Kicsit megkésve, de elkészült a montázsunk apró örömeinkről.


Siófoki Széchenyi István Általános Iskola Kiliti iskolarész
Kicsit megkésve, de elkészült a montázsunk apró örömeinkről.


Kicsi osztályközösségünkben, a gyerekek megtanulják azt, hogyan számíthatnak egymásra és hogy lehet egy jó szóval is örömet, vigaszt nyújtani társaiknak. A Mackó Kuckó egy olyan hely, ahol elbújhatnak egyedül, vagy társaikkal és kibeszélhetik a problémáikat, megpihenhetnek ha elfáradnak. Sokszor együtt megyünk be és olvasókuckónak használjuk, ahol kedvenc meséinket olvassuk fel egymásnak.

Aranyossy Ágoston Református Óvoda és Általános Iskola
Ezt az anyagot egy rendhagyó napot dolgoztuk fel.
Minden évben ünnepségsorozattal emlékezünk meg az intézményünk névadójáról. Ezen a napon beszélgettünk az apró örömökről, majd délután ennek a témának a szellemében virágokat ültetett minden osztály egy-egy virágágyásba. A gyerekek nagyon boldogan vetették bele magukat a munkába, és kíváncsian várjuk, hogy egy apró kis palántából, virágmagból mekkora örömünk lesz pár hét múlva. Minden osztály maga gondozza a saját virágágyását, veteményesét.






Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola
Gárdonyi Géza és Szegi Suli Általános Iskola, Csonkahegyhát 4. osztály