A mi iskolánk is megünnepelte a boldogság világnapját március 20-án.
Reggel meglepetés fogadta az érkezőket, mindenki kapott egy piros szívecskét rajta pozitív üzenettel és egy cukorkát. A nap folyamán az alsósokkal elénekeltük Bagdi Bella Ha boldog vagy mutasd meg mindenkinek című dalát, a felsősökkel pedig a Jobb Veled a világ-ot.
A faliújságon elkészítettük a közös szívünket, mindenki ragaszthatott bele egy-egy lapocskát, hogy elkészülhessen a mozaik. Kiállításra kerültek a „Mi nekem a boldogság?” rajzpályázatra érkezett alkotások is. Szép munkák születtek.
Igyekeztünk több figyelmet, mosolyt, kedvességet adni egymásnak és fogadni is azokat. Megtapasztaltuk, hogy jó együtt énekelni, együtt alkotni, együtt lenni az iskolában.
Osztályszinten is fókuszba helyeztük az apró örömöket egész hónapban. Az egyik órán a Boldogságóra felsős munkafüzet (153. oldal) boldogságtippjeit használtuk fel játékosan.
Apró örömök élvezete
Óvodánk egyéni arculatát a környezettudatos életmód fonotssága határozza meg. E miatt mi a márciusi apró örömök témáját az éledő természet a növények megfigyelése, veteményezése, rügyeztetése és csíráztatása köré csoportosítottuk. Kis városunkban van egy kertészet, ahol folyamatosan meg tudjuk figyelni a növekvő és nyíladozó virágokat. Csoportszobánkban most is vetettünk paradicsomot, metélő hagymát, virágmagokat, melyet folyamatosan a gyermekekkel együtt gonozunk, hogy már kis korban elsajátítsák a növények veteményezésével gondozásával kapcsolaotos teendőket. A növények fejlődésének folyamám is sok sok apró öröm ér minket, onnan kezve, hogy a kis palánta megjelenik a föld felszíne felett, majd minden egyes látható növekedés látványa apró örömöt kelt bennünk. A csoportszobában rügyeztetett aranyeső ága napról napra szebb és szebb lesz, mire teljesen virágba borul. A gyermekek festményt is készítettek a kinyílott növényről. Megbeszéltük a növények fejlődésének megfigyelése közben, hogy a virágok és zöldségfélk növekedése majdnem minden nap apró örömhöz jutattja az embert, ami nagyon fontos ahhoz, hogy boldogok legyünk.

Segítenek a kis örömforrások a nehézségek leküzdésében. Vegyük észre ezeket!
Osztályunkkal egy örömteli napot tartottunk, ugyanis ellátogattunk a győri műkorcsolyapályára, ahol vidám, tartalmas élményekben volt részünk. Ezen apró örömök még jobban összekovácsolják az osztályt.
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Reflexió az óráról
A gyerekek a ráhangoló részben az Itt a szemem, itt a szám … kezdetű utánzó, mozgásos játékot szívesen végezték..
Beszélgettünk arról, hogy mi okoz örömet nekünk.
Melyek azok az apró dolgok, amitől boldognak érezzük magunkat.
Apró örömöket gyűjtöttünk az 5 érzékszervünkkel.
(Látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás.)
Dobtunk az érzékszerv kockával és választottunk hozzá képeket a tábláról.
Megbeszéltük, hogy melyik érzékszervünkkel érzékeljük azt leginkább.
Megvitattuk, hogy nem mindenki veszi észre a körülötte lévő örömet adó dolgokat.
Megismertük A tizenkét hónap c. görög népmesét.
A mese tanulsága az volt, hogy mindegyik évszak, hónap gyönyörű.
Beszélgettünk arról, hogy kinek melyik a kedvenc hónapja.
Miért?
Activityt játszottunk.A gyerekek eljátszották, hogy mit szeretnek az általuk választott évszakban csinálni.
Ennek a feladatnak jelentős motivációs ereje volt az órán.
A rajzos feladat is jól sikerült, amiben a négy évszakhoz kapcsolódóan kellett az adott időszakra jellemző örömforrásokat lerajzolni.
Hisz egész évben lehet okunk boldognak lenni.
A testrészek dalát is elénekeltük utánzó mozgással.
Az óra végén „öröm leltárt” készítettünk.
Az aznapi örömeinket gyűjtöttük össze.
A mellékelt képek is jól szemléltetik, hogy a gyerekek meglátták az évszakokban rejlő apró örömöket is.
A március kicsit mozgalmasra sikerült minden tekintetben, nőnap alkalmából megünnepeltük a lányokat és a fiúk gondolva az összes kislányra, nagylányra és asszonyra a csoportban megleptek minket virággal, édesanyával közösen készített hajcsattal, sőt süteménnyel is. Ezek az apró kis dolgok olyan örömöt hoztak a csoportba, hogy meghatottan néztük a csillogó gyermekszemeket.
Majd készültünk nemzeti ünnepünkre, gyönyörű népviseletben énekeltük a katona dalokat, mondókáztunk, verseltünk, így emlékezve forradalmunk hőseire.
Majd közeledve a víz világnapja, egyik kisfiúnk nagy szeretettel hívott meg minket horgászboltjukba, hogy nézzük meg a halacskákat, így március 22.én egy nagyot sétáltunk ami már nagyon jól esett mindenkinek, ellátogattunk a horgászboltba, búcsúzáskor egyik kisfiúnak eszébe jutott, hogy úgy köszönjük meg a kisfiú apukájának hogy eljöhettünk, hogy énekeljünk neki, így a csoport kedvenc énekét a Tavaszi szél vizet áraszt énekeltük! Mivel közeleg a húsvét, ahogy mentünk vissza az óvodába, a közeli virágboltban barkaágat vettünk, tojásfának. Ez volt a mi igazi örömsétánk!
Húsvétra készülve, jellegzetes húsvéti ételeket kóstoltunk tojást, sós, édeskalácsot, sonkát,retket és újhagymát is. Csukott szemmel is játszottuk a kóstolást. Tojás szedő játékot játszottunk csukott szemmel az udvaron.
Mesénk Rozika és a húsvéti tojás volt. Beszélgettünk a meséről! A tankönyv meséjét alvásidőben olvastuk. Napközben népdalokat hallgattunk, alvásidőben nyugtató, relaxáló zenéket.
Minden évben locsolkodást tartunk, őrizzük népi hagyományaink, idén sem volt másképp! A szülők segítségével igazi húsvéti lakomát ülhettünk és a kislányok is készültek a fiúknak tojással, megköszönve a locsolkodást.
Ez a hónap teli volt apró örömökkel igazán és a csoportunk ablaka előtti szilfára galampár fészkelt, akiket halkan , csendben figyelünk.
Az egymásra épülő témákat próbáltuk a megfelelő időben feldolgozni, átbeszélni. Az esetek többségében egy külső helyszínen (parkban) tartottam meg az órákat, mivel azt vettem észre, hogy ott a gyerekek jobban megnyílnak, egy kötetlenebb beszélgetés tud kialakulni. Érdekes volt látni és hallani, hogy az alapjában zárkózott csoport, hogyan reagál ezekhez a témakörökhöz. A „Célok kitűzése és elérése” volt az amit alaposabban átrágtunk a korcsoport miatt, szerintem ez volt a legérdekesebb számukra, mivel minden év elején írtunk „kis célokat”, amiket következő évben elolvastunk és saját maguknak is meglepetés volt, hogy ki-mit valósított meg. Az optimizmus gyakorlása és az apró örömök könnyed témakörnek tűntek, de rá kellett jönnöm közben, hogy sokszor teljesen elveszettek a monoton hétköznapokban és csak a negatív dolgokat veszik észre. Bízom benne, hogy a játékos feladatok segítségével több pozitív érzést tapasztalnak meg. Jövőre is folytatjuk a közös munkánkat. 🙂

Foglalkozásterv 7. –Apró örömök élvezete
Boldogságóra vezetője:
Faragó-Flaskay Szabolcsné
Monori Tesz-Vesz Óvoda, 2023/2024
Katica csoport, vegyes korcsoport
Szervezési feladatok csoportszoba előkészítése:
-fagyizás külső helyszínen, gluténmentes jégkrém biztosítása a glutén érzékeny kislánynak
-Örömséta kirándulás leszervezése, papír zsebkendő, váltóruha a kicsiknek, ivóvíz
-a vendéglátónak (egyik társuk sni, elfogadását segíti, hogy ellátogatunk hozzá és más környezetben találkozhatnak) rajzok készítéséhez színes ceruzák, papír, zsírkréta
Ráhangolás:
-Munkafüzet 55. oldalán található feladat megoldása
-Miért szeretem Alexet –rajz készítése
Relaxáció:
Tavaszi szél vizet áraszt című dal eléneklése
Kicsi vagyok én
Majd megnövök én
Én leszek a legboldogabb
A Föld kerekén
Majd elmesélem Bezzeg Anna: Újra együtt című meséjét.
Reflektálás:
Hogy segíthetünk azoknak, akiknek valamelyik érzékszervük nem jól működik? (érzékenyítés)
Majd Örömséta, fagyizás, ellátogatás Alexékhez.
Téma továbbadása:
– munkafüzet 54. oldalán található apró örömök jelének színezése, otthoni feladatmegoldás
Felhasznált irodalom
• Bagdi Bella – Prof. Dr. Bagdy Emőke – Tabajdi Éva:
Boldogságóra kézikönyv pedagógusoknak és szülőknek,
3-6 éveseknek
• Bagdi Bella – Bezzeg Andrea:
Boldogságóra készségfejlesztő, kifestő és színező munkafüzet
3-6 éveseknek