Az örömről beszélgettünk az órán a gyerekekkel. Beszéltünk arról, hogy nekik mi okoz örömet. A célom az volt, hogy ráirányítsam a figyelmüket arra, hogy nem csak akkor örül az ember, ha vele tesznek jót, hanem akkor is, ha örömet okoz a másiknak.
Arra kértem őket, hogy válasszanak ki valakit, akár családtagot, barátot, osztálytársat, pedagógust, bárkit, és gondolják át, mivel tudnának neki örömet okozni. Ezeket megfogalmazták, egy „vállalom” kártyára leírták. Többen nem csak egy, hanem több ilyen kártyát is megírtak. Az volt a feladat, hogy olyat írjanak, amit teljesíteni is tudnak, mert megbeszéltük, hogy a vállalt dolgokat megcsinálják.
Apró örömök élvezete
Városi Óvodák és Bölcsőde Tiszakécske
Márciusi témánk az apró örömök élvezete volt. A katica csoportba járó gyermekek így nap, mint nap örömmel fedezték fel a környezetükben történő változásokat. Az apró örömök felfedezése, megélése és megbeszélése óvodai életük szinte minden pillanatában jelen van. Élményszerző sétánk során sok apró örömforrást fedezhettünk fel a gyerekekkel.
Az apró örömök meglátásában igazi tanítómestereink lehetnének a gyerekek, hiszen ők még természetes kíváncsisággal mindenre rácsodálkoznak és valóban a legapróbb bogárnak, kisvirágnak, kavicsnak is úgy tudnak örülni, mintha a világ legnagyobb kincsét lelték volna meg. Fontos lenne, hogy mi felnőttek is megálljunk egy-egy pillanatra ebben a rohanó világban és észrevegyük, milyen csodálatos dolgok vesznek körül bennünket. Ha nyitottak vagyunk, és nem csak nézünk, hanem látunk is a szemünkkel akkor valóban meglátjuk a szépséget, ami megmelengeti a lelkünket.
Az apró örömök „megláttatására”nincs is alkalmasabb évszak a tavasznál. Hiszen a természet annyi szépséget kínál, hogy bőven válogathatunk belőle. A gyerekekkel élményszerző séták során megfigyeltük a nyíló virágokat, a zöldellő fákat és az előbújó bogarakat, rovarokat. Ezután különböző érzékszerveink segítségével felidéztük élményeinket, megbeszéltük ki minek örül, mit talál szépnek a tavaszban. A rövid kis rajzoltatóval megtanultunk sünit rajzolni, majd fűsünit is ültettünk, hogy az otthoni ünnepi asztal dísze lehessen. A gyerekek minden nap locsolgatták és figyelték, hogy mikor jelennek meg az első fűszálak, majd örömmel vitték haza saját sünijeiket, ami csoportunk jelképe is egyben. (2022 Süni középső)
A Halacska csoport az érzékszervek által megfigyelte az apró örömöket a közvetlen környezetbe. Majd örömkereső-sétára mentünk, és a nénik segítségével egy közös örömfát alkottunk.
Beszélgettünk a márciusi hónap folyamán arról, hogy kit mi tesz igazán boldoggá. Nyilván a gyerekek nagy része az ajándékoknak, az édességeknek örül. Fordítva gondolkodás esetén viszont megbeszéltük, hogy a csoportba a születés napok esetén, vagy névnapozáskor pontosan az ünnepelt lep meg minket tortával, csokival. Így nem csak az ünnepelt kap tőlünk mesét, verseket, hanem a csoport többi tagja is kap valamilyen ajándékot, történetesen tortát. Így öröme van az ünneplésben mindenkinek.
A Boldogságóra munkafüzetből elolvastuk a Tudni kell megállni című történetet egy világhírű hegedűművészről.
Arról beszélgettünk, hogy felismerjük-e az élet szépségeit, megállunk-e, hogy befogadjuk?
A Boldogságóra munkafüzetből elolvastuk a Tudni kell megállni című történetet egy világhírű hegedűművészről.
Arról beszélgettünk, hogy felismerjük-e az élet szépségeit, megállunk-e, hogy befogadjuk?
A Boldogságóra munkafüzetből elolvastuk a Tudni kell megállni című történetet egy világhírű hegedűművészről.
Arról beszélgettünk, hogy felismerjük-e az élet szépségeit, megállunk-e, hogy befogadjuk?
Kölcsey Ferenc Főgimnázium ,29-es számú Napközi Otthonos Tagóvoda
Egész hetünk a dinókról szólt, nagyon nagy örömet okoztunk minden apró tárggyal, játékkal, kísérlettel, mesével. És valóban az apró dolgok is lehetnek a boldogság forrásai. Ezt tapasztaltuk a dinós mesénkben is, ahol Arcsi dinó kezdeti szomorúságát felváltotta a barátság öröme. A mesét követően beszélgettünk más lehetőségekről, ami örömet vált ki belőlünk, majd pedig záró elemként a kedvenc dinó figuráikból elkészíthették az ÖRÖMKARKÖTŐT.
Jármi-Papos-Őr Általános Iskola Őri Bibó István Tagintézménye
Az óra bevezető részében a gyerekek meséltek arról, hogy minek örülnek a legjobban. A tizenkét hónap című mese kapcsán beszélgettünk arról, hogy minden napunk boldogan telik el, ha észreveszünk apró dolgokat is pl. egy kedves szó, egy szép virág, egy kellemes hang. Elkészítettük „örömfánkat” amelyre egy-egy pillangót ragasztottak ha öröm érte őket. Nagy sikere volt a gyerekek körében az Élni jó című dalnak.