A hónap témáját, mint mindig, a foglalkozást kezdő énekkel indítottuk. Örömke elkészítése nagyon tetszett a gyerekeknek, vidáman rajzoltuk körbe az egyik kisfiút. Ők maguk szerették volna megrajzolni a különböző érzékszervekhez tartozó tárgyakat. Ez a feladat a mesével együtt segített megértetni a gyerekekkel, hogy érzékszerveink által mennyi apró öröm éri az embereket. Fontos, hogy már gyerekkorban tudatosítsuk , hogy mindezek mennyi élményt, szépséget adnak nap mint nap. A tapintásos játékot már többször játszottuk, szeretik a gyerekek. Pozitívum volt, hogy a későbbiekben maguktól is játszották a játékot.
Apró örömök élvezete
A mindennapi örömök boldoggá teszik a gyerekek és az őket körülvevő felnőttek életét. A napi közös játékok során a társak, a vicces helyzetek okozzák a boldog perceket.
Mi okozott neked örömet az utóbbi időben? Szövegbuborékok név nélkül. Cél: kitalálni, ki írhatta.
1. Relaxáció:
„Égigérő fa vagyok, megnövök, mint a nagyok…” – nyújtózkodás felfele, váltott karral
Fújja a szél a fákat: karlendtés, sz-s hangok
Malomkörzés
Mozgatja a fejecskéjét
Légzőcsakorlat
2. Öleléskör indítása: SZép nap, ölelj most át engem…
3. Boldogság mondóka: A mai napon…
4. Mese: Mese a sünről és a kislányról
5. Az 5 érzékszervünk: játék: érzékszervekhez kapcsolódó apró örömök
6. Tapintós játék: csukott szemmel: mit rejt a kosár
7. Szomorúság-Boldogság: kifejezése arccal, testtartással a) lógó orrúak városa b) Bolodg kisgyermek érkezése a városban „Változtass mindekit bodloggás” a boldogság átadása
Apró örömök: Mi okoz számodra örömöt, mond el, rajzold le
8. Jel felhelyezése a vár lépcsőjére
Kalász Suli Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A szorgos kis csoport egy kollázzsal fejezte ki az apró örömök élvezetéről való gondolkodást. A koncepcióban szerepet kapott a környezetvédelem, így a Földünknek is egy kis örömöt okozva azáltal, hogy a felhasznált anyagok mind újrahasznosított újságpapírból készültek.