Fontos és aktuális téma ez a csoportunkba járó gyerekek számára. Sokszor észrevesszük, hogy a családokban átértékelődnek az igazi örömök. A temérdek mennyiségű nagy és hatalmas játékoknak 🙁 , a szülők által ígért, a gyerekek által kikövetelt finomságnak 🙁 , csak ideig, óráig örülnek a gyerekek….értéktelenné, megszokottá válik sok minden, miközben elsiklunk az élet igazán fontos „apró”? örömei mellett 🙁 Pedig 1-1 megtalált makknak, üres csigaháznak, egy apró mosolynak egy biztató kacsintásnak milyen hatalmas értéke van.
Kiemelten fontosnak tartjuk, az élet apró örömeinek felfedezését, hiszen, ha az apró örömökre odafigyelünk, boldogabb emberekké válhatunk.
A hónap dalának meghallgatásával kezdtük a napunkat.
Felvettük a mindent látó távcsövünket és napunkra a varázstávcsövön keresztül tekintettünk. Értékes apró örömöket kerestünk. Fantasztikus felfedezések születtek, hiszen öröm ért minket, ha felvették a szalvétánkat, ha találtunk egy üres csigaházat, felfedeztük az udvaron az első gólyánkat, sikerült a kancsóból töltenünk, öröm ért minket, ha segíthettünk egymásnak és megköszöntük azt, öröm ért egy bátorító mosoly során is és még nagyobb öröm ért minket mikor kibújt a napocska és rövid ideig megmelengette az arcunkat…. Úgy gondoljuk, az apró örömök felfedezése és megélése hozzá járul ahhoz, hogy boldogabb, életszerető és életvidám kisemberek váljanak belőlünk. A gyerekeket kértük, hogy ezen a napon a varázstávcsövet adják oda szüleiknek is és együtt keressék meg otthon is az apró örömöket. Értékes, örömteli pillanatok voltak ezek. Hisszük, hogy a tudatossággal rájövünk arra, hogy „milyen sok okunk van az életben a boldogságra”
Apró örömök élvezete

Az óra elején arról beszéltünk a gyerekekkel, hogy az ébredésüktől az óra kezdetéig milyen apró, örömteli dolgok érték őket. Sokféle jó dolgot mondtak, pl. nem aludtam el, nem késtem le a buszt, jó jegyet kaptam, kisütött a nap, madárcsicsergésre ébredtem, finom reggelit ettem stb) Megbeszéltük, hogy ezeket a dolgokat az érzékszerveink segítségével fogjuk fel, majd csapatokat alakítottunk és minden csapat kapott egy érzékszervet, amit csomagoló papírra lerajzoltak és minden csapattag lerajzolt 1-2 olyan dolgot a napból, amit az adott érzékszervével örömforrásként élt meg. Az elkészült alkotásokat táblára tettük és kielemeztük.

Jászszentlászlói Szent László Általános Iskola
A foglalkozást egy „Vass Albert” idézet megbeszélésével kezdtük.
„Minden napnak van valami öröme.
Neveld rá a szemedet, hogy meglássa azt.”
Megvitattuk, hogy ki mennyi időt tölt azzal, hogy élvezze az élet nyújtotta apró örömöket. Tanulságos, tartalmas beszélgetés alakult ki. Az óra második felében csoportokra osztva megszerkesztették az újságcikket, melyben csak pozitív események szerepeltek. Az apró örömök meditációjával zártuk az órát.

Papp Bertalan Ószőlői Általános Iskola
Március az apró örömök hónapja a program tematikájában, de az osztályunk életében a nagy örömöké is volt.
Táncpróbák, ruhapróba, nyitótánc az alapítványi bálon, Bagdi Bella koncert Szolnokon, sikeres felvételi elbeszélgetések, tablófotózás… Olyan élmények ezek, melyek meghatározták a gyerekek alaphangulatát, és ennek köszönhetően sokkal nyitottabbakká tették őket az apró örömök észrevételére, élvezetére. Ilyen pozitív légkörben kezdtünk hozzá az e havi munkánkhoz.
A téma földolgozása során, az első órán az apró örömök felismeréséről, értékeléséről, jelentőségéről beszélgettünk. Megállapítottuk, hogy ezek folyamatosan jelen vannak az életünkben, csak nyitott szemmel, füllel kell járnunk, s az összes érzékszervünkkel törekednünk kell azok befogadására, élvezetére ahhoz, hogy minél többször megéljük a béke, a megelégedettség érzését.
A beszélgetést követően kis csoportokban foglalkoztunk tovább a témával a következő órákon. Az osztály egy része apró örömökből egy egész gyűjteményt állított össze. Voltak, akik cikkeket írtak az „Ószőlői Napló” nevű fiktív újság egy „Jó hírek” című rendkívüli kiadványába. Mások egy színes tablót készítettek az érzékszerveinkkel érzékelhető apró örömökről.
Úgy érzem, ebben a hónapban sem tétlenkedtünk, munkánk eredményeit mutatják a feltöltött képek.

Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégium
Boldogságóra
Téma:Apró örömök élvezete
Helyszín:BEKK M19-es épület II/2-es tanulószoba
Időpont:2018.december 18. kedd 20 óra
Foglalkozásvezető:Ludányi Tibor nevelőtanár
A március hónapban megtartott boldogságóra címe az apró örömök élvezete volt. A foglalkozás első részében mindenki fölidézett egy, a mindennapjait jobbá tevő örömforrást. Ezt követően mindenki leírta egy kis cetlire ezt a dolgot, és felragasztották egy közös felületre, ami által jól láthatóvá vált, hogy kinek mi teszi jobbá a napjait. A foglalkozást egy rövid szituációs gyakorlat tette teljessé, melyben néhány önként jelentkező diák vett részt: néhány örömmel megélt jelenetet mutattak be a mindennapjaikból.


Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskola
Az apró örömök élvezetét testbeszéd útján, mimikai játékokkal is megelevenítettük.

Szerencsi Szakképzési Centrum - Tokaji Ferenc Gimnáziuma és Szakgimnáziuma
Az apró örömök élvezete az egyik kedvenc hónapunk. Mindenki megrajzolta azt a kedvenc pici dolgot, amely apró örömöt szerez neki az egyik érzékszervén keresztül. Szerepelnek többek között az otthon illata, a kis állatuk bundájának tapintása, egy finom csokoládé íze, a madarak csicsergése, a napfény érzése a bőrükön vagy egy vicces videó megnézése. Ezeket érzékszervek szerint csoportosítottuk, majd rendhagyó tablót készítettünk belőlük.

Kunszentmártoni Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Nagyon sok öröm ért bennünket ebben a hónapban.Részt vettünk a Ki mit tud ? iskolai vetélkedőn ahol 14 tanulóm mutatta be közönség előtt , hogy miben tehetséges.A március 15-i műsorban is sok tanuló szerepelt nagy sikerrel az iskolai és a városi műsorban is.A Boldogság Világnapjának programját az osztály szervezte meg.Ezek a történések nagyon sok örömteli pillanatot okoztak és szép emlékeket !