MAGYAR TANNYELVŰ ALAPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM, POZSONY
Alsótagozat 2.osztály
Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium
MAGYAR TANNYELVŰ ALAPISKOLA ÉS GIMNÁZIUM, POZSONY
Alsótagozat 2.osztály
Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola
„… hogy elszaladt az idő!” – mondogatjuk gyakran így a 8. osztály vége felé! Az évszakokhoz kötődő legboldogabb közös és egyéni élményeinket, apró örömeinket idéztük föl és osztottuk meg a tablónkon.
Szent Tamás Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola
Ebben a hónapban apró örömeinkről beszélgettünk a gyerekekkel. Nagyon hasznos volt az óra, mert kiderült, mennyi mindennek lehet örülni nap mint nap, ami mellett egyébként közömbösen megyünk el, és sajnos mindig arra koncentrálunk, ami nincs, ami hiányzik. Úgy érzem, a tanulók elgondolkoztak ezen, és ők is egyetértettek azzal, hogy az apró örömöket kell keresni, és nem a nagy csodákat várni.
Életünk apró örömei
A harmadik osztályos gyerekek márciusi, apró örömeink témájú boldogságórája igazán színes, és valódi, őszinte örömökkel teli volt. A gyerekek kiválóan értenek hozzá, milyen módokon, mely eszközeink segítségével tudunk felhőtlen örülni az élet legapróbb csodáinak is, sőt mi tanulhatnánk tőlük, hogy minél több, amúgy megszokott életünk természetes velejárójaként is képesek legyünk ezeket értékelni, hálát adni értük.
Relaxációs játék, meditáció, színező, Bagdi Bella e havi dala – elengedhetetlen részei az óráknak. Lehetőségeket boncolgattunk az örömszerzés, illetve örömhöz jutás témákban. A tanulók nagyon empatikusan, kreatívan, nyitottan gondolkodnak a másiknak való örömszerzés csodálatos érzéséről. Összegyűjtöttük nagyon sok dolgot például arról, miért és kiknek is lehetünk hálásak az életünkben. Kakukktojást játszottunk, megbeszéltük, hogy nem a pénz az, ami igazán boldoggá tesz minket. Ismét színes, vidám és üdítő élményekkel gazdagodtunk. Köszönjük!
Porthné Tölgyesi Dóra – osztályfőnök
Zajzoni Rab István Középiskola
A legnagyobb örömünket az okozta, hogy húsvétra készülődve belekóstoltunk a tojásírás tudományába. Megismertünk néhány helybéli tojásmintát, mint a csillagos, tökmagos, gereblyés, fenyőágas. Kész művészet méhviasszal és írókával mintát rajzolni a tojásra festés előtt! Fiúk, lányok együtt dolgoztak nagy érdeklődéssel és sikerrel.