A téma feldolgozását relaxációval és Bagdi Bella: Imádok élni c. énekével kezdtük. A tavasz beköszöntével beszélgettünk az időjárásról, milyen változásokat figyeltek meg a gyermekek.
Reggelente még fázósan didergünk, de a kora tavaszi napsütés hamar átmelegíti a levegőt, melyben mindenki boldogan sütkérezik. A tavasz a változás időszaka, napról napra egyre több élőlény ébred fel hosszú téli álmából, langyos szellő üde virágillatokat repít puha szárnyain, és sorra érkeznek meg vándormadaraink, a hosszú útjukról.
A gyerekekkel magokat ültettünk virágcserébe. Megismerkedhettek a föld szerkezetével, a magokkal, amit megfoghattak a földbe helyezés során. Megöntözték a magokat, és megbeszéltük, hogy mi szükséges a növény fejlődéséhez. Az ültetés folyamata végig jó hangulatban telt, látszott, hogy a gyerekek örömmel vettek részt a tevékenységben.
Itt a tavasz, egyre több állat bukkan fel téli menedékéből, figyeljünk rájuk, de csak a szemünkkel!
A kisállatokat (rovarok,bogarak) is lehet szeretni, de csak messziről, hiszen nagyon sérülékenyek, a nagy szeretésben könnyen bajuk eshet. Az udvarunkban lévő bogártanyát is rendezgettük ami, menedékül szolgál nekik.
Apró örömök élvezete
Beszámoló az elvégzett feladatokról:
Március az apró örömök felfedezésének, keresésének, megtalálásának és élvezetének a hónapja. Azonban kicsit elszomorított bennünket, hogy az iskola falai között sajnos csak 1 hétig tehettük a dolgunkat, hiszen a koronavírus felerősödése miatt március 8-tól ismét távoktatásra kényszerültünk. Ebben a rövid időszakban is születtek azonban alkotások közös munkánk gyümölcseként, amik örömmel töltöttek el minket.
Mindenki megértette, hogy nagyon fontos a jelenben való bennmaradás tevékenységeink végzése közben, hiszen csak ekkor tudjuk megélni és élvezni a vele járó élményeket, így juthatunk el a „sikerült” boldogító érzéséhez. Pillanatnyi örömök felfedezéséhez pedig nagyon egyszerű az út, hiszen csak érzékszerveinket kell bevonni a folyamatba, tehát nyitott szemmel, figyelő füllel, szimatoló orral, ha kell felfedező tapintással kell szemlélni a világot, élvezni a természet szépségeit.
Fő feladatként készítettünk egy boldogságtérképet, amire március 1-től kezdve vidám mosolygós arcokat ragasztottunk, ha bármilyen öröm, boldogság vagy hálaérzés töltött el bennünket. (Az 5 nap alatt is tele lett a térkép smiley-kal, mi lett volna, ha március 5-e után is jártunk volna iskolába?) Rajz órán pedig a negyedikes csoportommal, egyéni mintatervek alapján „hétmérföldes zoknikat” készítettünk, hogy könnyedén be tudjuk járni elméletben a boldogságtérkép elképzelt helyszíneit. Az ügyesebb és gyorsabb gyerekek „örömkastélyokat” is színezhettek, amik azért voltak jelentősek, mert bennük lakik a boldogság forrása, ezért, ha szomorúak vagyunk, csak odaképzeljük magunkat és máris jobban lehetünk.
Mindnyájunk örömére egy színes, vidám faliújságot is készítettünk a közelgő Március 15-re való készülődés kapcsán, ami nagyon szépre sikeredett. Együtt örvendeztünk az elkészült ünnepi tablónak. A feszültségek oldásához új játékokat is játszottunk (pl. bazinga, boldogságkörök, csapatépítő játékok), amik ismételten jó érzéseink fenntartását szolgálták, jókedvre derítettek minket.
Az „örömkereső” sétánk sajnos idén is elmaradt az iskolabezárás miatt, de remélem, hogy a gyerekek emlékezni fognak az itt tanultakra és szívesen sétálnak családtagjaikkal a természetben apró és nagyobb örömök felfedezésének a reményében.
Veszprémi Egry Úti Körzeti Óvoda
A téma feldolgozását relaxációval és Bagdi Bella: Imádok élni c. énekével kezdtük. A tavasz beköszöntével beszélgettünk az időjárásról, milyen változásokat figyeltek meg a gyermekek. A szülőkkel való séták alkalmával észrevették-e a kertekben nyíló virágokat. (hóvirág, ibolya, krókusz). Az apró örömöket a színek segítségével közelítettük meg. A színek jelentősen befolyásolják az érzéseinket és a viselkedésünket, ezért fontos, hogy vidámságot, örömet és színt csempésszünk a mindennapjaitokba. Olyan színes virágokkal, pillangókkal díszítettük fel a csoportszobánkat, amelyek megragadják a figyelmünket, örömmel és energiával társulnak. A közelgő nőnapra színes virágokat ragasztottunk, hogy a színek által az otthonokba is jókedvet, boldogságot csempésszünk.
A témát relaxációval kezdtem .A jól begyakorolt, ismert tevékenységet örömmel végzik a gyermekek. Beszélgetést kezdeményeztem az örömről. Kinek ki okoz örömet. Meglepően komoly válaszokat kaptam a 4 éveseimtől. Pl: kistestvére van, barátja van, stb.
A téma feldolgozását mesemondással folytattam. Tetszett a gyermekeknek a dinós mese,melynek megértését irányított kérdésekkel ellenőriztem. Befejezésül kiszínezték a a dinós színezőt és meghallgattuk közben a témához kapcsolódó dalt.

Relaxációs gyakorlat: Repül a madár, szárnyalva száll… -gyakorlattal
Boldog Dóra- mondókával hívom mesére a gyermekeket.
Mese: Bezzeg Andrea. Újra együtt!- meséje
Beszélgetés az érzékszervekről, arról melyek a kellemes, vagy kellemetlen ízek, szagok, tapintható dolgok. Beszélgetünk arról milyen lehet, ha valakinek nem megfelelően működnek ezek az érzékszervek.
Lerajzolunk egy gyermeket körberajzolással. Érzékszerveket hangsúlyozzuk.
Megkóstoljuk a mézet, mézes teát.Kellemes relaxációs zenét hallgatunk.
A beteg gyermekek támogatására szolgáló kupakgyűjtő szívbe kupakokat helyezünk.