Azért választottam a hónapunk mottójának azt, hogy öröm minden együtt töltött nap, mert az újra kialakult helyzet még inkább ezt az érzést váltja ki belőlünk. A hónap első boldogság óráján éppen, hogy megközelítettük a témát. Beszélgettünk, kinek mi okozza e legnagyobb örömöt az életében. A hosszúra sikeredett bevezető ráébresztett arra, hogy a kis osztályomba járó gyerekek nem igazán a mindennapokban keresik a boldogságukat, s nem mindig látják meg a legegyszerűbb dolgokat, aminek igazán örülni lehet. Épp ezért az óra második felében egy kis kézműves foglalkozás keretén belül ráébresztettem őket, hogy a természet és a benne rejlő élőlények is milyen örömeket adhatnak nekünk. Kis tavaszi virágokat és madarakat festettünk, nyírtunk, ragasztottunk. A második órára egy örömszerző sétát terveztem a településeinken belül (két település határán van az iskolánk), amely keretében gyönyörködhettünk volna a megújuló tavaszi természetben. Sajnos ezt már csak otthoni feladatként tudtam tanítványaimnak javasolni. Az elkövetkező hetekben online órákon tartottam a gyerekekkel a kapcsolatot. Feldolgoztuk A tizenkét hónap című görög népmesét, beszélgettünk az életünkben fellelhető örömforrásokról is.
A szülőket is bevontuk a foglalkozásokba. Aki szerette volna, velünk együtt hallgathatta meg a hónap dalát – Bagdi Bella: Imádok élni- és segíthetett ötletelni a gyermekének, milyen örömszerző technikákat alkalmazhatunk a mindennapokban. Hálás vagyok azokért az alkalmakért, melyeket a gyerekekkel tölthettem, ha még online formában is.
Apró örömök élvezete
A márciusi boldogságórát online keretek között tartottuk meg.
A gyerekeket megkértem, hogy készítsenek rajzot vagy küldjenek fotót olyan hétköznapi dolgokról , amelyek örömöt okoznak nekik.
Feladatként kapták az érzékszerveikhez kapcsolódó örömforrások bemutatását is.
Az apró örömök hónapja idén sem úgy valósulhatott meg, ahogy terveztem. A hónap elején apró örömünk az lett, hogy – igaz, csak néhány gyerekkel-de lovaggá üthettük a tornán részt vevő lovagokat, akik kiállták a próbát. Így zárult a megküzdések hónapjában elkezdett lovagi projektünk. Apró örömeink felismerésére, megélésére egy kedves mese segítségével online hívta fel a figyelmet Boldog Dóra. A mese a mindig jót szóló kis szekérről szólt, aki jártában- keltében észrevette az őt körülvevő világ szépségeit (gyönyörű virág, madárcsicsergés, földet itató eső) és meg is köszönte, meg is dícsérte. Jutalma nem is maradt el, minden rakománya arannyá változott. Boldog Dóra megkérte a gyerekeket ők is kövessék a kis szekér példáját. A víz világnapja kapcsán egy vizes kísérletet osztottam meg a gyerekekkel, annak a csodának felismerését, hogyan jut el a víz a gyökertől a tulipán szirmáig. Festett vízzel téve láthatóvá a virág erezetetét, ezáltal a minket körülvevő világ gyönyörűségét. Egy otthon, könnyen elkészíthető illatosító (víz, zselatin, illóolaj, ételfesték) receptjét is megosztottam, hogy finom illatokat is élvezhessünk. Egy kisfiú kedvet kapott és több hasonló vizes kísérletet mutatott be nekünk. Most újra ” életmentő” lehet számunkra, hogy figyelmünk fókuszát az örömökre (legyen az bármilyen apró) irányítsuk. Hálás köszönet. 😘 ❤️
A márciusi boldogságórát online keretek között tartottuk meg.
A gyerekeket megkértem, hogy készítsenek rajzot vagy küldjenek fotót olyan hétköznapi dolgokról , amelyek örömöt okoznak nekik.
Feladatként kapták az érzékszerveikhez kapcsolódó örömforrások bemutatását is.
A személyes találkozó hiányában a gyerekek rajzban küldték el számukra mik is jelentik az élet apró örömeit.
Sokaknak most sok öröm nem beteljesíthető, ezért is rajzolták le, hátha minél hamarabb minden visszazökken a régi kerékvágásba.
Sokan a rokonokkal, barátokkal való játékot rajzolták le, míg mások a hobbijukat (főzés, biciklizés, legozás).
Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI
Ebben a hónapban a boldogságórák ismét online formában zajlottak. A gyerekeknek igyekeztem online is olyan feladatokkal készülni melyek érdekesek, izgalmasak és jól körüljárják a témát. Nagyon jó érzés volt olvasni, amiket online küldtek nekem. A gondolataikat, és érzéseiket. Nagyon szép rajzok is születtek. A havi feladatként az örömhelyeket rajzolták le, azt a helyet ahol a legboldogabbnak érzik magukat. Volt aki az iskolát rajzolta, volt aki egy parkot vagy tópartot. Ezekből a képekből készítettem el egy plakátot. 🙂
Hétköznapi életünkben igen fontos szerepet töltenek be azok a dolgok amelyek örömet okoznak, örömet jelentenek számunkra. Ezért is gondoltam úgy, hogy ebben az ismét rendkívüli helyzetben a szülők segítségével valósítom meg Boldogságóránkat . Aktuális témánkat az Apró örömök témát közösen dolgozzuk fel .Bezzeg Andrea Újra együtt meséjéhez készítettem egy power point bemutatót videó formátumba konvertálva. Megkértem őket a gyermekekkel együtt nézzék meg a két barát újra találkozásáról szóló kedves kis történetet. Aztán beszélgessenek a következő kérdésekre keresve a válaszokat:• Kik a mese főszereplői?• Melyikük volt a nagyobb, kisebb?• Milyen állatokat ismersz, akik termetüknél fogva Pirinkó házában lakhatnának? És akik Gólit házában? • Milyen apró örömei voltak Góliátnak?• Milyen apró örömei voltak Pirinkónak?• Neked mi jelent örömet? Ezt követően kértem , hogy a gyermekek készítsenek egy rajzot arról ami számukra örömet okoz a mindennapi kis életükben , vagy rajzolják le azt ami a meséből a legjobban tetszett nekik. A You Tube csatorna segítségével elérhetővé tettem a hónap dalát, az Imádok élni című dalt. Örömmel és boldogsággal töltöttek el a szülői visszajelzések , illetve a megküldött gyermeki alkotások. A rendkívüli szünet miatt a boldogságóra megvalósítása sajátos formában zajlott. Azonban akik – gyermekek, szüleik és én 🙂 – részeseivé váltunk egészen biztosan új örömökkel gazdagodtunk.
Tiszakanyári Hunyadi Mátyás Általános Iskola
Havi boldogságóránk online térben zajlott, megbeszéltük kinek , milyen apró örömei vannak ebben a bezárt helyzetben.Egyik tanulónk összegezte a legfontosabbakat, melynek végeredménye látható a feltöltött képünkben.
Márciusi témánk „Az apró örömök élvezete” volt.
Az óra elején feltettem a kérdést, hogy mi a különbség az öröm és az apró öröm között. Csak kevesen értették meg igazán elsőre a különbséget. Miután tisztáztuk, a beszélgetésből kiderült, hogy a többség számára az öröm fogalma azonos az elégedettséggel, és – bevallásuk szerint – az apró örömök mellett gyakran elmennek a mindennapokban.
Ezután azt kértem, írják le, hogy abban a pillanatban éppen minek örülnek.
Majd arra kértem a diákokat, hogy 5 perc alatt készítsenek fényképet is a környezetükben arról, ami éppen akkor örömet okoz számukra.
Ezt követően csevegtünk arról is, hogy vajon ugyanazok jelentenek-e örömet a különböző nemzedékek tagjai számára? Erre meglepően gyorsan, és ugyanazt válaszolták, hogy nem, és saját családi példákkal is alátámasztották a fiúk a véleményüket.
Majd megbeszéltük, hogy igazán akkor érezheti magát jól a bőrében valaki, ha az is fontos számára, hogy másnak is képes akár csak apró örömet szerezni. Ekkor azt kértem, hogy fejezzék be a következő mondatot:” Én azzal tudok örömet szerezni másoknak, hogy…”.
Végül azt kértem, hogy mindenki írja le, miért „kifizetődőbb” észrevenni az élet apró örömeit, miben változik meg tőle az életminőségünk. A feltett kérdéseimre, kéréseimre igen változatos válaszok és fotók születtek.
Csongrádi Batsányi János Gimnázium és Kollégium
A hónap mottója magában foglalja azt a témát, amellyel a március hónap folyamán foglalkoztunk iskolánkban a boldogságórákon. Talán nem túlzás azt állítani, hogy az apró örömök nemcsak ebben a hónapban fontosak, hanem egész életünkben is, de a március hónapot szántuk arra, hogy tudatosabban fókuszáljunk a téma adta lehetőségekre, és egyúttal olyan tevékenységeket is megvalósítsunk amelyek a mindennapi apró örömeink köré csoportosulnak. Valójában ez az egyik leghálásabb téma az összes közül, mert számos olyan helyzet adódik a mindennapi életünkben, amikor részesei lehetünk örömteli pillanatoknak és másoknak is tudunk apró örömöket szerezni.
Mivel a március hónap második hete digitális oktatással indult a felsősöknek is, ezért – alkalmazkodva a régi-új helyzethez – első ötletként online módon igyekeztünk apró örömökkel kedveskedni az osztályba járó diákoknak. A fiúk (osztályfőnöki instrukciók alapján) egyedi szófelhőt készítettek az általuk választott lányoknak (a jó tulajdonságaikat összegyűjtve), és ezt egy e-mailben nőnapi jókívánságokkal kiküldtük számukra. A Down-szindróma napjához is csatlakoztunk az osztállyal (március 21-én), így közös fotóval, felemás zoknikkal igyekeztünk örömet szerezni, támogatni olyan családokat, akiknek igazán szeretetteljes az életük, még akkor is, ha esetlegesen több nehézséggel kell megküzdeniük a mindennapokban. Ez jóleső érzéssel tölthetett el mindenkit, hiszen a másokra való odafigyelés is lehet apró öröm az életben. A téma zárásaként egy szófelhőt is megalkottunk az osztállyal, amelyben kedves és kellemes gondolatokat osztottak meg velem diákjaim.
Az apró örömök a mindennapi nehéz helyzetekben is erőt adnak, így feltölthetnek minket, kellemes érzéseket erősíthetnek bennünk. Erre igyekszünk a jövőben is fókuszálni, hiszen fontos az, hogy lelkileg és mentálisan is jól legyünk, amihez az apró örömök felismerése, tudatos megélése a mindennapokban is nagyban hozzájárul!