Öröm pihenőhelyet alakítottunk ki az iskola egy sarkában. A gyerekek örömmel használták örömeik kifejezésére.
Apró örömök élvezete
ToldiMikós Élelmiszeripari Szakképző Iskola és Kollégium
Ebben a tanévben több alkalommal hiányoztam hosszabb ideig egy betegség miatt, ezért a tematikát tekintve kénytelen voltam eltérni az eddigiektől: sajnos nem tudtuk feldolgozni minden témát, nem a javasolt időben/hónapban foglalkoztunk velük, s talán éppen ezekért nem annyira részletesen foglalkoztunk velük. Mégis újabb és újabb megerősítéseket kaptam, hogy ezzel foglalkozni kell, folytatni kell, szüksége van rá a gyerekeknek, s nekünk, pedagógusoknak is.
Egy évvel ezelőtt részt vettem az EKOP-os továbbképzésen. Körülményeim, lehetőségeim miatt a két programot összefonva dolgoztuk fel a gyerekekkel.
Talán a legkönnyebben feldolgozható téma. Miután megbeszéltük miért is fontos, hogyan hat ez a boldogság szintünkre a foglalkozások hátralévő idejét ezeknek az örömöknek a megélésével töltöttük.
Összeírtuk a kollégiumban is megvalósítható apróságokat, beletettük egy sapkába, majd kihúztuk őket.
Néztünk filmet, hallgattunk zenét, ettünk pattogatott kukoricát, csokit, sütit, ittunk teát, táncoltunk, énekeltünk, meditáltunk, hallgattunk verset, olvastunk, felhívtuk régi barátainkat,….
Természetesen összegyűjtöttük a saját kedvenc apró örömeinket, melyből bemutatót készítettünk.

A pillangók kidíszítették a fát! Akkor tettek fel a gyerekek egy lepkét a fára, amikor valakinek örömöt okoztak.

A Víz világnapja alkalmából és a tavasz örömére forgószínpadszerűen mozgattuk meg a gyerekeket. Vidám, játékos, kreatív feladatok vártak rájuk egy-egy tanteremben. Segítségemre voltak kollégáim, s ezáltal nem csupán a boldogságórán résztvevő gyerekek, hanem minden alsós diák részt vehetett a foglalkozásokon.
Mecsekaljai Általános Iskola Köztársaság Téri Általános Iskola
Élt egyszer egy szegényember, aki minden reggel egy marék babot tett a bal zsebébe. Minden alkalommal, amikor a nap során valami szép élményt élt át, valami jó történt vele, valami örömet szerzett neki, vagy akár egy pillanatra is boldognak érezte magát, egy szem babot a bal zsebéből átrakott a jobb zsebébe.
Eleinte nagyon ritkán került át bab a bal oldalról a jobb oldalra. Aztán napról napra szaporodott a babok száma, amelyek az egyik zsebből a másikba vándoroltak.
A friss reggeli levegő illata, a csiripelő madarak hangja, a gyerekei nevetése, a felesége főztje, egy jó beszélgetés a szomszéddal mind-mind okot adott a babok vándorlására.
Mielőtt este lefeküdt, megszámolta a babszemeket a jobb zsebében. És minden szemnél valami szép emlék, élmény jutott eszébe a napjáról. Elégedetten és boldogan aludt el, még akkor is, ha csak egy szem bab rejtőzött a jobb zsebében.
Lövész Utcai Óvoda Malom téri tagóvodája
A mindennapi „csodál”, apró örömök mellett a közösen megélt boldog pillanatokkal lesz teljes a boldog gyerek. Mindenre képesek nagy örömmel rácsodálkozni, és a legapróbb dolgoknak is örülni. Egy pillangónak, egy szép virágnak, egy kedves gesztusnak.
Először családfát rajzoltunk, megbeszéltük, mennyire jó a családunkkal élni. A családfát körbeírtuk párokban olyan dolgokkal, melyek aprók, de mégis tudunk neki örülni…(virágillat, mosoly, kedvenc zene megszólalása…)