Ebben a hónapban ismét feldolgoztuk a Boldogságóra Program következő témáját. Az óra elején örömmel táncoltunk a hónap dalára. Ráhangolódás után összegyűjtöttük, mennyi mindenért örülhetünk az életben. Ezek után a kedvenc ételeink elmutogatásával tettük vidámabbá tanóránkat. Az apró örömeinket papírra is vetettük, amelyet szívesen rajzoltunk meg. Az óra végére elkészült a montázsunk, amelyben megjelenítettük, mi mindent élvezhetünk érzékszerveinkkel.
Az egész óra folyamán ötletesebbnél, ötletesebb gondolatok jutottak az eszünkbe!
Apró örömök élvezete
A diákokkal ismét videón keresztül sikerült beszélni arról, hogy mi okoz számukra örömöt az életben. Majd erről készült egy közös kollázs, amit készülünk kitenni az osztályba, ha visszatértünk.
Arra kértem a tanulókat, hogy mutassák be a kedvenc helyüket otthon. Hol szeretnek leginkább tartózkodni és miért?
Arra kértem a tanulókat, hogy mutassák be a kedvenc helyüket otthon. Hol szeretnek leginkább tartózkodni és miért?
Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium
Az idei évben a karantén időszak után májusban folytattuk a boldogságórát a kis baglyokkal. A koronavírus járvány mindannyiunk számára szorongásokat okoz. Különösen fontosnak tartottam, hogy a gyerekek egy, olyan eszközt kapjanak a kezükbe, melynek segítségével, amikor feszültebbek esetleg rosszkedvűek, a jelenre és annak örömeire tudjanak koncentrálni.
Miután megbeszéltük, hogy amikor kicsit rosszabb napunk van segíthet, hogy a figyelmünket arra koncentráljuk, ami örömöt okoz nekünk, hogy szebbnek lássuk a világot, kezdődött az alkotás. A gyerekek kivágták az 5 érzékszervünk szimbólumait és felragasztották egy papírra, majd lerajzolták, hogy mi az a dolog, ami örömöt okoz az íze miatt vagy az amikor hallják, tapintják, látják vagy az illatát érzik.
Mire fókuszáltunk a különböző összetételű és érdeklődési körű évfolyamokkal?
Az 5.a-ban meghallgattuk, kit milyen apró öröm ért, mióta aznap reggel felébredt. Ezután a hónap dalából gyűjtöttük ki, hogy az énekesnek, Bagdi Bellának mik jelentenek örömöt.
Az 6.n osztályosok kitöltötték az érzékszervekhez kapcsolódó „Örömforrások” táblázatot.
A 7.a tanulóival a munkafüzet 114. oldalán található örágoömlista alapján készítettünk felmérést arról, hogy kinek, mi okoz boldogságot. Ők tovább folytatták a témát és 5 napon át vezették lefekvés előtt a napi örömleltárt.
Mezőlaki Arany János Általános Iskola
A gyerekekkel az iskola udvarán töltött időről beszélgettünk. Milyen örömök érték ott őket. Utána egy Word dokumentumban kellett röviden elmesélniük a számukra legszebb élményeket.
Lövész Utcai Óvoda Malom téri tagóvodája
A pandémia időszakában a gyermekenek vittünk ki feladatlapokat,szines ceruzat,magokat/ mivel sokuknak nincs internet/.
Nevelgettek az elültetett babok.A gondozás meghozta gyümölcsét
Szép nagyra nőtt a bab.
A fiúk a lányoknak ajándékokat készítettek, sajnos a vírushelyzet felgyorsította ezt a tervet, még egy kis bab-ültetés is belekerült. Az apró örömök ettől függetlenül jelen vannak, legyen az születésnap vagy virág-hozás a csoportnak.
A gyerekek lerajzolták azokat a dolgokat, tárgyakat…ami örömet jelent számukra. Alkotásuk elkészítése után beszélgettünk az elkészült művekről.