
Apró örömök élvezete


Az Aszalói Göőz József Általános Iskola felső tagozatos tanulószobai csoportja nagy örömmel és lelkesen készítette a vidám, színes apró örömöket ábrázoló tablót.
Az apró örömök témakörben elolvastuk a javasolt mesét. Elkészítettük a Boldogságszigeteket, ahol egy-egy sziget egy-egy évszakot szimbolizál. A gyerekek csoportmunkában dolgoztak, lerajzolták, majd elmesélték az évszakhoz kapcsolódó legkedvesebb élményeiket.
Bélapátfalvai Petőfi Sándor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola
A tanulók nagyon élvezték a témát. Rengeteg gondolat jutott eszükbe.
KSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
Az órán mindenki elmondta a mai nap történései közül, mi okozott neki örömöt. S megbeszéltük, hogy tudatosan keressük ezeket minden nap.
Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
Nem okozott gondot kisdiákjaimnak, hogy örömforrásokat találjanak. Tulajdonképpen egész tanévben kerestük, és találtunk is jó sokat. Voltak köztük anyagi jellegűek, de többségében lelki örömforrásaink vannak. Ez csudajó dolog.
Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola Béke Általános Iskolája
Miért, hogyan lehet hálás egy negyedikes kisgyerek az érzékszerveinek? Az első beszélgetésünk alkalmával többen nem értették, hogy miért is erről beszélünk most. Azután szép csendben előjöttek az emlékek, a hónapban megélt pillanatok. „Hálás vagyok a szememnek, mert ebben a hónapban a barátnőmmel ülhetek egy padban, így sokat láthatom őt! Hálás vagyok a fülemnek, mert most kezdtem Kiskórusra járni, és nagyon tetszenek a dalok, amiket ott hallhatok és énekelhetek. Hálás vagyok a kezemnek, mert először kaptam 5-öst technikából a húsvéti nyuszimra. Hálás vagyok a orromnak, mert a „Sütinapon” megéreztem a finom illatokat! Hálás vagyok a számnak, mert amikor a VODAFONE itt volt megkóstolhattam a finom falatokat!”
Ilyen és ehhez hasonló apró, sőt nagy öröm értek bennünket! Márciusban örökbe fogadta iskolánkat a VODAFONE Szolgáltatási Központ. Az eseményt egy kis ünnepély koronázta meg, ahol a mi osztályunk adta a műsort. A gyerekeknek óriási öröm, és izgalom volt, hogy ők lettek kiválasztva. Boldogan próbáltak, készültek és vettek részt az eseményen. A kapott ajándékcsomag is nagy örömet okozott.
A nagy öröm után jó volt az évszakfa elkészítésekor örülni az apró örömüknek is. Örömet okoznak nekik az őszi levelek, mert lehet egymást dobálni vele, és jókat játszani az avarban. Az idei télen volt végre hó, így lehetett hóembert építeni, hógolyózni. A fák rügyező ágainak, az iskolai fákon éneklő, és fészkén ülő kismadárnak is tudunk örülni. A jó idő is mosolyt csal az arcunkra, mert végre ki lehet menni az udvarra és nagyokat lehet focizni. Az elkövetkező nyárron pedig várjuk a strandolást, a fagyizást, a virágos erdőben való sétát.
Ezért írtam a bevezetőmben: Sok kicsi sokra megy, még az apró örömökből is!
Petőfi Sándor Általános Iskola
Egy örömteli év címszó alatt a hatodikos VICCESEK évszakokra bontva idézték fel örömeiket, mindenki azt az évszakot rajzolta majd le, amelyikhez több örömteli tevékenység vagy pillanat kapcsolódott.