Ebben a hónapban nagyon örültünk annak, hogy visszatértünk a betegséges időszakból. Tudtunk örülni egymásnak, hogy újra együtt lehetünk. A gyerekek már nagyon hiányolták egymást. Észrevették, hogy a boldogság palotába nem lépett a kutyusunk, és kíváncsian várták, hogy miről fogunk beszélgetni.
Megkérdeztük, hogy ki, minek tud örülni, mivel tud örömet szerezni társainak, ami nem tárgyias jellegű örömszerzés.
A listára nagyon sok szép csoda dolog került fel: pl.: simítás, ölelés, öröm, hogy a barátomnak foghatom meg a kezét a séta alkalmával.
A csoportbábunk (Babóca) jelenléte nagyon pozitív szerepet tölt be, több kisgyermek örül, ha vele alhat, ha Ő hozhatja el sétálni, biztatja a szomorú gyermekeket…
Örömet jelent számunkra, hogy jó idő van, süt a nap, több időt kint tudunk tölteni.
Az apró örömöket elraktároztuk, és, ha szükségünk van saját magunknak is ilyen kis örömre, tegyük meg magunkért is.
Apró örömök élvezete

Nagykárolyi 1-es számú Napköziotthkon / Grădinița cu Program Prelungit nr. 1 Carei
A hónap dalának meghallgatása után a boldogságról és az örömről beszélgettünk. Mindenki elmesélhetett egy olyan eseményt, amikor ő boldog volt, örömet szerzett másoknak vagy neki szerzett valaki örömet. Egy luficsokorba mindenki berajzolhatott vagy beragaszthatott olyan tevékenységet ábrázoló képecskét, ami neki boldogságot vagy örömet okozott. A nap végén mindenki kapott egy érzelem-hőmérőt, amelyen beszínezhette az aktuális érzelmi állapotát.
Örömfal
A csoporttal az Örömfal feladatot választottuk. Iskolánkban az a szokás, hogy hétfő reggelenként minden tanuló és tanár az iskola aulájában egy közös áhítaton vesz részt. Itt megemlékezünk azokról az eredményekről, amelyet tanítványaink az előző héten elértek tanulmányi, sport vagy művészeti versenyen. Az oklevelek fénymásolatát kitűzzük, hogy mindenki láthassa.
Ennek mintájára készítettünk mi is egy olyan falat, ahová az ünnepélyes díjátadó után kitűztük a tanulók által alkotott okleveleket. A tanulók könnyen ráhangolódtak a feladatra, miután tisztáztuk, hogy most nem a tanulmányi vagy sporteredményeket vesszük sorra, hanem azokat a cselekedeteket, amelyekkel számukra örömet okoztak. Egy-két példa után beindult a fantáziájuk, s oklevelet kaptak a „legjobb barátok” /padtársak/ legjobb osztályközösség/ legsegítőkészebb / legkedvsebb.. stb.
Természetesen ünnepélyes átadás is történt, hiszen a ceremónia is emelte a hangulatot, a feladat komolyságát. Minden tanuló adott és kapott oklevelet, ami számomra azt jelzi, hogy a tanulók egymásra odafigyelve, társkén és valódi közösségként élik itt a mindennapjaikat.

Március hónapban az apró örömök élvezetét ízlelgettük a Napvirág kiscsoportban. Az égig érő fa vagyok relaxációs gyakorlattal kezdtük a foglalkozást. A csoport varázs zenéjével és varázs kendőjével elutaztunk a Varázserdőbe. Ott különféle szép és illatos virágokat találtunk. Találkoztunk katicabogárral, varjúval, kacsával. Énekeltünk, mondókáztunk, rácsodálkoztunk a képzeletbeli erdő hangjára, illatára, látványára. Majd kimentünk a képzeletbeli tó partjára, ahol megtaláltuk a saját jellel ellátott „örömkavicsot”. Beletettük egyesével az „Öröm kosárba” és mindenki elmondhatta, hogy mi az, aminek örülni tud. Születtek nagyon választékos válaszok: kitavaszodott, kisütött a napocska, jön a nagypapa. A beszélgető kör lezárása után szintén a varázs zenével és varázs kendővel visszatértünk a csoportba. Megbeszéltük, hogy ki hogyan érezte magát a Varázserdőben, majd meghallgattuk Bagdi Bella – Imádok élni című dalát.
Ebben a hónapban megbeszéltük az apró örömök témát. Gyakoroltuk az érzékszervek feladatait játékos feladatok közben. A gyerekek az életkorukból adódóan ügyesen fel tudták sorolni az érzékszerveket. Kipróbáltuk, hogy felismerik e a különböző illatokat, és felismerik e a hallott hangokat. A mindennapokba nagy hangsúlyt fektetek az anyanyelvi játékokra, amivel most a Boldogságóra feladatait is össze tudtam kapcsolni. A játékok, és a hónap dala nagyon élvezetes volt a gyerekek számára, örömmel vettek részt a feladatokba.
E hónapunk témája az apró örömök. Intézményünk folyamatos figyelmet fordít erre az egész nevelési év ideje alatt. A Katica és a Csiga-biga csoportban is igyekszünk a gyermekek figyelmét felhívni az apróbb, alapvetőnek tűnő dolgok örömére. A gyermekekkel beszélgettünk arról, hogy nekik mik jelentik az apróbb örömöket. A legtöbb gyermek a „finomságok” elfogyasztását nevezte meg. Azonban voltak, akik a zenét vagy éppen a játszást választották. A témát a hónapban folyamatosan dolgoztuk fel. Elvégeztük a munkafüzetben található feladatokat is. A gyermekek örömmel rajzolták az érzékszervekhez rendelt apró örömeiket (látás, hallás, ízlelés, szaglás, tapintás). Közösen feldolgoztuk Bezzeg Andrea: Újra együtt című meséjét. Az ehhez kapcsolódó kérdéseket megválaszoltuk valamint a meséhez tartozó színezővel zártuk a foglalkozásunkat. A gyermekek kérésére többször is felolvasásra került a hónapban. A Csiga-biga gyermekeink az óvodához nem messze található tóhoz sétáltak el. A séta során kiemelt figyelmet fordítva az apró örömökre (tavaszi időjárás, virágok, víz, stb. ). A kisebb csoportos gyermekeinkkel az óvoda udvarán figyeltük meg mindezeket, valamint kavicsokat gyűjtöttünk, amikre megfestettük az apró örömeinket és gyermekeink hazavihették azokat, így apró örömöt szereztek családtagjaiknak. Elkészítettük Örömkét amit boldogan színeztek, rajzoltak meg a gyermekek.
A hónap elején a gyerekekkel az Örömfához szükséges pillangókat elkészítettük. Megbeszéltük, hogyan fogjuk őket használni. A gyerekek a kész pillangókat nekem leadták,illetve elmondták, milyen öröm érte őket. A boldogságórán közösen megalkottuk az Örömfánkat. Illetve újra felelevenítettük ezeket az apró örömöket. A közös mozgásos feladatok is nagyon tetszettek a gyerekeknek, ezeket újra elővesszük majd például az ének órákon.
A hónap elején elkészítettük egy technika óra folyamán a pillangóikat, amire az apró örömeinket jegyeztük fel. A pillangókat a tolltartóban tartottuk, hogyha valami öröm ér minket, azonnal fel tudjuk írni. A kész pillangókat összegyűjtöttem s a Boldogságóránk során közösen összeállítottuk az Örömfákat, s közben visszaemlékeztük ezekre az apró örömökre. Ebben a hónapban a közös mozgásos feladatok ( pl. Metronómos, vagy a ritmusos ) nagyon tetszett a gyerekeknek. Így ezeket későbbiekben is fel fogom használni például az ének óráimon.