeztük az apró örömöket egész hónapban. Az egyik órán a Boldogságóra felsős munkafüzet (153. oldal) boldogságtippjeit használtuk fel játékosan.
Óvodánk egyéni arculatát a környezettudatos életmód fonotssága határozza meg. E miatt mi a márciusi apró örömök témáját az éledő természet a növények megfigyelése, veteményezése, rügyeztetése és csíráztatása köré csoportosítottuk. Kis városunkban van egy kertészet, ahol folyamatosan meg tudjuk figyelni a növekvő és nyíladozó virágokat. Csoportszobánkban most is vetettünk paradicsomot, metélő hagymát, virágmagokat, melyet folyamatosan a gyermekekkel együtt gonozunk, hogy már kis korban elsajátítsák a növények veteményezésével gondozásával kapcsolaotos teendőket. A növények fejlődésének folyamám is sok sok apró öröm ér minket, onnan kezve, hogy a kis palánta megjelenik a föld felszíne felett, majd minden egyes látható növekedés látványa apró örömöt kelt bennünk. A csoportszobában rügyeztetett aranyeső ága napról napra szebb és szebb lesz, mire teljesen virágba borul. A gyermekek festményt is készítettek a kinyílott növényről. Megbeszéltük a növények fejlődésének megfigyelése közben, hogy a virágok és zöldségfélk növekedése majdnem minden nap apró örömhöz jutattja az embert, ami nagyon fontos ahhoz, hogy boldogok legyünk.